A foglalkoztatottak száma 3 millió 873 ezer, a munkanélkülieké 343 ezer fő volt a tavaly november és idén január közötti időszakban. Ez utóbbi 8,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelent, ami 0,6 százalékponttal magasabb az előző időszaki adatoknál, és 0,7 százalékponttal haladja meg a tavalyi éves átlagot, derül a KSH által csütörtökön közzétett adatokból.
A gyorstájékoztatóból kiderül, hogy a foglalkoztatottak száma 66 ezerrel lett alacsonyabb, mint 2006. novembere és 2007. januárja között volt. Tavaly a munkanélküliek száma éves átlagban 313 ezer volt. Az MTI beszámolója szerint utoljára 1998 második negyedévében volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta, akkor 8 százalékot mértek.
Az adatok tanulsága szerint a 15-64 éveseknek 61,6 százaléka, a munkavállalási korúaknak 64,2 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A 15-64 éves korcsoportban 1 százalékponttal alacsonyabb a foglalkoztatottak aránya a tavalyinál.
A létszámcsökkenést részben az év eleji foglalkoztatási folyamatok magyarázzák, olvasható a KSH tájékoztatójában. Példaként említik a nyugdíjmegállapítási jogszabályok változása miatt a nyugdíjba vonulást sokan előrehozták, valamint azt, hogy az úgynevezett támogatott foglalkoztatási formákban (például közmunkában) dolgozók létszáma csökkent. Több nemzetgazdasági ágban a létszámváltozás konjunkturális, illetve szezonális okokra vezethető vissza.
A munkanélküliek számának változása tendenciájában megegyezett a nyilvántartott álláskeresőkével. Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő decemberben: EU-15: 6,9 százalék, EU-27: 7,0 százalék, Magyarország: 7,6 százalék.
A munkanélküliek 45 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap.