A PSZÁF már 1998 óta tudhat a K&H ügyféllistájáról

2003.08.07. 17:25
A PSZÁF már 1998-ban felfedezett a Kereskedelmi és Hitelbank értékpapírcégénél egy olyan ügyfél-nyilvántartási rendszert, amely gyakorlatilag Kulcsár Attila "magánnyilvántartásaként" működött, áll a Pénzügyminisztérium közleményében. A felügyelet kifogást emelt, de konkrét lépéseket nem tett. A PSZÁF mindent cáfol.
A pénzügyminiszter néhány hete soron kívüli tájékoztatást kért a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) csoportnál az elmúlt években lefolytatott felügyeleti vizsgálatokról, ellenőrzésekről, áll a Pénzügyminisztérium által kiadott közleményben. A PSZÁF által megküldött jelentés néhány megállapítása arra enged következtetni: a felügyelet hosszabb ideje tudhatott a K&H bankcsoportnál folyó visszaélésekről.

A levélben az áll, hogy a felügyelet 2002. júliusa óta birtokában van annak az információnak, miszerint Kulcsár Attila hamis okirattal igazolta brókervizsgájának meglétét.

"A PSZÁF tudott az ügyféllistáról"

A jelentésben szerepel az is, hogy a felügyelet már 1998-ban felfedezett a Kereskedelmi és Hitelbank értékpapírcégénél egy olyan ügyfél-nyilvántartási rendszert, amely gyakorlatilag Kulcsár Attila "magánnyilvántartásaként" működött. Az 1999-es ellenőrzés során a PSZÁF ismételten megállapította a korábban feltárt és megállapított hiányosságokat. A felügyelet mindkét esetben kifogást emelt az említett rendszer ellen, de konkrét lépést nem tett az ügyben.

2000-ben a Kereskedelmi és Hitelbank új rendszer üzembeállítását jelezte a felügyeletnek. Az erről szóló levélben a bank konkrétan nem tért ki a kifogásolt "magánnyilvántartási rendszer" használatának megszüntetésére, "ugyanakkor annak megfogalmazásából úgy tűnt, hogy 2000. június 30-val új, integrált rendszerre térnek át. Ebből a Felügyelet arra következtetett, hogy a K&H Bank Rt. az észrevételt elfogadta."

"Nem maradhat következmények nélkül"

László Csaba pénzügyminiszter levélben kért további, minden részletre kiterjedő tájékoztatást az ügyben a felügyelettől.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után jelezte, hogy a pénzügyi tárca vizsgálódik az ügyben. "Ha az információk igaznak bizonyulnak, akkor az nem maradhat következmények nélkül" - jelentette ki. Rámutatott, hogy a "nagyon közeli napokban" a vizsgálat befejeződését követően nyilvánoságra hozzák, hogy "miről van szó".

A PSZÁF cáfol

A PSZÁF az Indexnek eljuttatott közleményében kijelenti, hogy arra vonatkozóan nem volt információja, hogy egy korábbi informatikai rendszer Kulcsár Attila "magánnyilvántartásaként" tovább működött. Erről (a tulajdonosokkal egyidőben, az általuk lefolytatott belső vizsgálat eredményeképpen) csak 2003. július 4-én szerzeztek tudomást, amikor a visszaélésekben feltehetően érintett munkavállalók személyi számítógépeinek adattartalmát másolatban megkapták.

Elírták a dátumot

Azt is tagadják, hogy tudtak volna arról, Kulcsár Attilának nincs megfelelő képesítése. A felügyeletnél azt állítják, hogy a László Csabának küldött levélben dátumelírás történt. Vagyis nem 2002-ben, hanem egy évvel később tudták meg, hogy a sikeres vizsgát igazoló dokumentumot a Brókerképző Alapítvány más nevére állította ki.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Gazdaság
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében

Az Állami Számvevőszék feljelentése után ez a legfrissebb fejlemény.

március 25., 13:32

  • Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

március 25., 12:45

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

március 25., 14:00

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

március 25., 15:44

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Lejtőre kerültek az árak.

március 25., 13:56

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta

Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta

Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.

március 26., 09:42

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

március 25., 17:36

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

tegnap, 20:26

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

tegnap, 20:59