Elszállhat a lakástámogatási rendszer

2006.07.04. 07:40
Az idei első félévben már elköltötték a lakástámogatásra szánt összeg felét. Ez elsőre nem tűnik soknak, de évek óta a második félévben igényelnek több támogatást, tavaly például decemberben ment el az éves keret fele.

Az előzetes számok szerint az első hat hónap teljesítései alapján a lakástámogatási kassza kiadásai a tervezett éves plafon ötven százalékának közelében járnak. Tekintettel arra, hogy a banki hitelezés általában év vége felé emelkedik az utófinanszírozás miatt, az állami kiadások megugrása is az utolsó néhány hónapra várható. Tavaly például 97,8 milliárd forintot, azaz az egész éves keret közel felét tette ki a decemberi teljesítés.

Kész a költségvetési irányelv
A PM az előírt június 30-i határidőre benyújtotta a költségvetési tervezés fő kereteit meghatározó költségvetési irányelveket a kormánynak. Még nincs kitűzve annak időpontja, hogy mikor tárgyalja a kormány a javaslatot.

A múlt évhez hasonlóan idén is egész évre 216 milliárd forintosra tervezett lakástámogatási kasszából az első öt hónapban 77,7 milliárd forint ment ki. Az igen alacsony, 8,7 százalékos első negyedéves teljesítés után májusban pörgött fel az igények beérkezése. Tavaly az ideinél kisebb első féléves kiadás mellett is 8 százalékos lett év végére a túlteljesítés, melynek okát a PM a kamatok vártnál kedvezőtlenebb alakulásában látta.