Vitaanyagnak mondják a Gyurcsány-csomagot

2008.08.28. 15:58
A szakértők, a sajtó és a politikusok Gyurcsány Ferenc adóváltoztatási elképzelését elemzik, amely 4,5 millió forintért a Népszabadságban jelent meg. Ez utóbbi okaként a kormányszóvivői iroda azt közölte: a Megegyezés című írás a következő időszak társadalmi és szakmai vitáihoz kíván alapot adni, és nem cselekvési terv.

A miniszterelnök 1000-1200 milliárdos, négy év alatt teljesülő adócsökkentésre tett javaslatot. A program a Népszabadságban, fizetett mellékletként jelent meg.

Az InfoRádió megkereste a Kormányszóvivői Irodát, hogy választ kapjon arra: miért fizetett hirdetésben jelentették meg a kormányfői programot. Az írásbeli válasz szerint a napilap mellékleteként, Megegyezés címmel megjelent program "nem nevezhető politikai filozófiának, és nem is cselekvési terv, inkább e kettő között helyezkedik el, és a következő időszak társadalmi és szakmai vitáihoz kíván alapot adni." Épp ezért jelent meg egy politikai napilap mellékleteként.

Azért esett erre az újságra a választás, mert ez a legnagyobb példányszámú, tehát ezzel juttatják el a legtöbb emberhez, de - jelzi a kormányszóvivői irodából érkezett elektronikus levél - a cikk elérhető a miniszterelnok.hu, a kormanyszovivo.hu és a magyarorszag.hu internetes oldalakon is.

Az iroda azt is közli, hogy szabadsága idején, a nyáron folytatott intenzív szakpolitikai egyeztetések, illetve tematikus frakcióülések eredményei alapján foglalta össze Gyurcsány Ferenc a javaslatokat.

A megjelentetés négy és fél millió forintos költségét fele-fele arányban a kormány és az MSZP állta, hisz az írást Gyurcsány Ferenc mindkét, azaz pártelnöki és miniszterelnök tisztségében jegyzi.

A konkrétumokat is tartalmazó adócsökkentési program a MeH válasza szerint, "a következő időszak társadalmi és szakmai vitáihoz kíván alapot adni". Az eddig megjelent szakmai véleményeket úgy lehet összefoglalni, hogy irányuk jó, de mértékük nagyon kicsi, és még ennek a csekély adócsökkentésnek sem látszik biztosan a fedezete, ezért aztán gyenge lábakon áll a csomag. Bővebben itt és itt és itt és itt, no meg itt olvashat a csomagról, és annak értékeléséről.

A hazai értékelések mellett londoni feltörekvő piaci elemzők is véleményezték a csomagot. Az ottani reakció óvatos derűlátás, ugyanakkor a finanszírozást illetően a hazaihoz hasonló kételkedés.