Csak három cég járt el szabályosan
A kötelező biztosítások piacán jelen levő 12 cég közül mindössze három, az Allianz, Groupama és a Posta Biztosító Rt. ajánlatai voltak megfelelőek. A kilenc szabálytalanul eljárt cég közül nyolc 800 ezer forintos, egy, az Union Biztosító Rt. egy millió forintos bírságot kell fizessen. Az összegek - tekintve, hogy a bírság száz ezer forinttól 20 millióig terjednek - nem minősülnek jelentősnek.
Kedvezmények, de mire?
A PSZÁF határozataiban hangsúlyozta: a biztosítóknak évente azért kell díjtarifáikat a kormányrendelet előírásai szerinti módon közzétenni, hogy azok alapján valamennyi ügyfél előzetesen és egyértelműen meghatározhassa a rá vonatkozó következő évi díjának mértékét. A biztosítók nagy részének 2004. novemberi 30-i közzétételeinél azonban sérültek a biztosítottak érdekei, mert erre nem volt lehetőségük.
Ezen biztosítók ugyanis úgy jelentették meg tarifáikat, hogy azoknál feltüntették: egyedi elbírálás alapján lehetőség van 5-25, egyes esetekben pedig akár 50 százalékkal is eltérni a meghirdetett díjtól. Akadt olyan biztosító, amelyik a szerződők megtévesztésére alkalmas módon díjajánlatában nem említett meg a mérlegeléshez szükséges alapvető információkat sem.