Kötelező biztosítás: utolsó esély

2004.11.29. 15:19
Kedden és szerdán már csak személyesen a biztosítótársaságoknál lehet felmondani a kötelezőbiztosításokat, ha az ügyfél jövőre új, kedvezőbb szerződést szeretne kötni. Az alkuszcégek által korábban várt roham elmaradt, az idén is mintegy 200-250 ezer átszerződésre lehet számítani. Az év eddigi legnagyobb vesztese a Groupama (volt Európa) Biztosító.
Kedden már egyik onlájn alkusz cég sem fogad be felmondásokat, így az utolsó pillanatokban váltani szándékozóknak már személyesen kell bevinniük az akár egyetlen soros nyilatkozatot biztosítójukhoz. A korábbi viták ismeretében Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára óv a faxon történő felmondástól, megfogalmazása szerint a vitatott módszer esetén a biztosító jóindulatán múlhat, érvényesnek fogadja-e el a felmondást.

A biztositas.hu-nál hétfőig 11 935, a netrisknél 19 015 szerződést átszerződést regisztráltak. Ez mindkét társaság esetében elmarad a korábban várttól, ám a biztositas.hu-nál így is a közel ötven százalékkal több szerződéskötést jelent a tavalyinál (a netrisk tavaly 16 ezer szerződést kötött). Mindkét társaság számít ugyanakkor arra, hogy a későn ébredő ügyfelek az utolsó napokban történő személyes felmondás után még visszatérnek az onlájn díjtáblázatokhoz, és az alkuszcégeken keresztül kötnek új szerződést.

Tavaly az átszerződők mintegy tíz százaléka választotta az onlájn cégek valamelyikét, a felmondások és átszerződések összesítésére a Mabiszban jövő év elején kerülhet sor.

Bezavartak a biztosítók

Haraszti Zsolt, a Netrisk, és Rácz István, a biztositas.hu vezetője egyaránt a biztosítótársaságok november eleji kommunikációjára vezeti vissza, hogy a korábban várt nagyobb arányú átszerződések elmaradtak. A társaságok tarifáinak első közzététele után a biztosítók többségét a PSZÁF megbüntette, az úgynevezett gumitarifák alkalmazása miatt, és kötelezte a társaságokat, hogy az ügyfelek számára egyértelmű módon tegyék újból közzé díjaikat. Emellett sokakban zavart okozott az, hogy a hibás váltás esetleges következményeként a bónuszkategória elvesztését hangsúlyozta több társaság.

A társaságok becsülték meg helyesen a várható mozgásokat - véli ezzel szemben Trunkó Barnabás. A Mabisz főtitkára szerint a biztosítók díjai nem zavarhatták össze az ügyfeleket, a gumitarifaként emlegetett kedvezmények egy későbbi rendszer alapjait képezhették volna, de ezek nélkül is mindenki láthatta, mire számíthat 2005-ben. A főtitkár szerint sokak számára az derült ki, hogy olyan nagy különbségek nincsenek az egyes ajánlatok között. Az ügyfelek figyelembe vették azt, hogy ha a szolgáltatás megfelelő volt, akkor nem biztos, hogy megéri - az igaz, esetenként minimális ügyintézéssel, de mégis ügyintézéssel járó - folyamatot elindítani.

Nyertesek és vesztesek

Míg tavaly egyértelműen az Allianz, az idén az évközben a Groupama nevet felvett Európa Biztosítót hagyták el a legtöbben az onlájn alkusz cégek adatai szerint. A biztositas.hu-nál a vesztesek között a második a Generali, a harmadik az Allianz, de mint Rácz István hangsúlyozta, a két nagy cég elégedett lehet, hiszen tavalyhoz képest lényegesen alacsonyabb a szerződéseiket érintő felmondások aránya. A Netrisknél hasonlóan alakult a kép, az Groupama a felmondások 42 százalékában volt érintett, az Allianz 15, a Generali 12 százalékban.

Az átszerződök között a legtöbben TIR-t választották a Netrisk ügyfelei között, míg a második helyen az Union és az Argosz biztosító végzett, a biztositas.hu-n az Argosz és az Union volt a legnépszerűbb, őket az Uniqua követte.

Tisztulhat a kép

Az idei év tanulsága, hogy még mindig 15-20 milliárd forinttal többet fizetünk ki a kötelező biztosításokért, mint amennyit abban az esetben kellene, ha mindenki a legkedvezőbb megoldást választaná - mondta az Indexnek Rácz István. A szakember szerint a közeljövőben tovább tisztulhat a verseny, várhatóan a cascóhoz hasonlóan szabadáras lesz a kötelező piac is, emellett az évfordulók fix dátum helyett a kötések időpontjához igazodhatnak, ami lehetővé teszi a folyamatos, évközbeni mozgást is.