Egyre népszerűbb az inflációkövető nyugdíjemelés

A nyugdíjak indexálása tulajdonképpen a járandoságok reálértékének megőrzését szolgálja, azonban az Európai Unió tagországai sem egységesek az értékmegőrzés módszerét illetően. Alapvetően 3 rendszert különböztetünk meg: (1) a nyugdíjak változtatása követheti az infláció mértékét, (2) a béremelkedés ütemét, vagy (3) a kettő súlyozásából képzett mutatót. Utóbbira példa a svájci indexálás rendszere, melynek keretében a nyugdíjak évenkénti rendszeres emelése a fogyasztói árak változásának és a nettó átlagbér növekedésének számtani átlagával növekszik. (Mivel hosszabb távon a két tényező közül az utóbbi a nagyobb, ezért a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak reálértéke feleakkora ütemben emelkedik, mint a reálkeresetek.)

Az Európai Unió 2007-ben készült tanulmánya szerint a közösség 25 tagállamában (Bulgária és Románia kimaradt) Írország és Litvánia kivételével törvényben rögzítették az indexálás valamely rendszerét. Litvániában és Írországban a kormány hatáskörébe tartozik a nyugdíjak rendszeres emelése, melynek során költségvetési megfontolásokat is figyelembe vesznek. Egyes EU-országokban arra is találunk példát, hogy eltérő mértékben indexálják a minimumnyugdíjakat és a jövedelemfüggő járandóságokat (Finnország, Svédország, Portugália, Görögország).

Enyhe fölényben van az inflációkövető nyugdíjemelés

Az Európai Unióban az árszintemelkedést követő indexálás túlsúlya figyelhető meg (azonban nem minden ország esetében beszélhetünk tisztán inflációs indexálásról). A tisztán inflációhoz alkalmazkodó nyugdíjemelés rendszere Spanyolországban (várható árszínvonalemelkdéshez), Olaszországban, Franciaországban (2003-tól egységesen köz- és magánszférában is), Ausztriában (2006-tól), Lengyelországban és az Egyesült Királyságban létezik.

Ebbe a csoportba sorolható Málta, mert a nyugdíjakat a megélhetési költségekkel emelik, de Belgiumban is - a köztisztviselők jövedelem-alapú nyugdíjának kivételével - az árakhoz igazodik a nyugdíjemelés. Portugáliában igaz, hogy a minimumnyugdíjakat a bérek alakulásához igazítják, azonban a jövedelem-függő nyugdíjak az árakhoz alkalmazkodnak. Ez a rendszer egyébként - mint később írjuk - egyre divatosabb.

Ritka a "tiszta" bérindexálás

A tisztán bérekhez igazodó nyugdíjemelés csak néhány országban létező rendszer, így például Szlovéniában, Dániában, Hollandiában és Svédországban. De számos országban jelen van (ha nem kizárólag is) a bérindexálás: Németországban a nyugdíjemelések meghatározásakor a bruttó bérnövekedést különböző mutatókkal igazítják ki, Görögországban a minimumnyugdíjak változnak a bérnövekedés mértékével.

Magyarországon is létezett ez a rendszer, ugyanis az 1992-1997-ig terjedő időszakban a nyugdíjak a várható nettó nominális bérekhez igazodtak.

A vegyes rendszerek: Magyarország nincs egyedül

A vegyes rendszerek közös jellemzője, hogy a nyugdíjak emelésekor egyszerre veszik figyelembe az árak és bérek alakulását, ezen belül a svájci indexálás esetében azonos súlyt (50-50 százalék) képvisel a két változó. Magyarországon 1998-ban vezették be a svájci indexálás rendszerét, 2001-től kezdődően 50 százalékban súlyozzák a nettó béreket, 50 százalékban pedig az inflációt. A 10 évvel ezelőtt bevezetett rendszer keretében a nyugdíjak reálértéke (melyet a következő ábra szemléltet) 58 százalékkal emelkedett.

Az EU-országok közül a svájci indexálás van érvényben Észtországban és Szlovákiában is. Csehországban a nyugdíjminimum általában az infláció (67 százalékban) mértékével és az átlagos reálbérnövekedéssel (33 százalékban) változik évente, míg Finnországban ez az arány 20-80 az infláció javára. Lettországban a nyugdíj összegétől függő differenciált indexálás van érvényben: alacsonyabb járandóságok esetében a vegyes rendszer (infláció és bér együttesen) alkalmazandó, a magasabb nyugdíjakat viszont csak a fogyasztói árindexhez igazítják.

Kitekintés a világba: mi a helyzet az OECD-országokban?

A teljesebb kép érdekében nem árt körülnézni az OECD-tagországokban. Összefoglalóan elmondhatjuk - az EU kapcsán még nem említett, de - OECD-államokról, hogy esetükben az inflációkövető indexálás jelentős túlsúlya jelenik meg. Így például Kanadában, Izlandon, Japánban, Koreában, Törökországban és az Egyesült Államokban is az árszintemelkedéshez igazodik a nyugdíjemelés. Kivételt csupán Svájc már említett módszere és Norvégia bérkövető indexálása jelentik.

Merre tart a világ?

Az országok által jelenleg alkalmazott indexálási rendszerek összefoglalása után érdemes azt is szemügyre venni, hogy - a reformok és változtatások keretében - az utóbbi időben melyik rendszert részesítették előnyben az államok. Nem kell túl messzire tekintenünk, ha új indexálási rendszert bevezető országot keresünk, ugyanis 2006-tól Ausztria az inflációt követő nyugdíjemelést alkalmazza (a nettó bérnövekedéshez igazodó indexálást váltotta fel), hasonlóképp döntött Lengyelország 2005-ben. Franciaország legutóbb 2003-ban módosította a nyugdíjak rendszeres emelésére vonatkozó szabályozást: a - magánszektorban már 1993 óta alkalmazott - fogyasztói árindexhez alkalmazkodó nyugdíjemelést a közszférában is bevezették.

Ritka kivételt jelent, hogy esetenként nemcsak az inflációkövető rendszerek irányába találunk elmozdulást, például Lettországban 2002-től vegyes rendszer van érvényben (éppen az inflációs indexálásról álltak át).

Az indexálási rendszerek megválasztásánál nem szabad megfeledkezni arról, hogy a különböző rendszerek jelentősen befolyásolják - egyéb más tényezők mellett, mint például: várható élettartam, nemek - az időskori vagyon összegét. Az OECD számításai szerint, 2 százalékos reálbér-növekedést feltételezve, bérindexálás alkalmazása esetén a nyugdíjvagyon 22-24 százalékkal lehet nagyobb, mint az inflációkövető indexálás használatakor. Az egyes rendszerek alkalmazásából eredő vagyonkülönbözetet mutatja be a következő táblázat, a nemek figyelembevételével (a százalékos eltérések az inflációkövető indexáláshoz viszonyítva értelmezendők).

Ami politikailag kifizetődő, nem biztos, hogy méltányos

A Portfolio.hu véleménye szerint pozitív jelenség, hogy a sok sebből vérző ellátórendszer - hacsak egy pontja, de - ismét a középpontba került, alátámasztva ezáltal azt a tényt, hogy a probléma kezelésére égető szükség van. Az indexálás - mely a nyugdíjas években várható járadék egyik meghatározó tényezője - nyugdíjrendszer fontos paramétere, ami a fenntarthatóságban is jelentős szerepet játszik.

Gyakran találunk arra nemzetközi példákat, hogy a nyugdíjak indexálásának módosítását vészmegoldásként alkalmazzák az országok, annak érdekében, hogy mérsékeljék a nyugdíjrendszer finanszírozására nehezedő nyomást, és ezáltal javuljon fenntarthatósága. Amennyiben a nyugdíjrendszer az elöregedési folyamatok miatt hosszú távon finanszírozhatatlan (ez a legtöbb fejlett országhoz hasonlóan nálunk is igaz) az egyes paraméterek kiigazítását nem lehet elkerülni. Ugyanakkor az, hogy a korhatáremelést, az indexálási módosítást vagy az induló nyugdíj megállapításának szabályait változtatjuk, az fontos a tekintetben, hogy ki viselje az átalakítás költségeit. Bár politikai szempontból kifizetendő lehet, ha a teljes egészében az aktív korosztályra hárítjuk a terheket, ám nem biztos, hogy ez a legméltányosabb megoldás - írja laptársunk.