Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-4 °C
3 °C

Lefeküdt Gyurcsány a Gazpromnak?

2008.02.28. 10:30
Csütörtökön Moszkvában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök aláírja, hogy Magyarország részt vesz az orosz Déli Áramlat nevű gázvezeték építésében. Éppen nyolc nappal azután, hogy a magyar kormány szétküldte a Nabucco vezeték építésében érintett országok kormányainak azt a megállapodás-tervezetet, amely az európainak mondott csővezetékben való részvételről szól. Bár a magyar kormány szerint a két vezeték nem versenyez egymással, a mostani elképzelések szerint egyszerre kellene üzembe állniuk: erre nem csak azért nincs esély, mert a Nabuccónak önmagában is gondjai vannak az üzleti tervvel és a finanszírozással, hanem azért, mert két új vezetéket egyidőben nem tud eltartani Európa. Márpedig aki előbb készül el, az utána könnyebben bővíthet, ezzel a későbbiekben is feleslegessé téve a második vezeték építését.

Leegyszerűsítve úgy tűnik annyi történt: az évek óta politikai és üzleti kihívásokkal egyaránt küszködő, a megvalósítás érdemi fázisába átlépni képtelennek tűnő, alapvetően üzleti vállalkozásként indult, majd Brüsszel, de távolról sem minden uniós ország egyértelmű támogatását elnyerő négy éves Nabucco-projektet izomból, alig fél év alatt legyűrte egy relatíve új, de legalábbis jelentősen átdolgozott elképzeléssel Moszkva. Vagy, ha úgy tetszik, az európai gázellátásban már most is meghatározó szerepet játszó, több nyugati uniós országgal is külön alkukat kötő, orosz állami tulajdonban levő Gazprom.

Magyarország azonban az egyik utolsó, és nem is feltétlenül szükséges láncszem volt a Gazprom számára, így a kérdés úgy is felmerülhetett: kimaradhatunk-e egy ma sokkal biztosabb lábakon állónak tűnő projektből, kockáztatva, hogy a Nabucco kudarca esetén esetleg semmilyen vezeték nem megy át az országon. Persze tény: azzal, hogy Ausztria, Olaszország, Bulgária és Görögország után az ötödik uniós országként betársulunk a vezetékbe, még egy pofont kapott a magyar kormány által a szavak szintjén eddig támogatott Nabucco-terv. Paradox módon azonban ez a pofon akár fel is élénkítheti a beruházást, ha ráébreszti az USA eddig ugyancsak pusztán szavakban megnyilvánuló, most újra hangosabb támogatását élvező Brüsszelt és az európai országokat: az európai energiaellátás hosszabb távú függetlenségét szolgálni képes utolsó bástyák esnek el, ha nem épül meg a Nabucco. A vezeték ugyanis a záloga a (még) nem orosz kézben lévő közép-ázsiai forrásokhoz való hozzáférésnek is. (A Nabucco Gas Pipeline International GmbH több éves előkészületek után 2004. június 24-én jött létre, az osztrák OMV, a magyar Mol, a román Transgaz, a Bulgargaz és a török Botas egyenlő arányú tulajdonaként. A társaság operatív vezetését az OMV viszi. A cél: egy 3300 kilométeres gázvezeték építése Törökországból a Bécs melletti Baumgartenig. Részletek itt.)

Szavak szintjén

Nem zárja ki egymást a Nabucco és a Déli Áramlat vezeték építése, Magyarország érdeke az, hogy minél több vezeték haladjon keresztül rajta – ez az állítás tekinthető a kormányzati kommunikáció gázvezetékügyi tételmondatának majd egy éve. Azóta, hogy először felmerült, és egyben a mostani helyzethez hasonlóan politikai kereszttűzbe került: Magyarország vajon az európai összefogásban, időközben uniós projekté avanzsáló, ám igazából továbbra is vajmi kevés politikai összefogással, üzleti alapon tervezett Nabucco, avagy az orosz Gazprom által tervezet, akkor még Kék Áramlat nevű vezeték mellett teszi le voksát. (Gyurcsány tavaly márciusban belpoltikai vihart és nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltva azt mondta, a Nabucco egy álom, míg az akkor Kék Áramlatként tervezett orosz projekt "jövősebb".) A kormányzati tételmondat kiegészítése: Európa gázigénye olyan mértékben nő, hogy két vezeték is nagyon jól megfér egymás mellett.

Hogyan lett a Kékből Dél?

Az Európát déli irányból ellátni képes orosz gázvezeték ötlete ha fiatalabb is, mint a Nabucco, nem új: korábban az Oroszországot Törökországgal összekötő, már meglévő Blue Stream, azaz Kék Áramlat vezeték meghosszabbításáról volt szó. Az orosz szándék egyik mozgatója, hogy a kiemelt export piacnak számító Európát a hagyományos, ám Moszkva szempontjából az elmúlt években is többször is zsarolóként fellépő hagyományos tranzitországok (Ukrajna, Belorusszia) megkerülésével is elérjék. A másik rugó pedig nyilvánvalóan Európa függőségének fokozása, az orosz energia-nagyhatalmi térnyerés: ezt szolgálják a nagy uniós országokkal kötött különmegállapodások éppúgy, mint a Nabucco, az európai összefogás részben a különmegállapodásokkal elért akadályozása. A terv annyiban módosult – Moszkva gyaníthatóan nem akarta, hogy Törökországból túl jelentős gázelosztóközpont legyen –, hogy egy minden ízében új, Oroszországot és Bulgáriát a Fekete tenger alatt összekötő vezeték vége érne el hozzánk. A 3300 kilométeresre tervezett vezeték 900 kilométeres szakasza halad tenger alatt, 2013-tól üzemelne, kapacitása 30 milliárd köbméter évente.

Nézzük az állításokat fordított sorrendben. Európa gázigénye valóban nő. Az, hogy milyen mértékben, már némileg megosztja az elemzőket, de az biztos, hogy 25 éves távlatban is (több) százmilliárd köbméteres nagyságrendről van szó, miközben 2005-ben 502 milliárdot fogyasztottak az EU25-ök, a balkáni államok és Svájc együtt. Mindeközben ráadásul tény, hogy az európai kitermelés csökken, azaz többletigényt egyértelműen importból kell fedezni. A Nabucco kapacitása 31, a Déli Áramlaté 30 milliárd köbméter lenne évente, így valóban, úgy tűnik két vezeték is simán megfér egymás mellett.

Csakhogy a fogyasztás felfutása évtizedes távlatban történik, miközben a most egymással versengő vezetékek már 4-5 éven belül működnének. Azaz: lehet, hogy 20 év múlva bőven kell két, akár addigra kibővített kapacitású vezeték, de öt év múlva még aligha. Ugyanakkor egy gázvezeték kapacitásának bővítése, akár egy párhuzamos vezetél megépítése lényegesen könnyebb, egyszerűbb feladat, mind anyagi, mind tervezési-engedélyeztetési szempontból. Azaz: ha most felépül egy közép-ázsiai vezeték, az hosszabb távra komolyan megkérdőjelezi, hogy hasonló útvonalon érdemes-e, lehetséges-e egy attól teljesen független új vezetéket felépíteni. Akinek az első vezeték a kezében van, az később is könnyebben tárgyal mind a lehetséges vevőkkel, mind a beszállítókkal (ami persze a Gazprom forrásainak fényében amúgy sem nehéz kérdés az oroszok számára).

A fentiek miatt is igaz az, hogy a Déli Áramlattal kapcsolatos előkészületek felgyorsulása, a magyar-orosz megállapodás csökkenti a Nabucco megvalósítási esélyeit – mondta az Indexnek Orbán Anita. A külpolitikai szakértő szerint ennek fényében a kormány leginkább a látszatra ügyelt akkor, amikor a szavak szintjén teljes elkötelezettséget mutatott a Nabucco mellett. Csakhogy: igaz ugyanakkor az is, hogy egyrészt a Nabucco egy alapvetően üzleti, azaz magáncégek által előkészített, és évek óta húzódó projekt, amelynek érdemi megvalósítására a kormánynak nincs ráhatása, másfelől valóban erős kétségek vannak a megvalósítással kapcsolatban.

Európa csendes

Az, hogy a Nabuccot még mindig nem kezdték el tervezni, építeni, Orbán Anita szerint több okra vezethető vissza. Egyrészt a projekt mögül nagyon sokáig hiányzott, és még most is csak döcögve áll mögötte európai politikai támogatás. Ugyanakkor a vezetéképítés egyelőre üzleti szempontból is kihívásokkal küzd: mind a forrás, mind pedig – az emelkedő európai kereslet dacára – az értékesítési oldalon. A potenciális vásárlók köre ugyanis hosszú távú szerződésekben kötelezte el magát a számára szükséges mennyiség erejéig beszállítóihoz, jelentős részben egyébként éppen a Gazpromhoz.

Hozzá kell tenni: amint most a kormány is próbálja hangsúlyozni, valóban nem Magyarország az első uniós ország, amely beállt a Déli Áramlat sodrába. Sőt: voltaképpen az utolsók vagyunk. Miközben tavaly májusban még a Nabucco vs. Kék Áramlat kérdéstől volt hangos a magyar sajtó, Ausztriában valójában Putyin elnök akkori látogatásával kezdődött az alig több mint fél év alatt tető alá hozott megállapodás-sorozat a Déli Áramlattal kapcsolatban, de az olasz energiaóriás ENI júniusban szintén csatlakozott. (Az ENI nem először működik együtt szorosan a Gazprommal, a Kék Áramlat első szakaszában is részt vett, az európai politikai "összetartást" pedig jól mutatja, hogy átadón az olasz nemzeti energiamulti vezetői mellett Berlusconi volt miniszterelnök is megjelent.)

Az indulás: Bécs, 2007 május

Bécsben a Putyin-látogatás alatt írták alá - többek között - azt a szerződést, amely rögzíti a Gazprom részvételét a Baumgarten melletti un. "Közép-Európai Gázközpont" működtetésében. A központ a megállapodás megkötéséig az OMV leányvállalatának, az OMV Gas International-nak a 100 százalékos tulajdonában volt. E szerződéssel a Gazprom a baumgarteni gázelosztó-központban, illetve az ahhoz kapcsolódó "gáztőzsdében" (Central Europe Gas Hub- CEGH) nyert 50 százalékos részesedést. (Az OMV-ben 30 százalék feletti tulajdonrésszel bíró osztrák állam és az olajcég akkor még a Kék Áramlatra terveire bólintott rá, az orosz tervek változásával az államközi megállapodást novemberben megejtő Romano Prodi olasz miniszterelnök szignója viszont már a Déli Áramlatra került, ám ennek nagyobb jelentősége aligha van.)

Annak sokkal inkább, hogy a baumgarteni gázelosztó-központon keresztül évente mintegy 80-100 milliárd köbméter gáz jut el a nyugat-európai fogyasztókhoz, vagyis a mai EU-ba irányuló orosz gázszállítások (durván 150 milliárd köbméter/év) bőven több mint fele. Az új gáztőzsde pedig könnyen az európai gázpiac pénzügyi központjává válhat.

Az osztrák megállapodást követte a már említett olasz, majd attól függetlenül, hogy a tervezett nyomvonal területét nem érinti, Görögország is elkötelezte magát az új vezeték mellett – Athén abban bízik, hogy a vezeték egy leágazását kiépítik Görögországba.

Erőltetett menet

A téli menetelésre maradt Bulgária és Szerbia. Putyin utolsó hivatalos útja éppen Szófiába vezetett, január közepén bejelentették: Bulgária részt vesz a Déli Áramlat megépítésében. Újabb, immár EU-tag, és újabb, a Nabucco mellett is elkötelezett ország engedett az oroszoknak, hiszen a Bulgargas tagja a Nabucco konzorciumnak. A szerb kormány január végén hagyta jóvá a megállapodást, amely szerint a vezeték szerbiai részét a Gazprom és a szerb állami gáztársaság, a Srbijagas vegyesvállalata fogja megépíteni és kezelni. A közös vállalatban 51 százalékkal részesedik a Gazprom, 49 százalékkal a Srbijagas. (A Szerbiával kötött alkuban a Gazprom elérte azt is, hogy a NIS, a legnagyobb olajvállalat többségi tulajdonrészét versenytárgyalás nélkül vehesse meg.)

Bukott kormányfők sportja?

A Gazprommal való üzlet megkötéséhez bukott kormányfők szoktak folyamodni – mondta az orosz-magyar megállapodást több szempontból is kritikával illető Kaderják Péter az M1 Este című műsorában. A Corvinus Egyetem Regionális Energiakutató Központjának vezetője emlékeztetett Gerhard Schröderre: a Németország éléről 2005-ben távozó kancellár nevéhez fűzödik az Északi Áramlatról szóló szerződés tető alá hozatala. A Németországot Oroszországgal összekötő tengeri vezeték az egyik legtipikusabb példája az akkoriban egyébként csak formálodó európai energiapolitika gyengeségének, a németek egy különalkuval erősítették meg az orosz beszállítói szerepet (és persze saját ellátásukat). A vezeték 51 százalékban a Gazprom tulajdona lesz, társai a német E.On és a BASF. Schröder a politikából távozva ezen Gazprom leány felügyelőbizottságának elnöke lett.

Mindezek után pedig két alternatíva kínálkozhatott: Horvátországon vagy Magyarországon keresztül vezet a Déli Áramlat Ausztriáig, illetve Olaszországig. Decemberben már a magyar kormány igyekezett itthon és Moszkvában meggyőzni az oroszokat, hogy a vezeték rajtunk keresztül vezessen. (Most pedig alighanem a kimaradó Románia, illetve Horvátország került abba a helyzetbe, hogy az így még nagyobb fölényben levő Gazprommal alkudni próbáljon egy leágazásról, nyomvonalmódosításról.)

Miközben az oroszok valóban bámulatos gyorsasággal tárgyalták le minden fontos partnerrel a vezeték jövőjét, a Nabucco továbbra is ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint egy vagy két éve – ismeri el Orbán Anita. A vezeték betáplálója, az importgáz kizárólagos forrásának jelenleg Azerbajdzsán tűnik. Irán és Türkmenisztán jöhetne még szóba: Iránnal nem állnak szóba a nyugati országok, míg a türkmén gáz döntő részét már felvásárolta Oroszország. Azerbajdzsánnal kapcsolatban viszont, bár a magyar kormány azt próbálta hangsúlyozni, hogy két trillió köbméter igazolt gáztartalékkal rendelkezik az ország, egyelőre kapacitásgondok vannak: az azeriek évi 15 ezer milliárd köbméter gázra tudnak garanciát vállalni, ez kicsit kevesebb, mint a fele a Nabucco tervezett kapacitásának.

További bizonytalanságot jelent a keresleti oldal: a potenciális felvevő országok, így Ausztria, Németország, Olaszország már a Gazprom elkötelezettjei: hosszú távú szállítási szerződések mellett Németországba fut be majd az Északi Áramlat vezeték, a Déli Áramlat pedig Ausztriát és Olaszországot láthatja el. Hasonló nehézség pedig hiúsított már meg stratégiailag fontos, a beszerzési források megosztását szolgáló tervet: Lengyelország a kilencvenes évek második felében tervezte egy Norvégiából érkező gázvezeték kiépítését. A 8 milliárd köbméteres éves kapacitású vezeték az intenzív tárgyalások ellenére azon csúszott meg, hogy Lengyelország - amely forrásainak diverzifikálására törekedett volna - csak hárommilliárd köbméter felvételére lett volna képes. A felesleget azonban hiába kínálta körbe a régióban: az orosz szállítási szerződések többek között Magyarország igényeit is fedezték, és nem volt lehetőség az átvételre.

A két áramlat együttesen persze már szúrja Brüsszel szemét, mely energia és általános biztonságpolitikai szempontok alapján is igyekezne függetleníteni az európai ellátást Oroszországtól. Eddig azonban az Unió érdemi lépések felmutatására nem igazán volt képes, ahogy a szóbeli ösztökélésen túl a Nabucco mellett maximálisan elkötelezett USA sem. Márpedig Washington aligha nézi jó szemmel, hogy a közép-ázsiai térség forrásainak megszerzése után Európa egyre nagyobb mértékben piacként is az orosz állami kézben levő Gazpromé. Orbán Anita szerint azonban éppen ez adhat talán egy újabb lökést a Nabucco megvalósításának: az egyre dominánsabb orosz forrás, a tény, hogy egy vezeték bővítése, kapacitásának növelése lényegesen egyszerűbb feladat, mint egy új felépítése, egyértelművé teheti mindenki számára, a Nabuccót vagy sikerül egy váratlanul gyors, orosz tempójú üzleti-politikai európai összefogással összehozni, vagy hosszabb időre feledésbe merülhet a terv.

És mi lesz a Mollal?

Miközben bár erre a lehetőség korábban is adott volt, a magyar kormányzat alig egy hónappal ezelőtt kezdte meg azoknak az államközi szerződéseknek az előkészítését, melyek tervezetét aztán a múlt héten eljutatta a Nabucco-projektben érintett országok kormányainak. A gyorsaságot azonban nem csak az relatívizálja, hogy ezt megtehették volna akár fél évvel ezelőtt is, hanem a tény: a Moszkvában ma aláírandó megállapodás mintha cilinderből került volna elő (és ne firtassuk, kiéből). A gyorsaság miatt is számos meghatározó kérdés nyitva maradt: az első lépcsőben az sem volt világos, hogy az országnak 300 milliárdos költséget jelentő üzletnek honnan lesz fedezete. A Magyar Fejlesztési Bank, mint kvázi projektfelelős megnevezésével ezt részben sikerült kipipálni, ugyanakkor az államnak nincs olyan szervezete, mely rendelkezne a vezetéképítéshez szükséges tervezői, kivitelezői háttérrel, tudással.

Ahol mindez megvan Magyarországon, az a Mol. A magyar olajtársaság ráadásul 2006-ban a Gazprommal létrehozott egy közös projektcéget a Kék Áramlat vezeték megvalósíthatósági tanulmányának előkészítésére. A Molt azonban a mostani megállapodásból teljes egészében kihagyták, a Kék Áramlatról pedig ma már senki nem beszél.

Ha, viszont, ahogy könnyen lehet, a finanszírozásból esetleg nagyobb szerepet vállal a Gazprom, esetleg a későbbi tranzitdíj fejében megtámogatja cégtársát, ugyanakkor pedig egyértelműen és egyedüliként bírja a projekt levezényléséhez szükséges szakmai hátteret, know-howt, akkor felmerül a kérdés: mennyit ér a gyakorlatban, amire a kormány büszkének tűnik a megállapodás kapcsán, hogy a magyar szakaszt építeni hivatott cég 50-50 százalékos tulajdonban álló, hazai bejegyzésű vállalat lesz.