Nagyon drágák a nagyon olcsó lakások

Ki tudna ellenállni egy olyan hirdetésnek, amely "emeleti, világos műteremlakást" kínál kedvező, mindössze 3,9 millió forintos áron? Mi nem tudtunk, pláne annak fényében, hogy az eladók, akik sok esetben húzódoznak attól, hogy a vevőjelöltnek nincs elég készpénze, és hitelre vásárolna, itt már a hirdetésbe beleírták, hogy a hitelt megvárják. Gondoltuk, megcsináljuk életünk üzletét. Ráadásul jó helyen is van, a hetedik kerületben, nem messze a Városligettől. Már-már gyanús volt, hogy 150 ezres átlaggal számolva alig több mint kétévnyi átlagfizetésből lehetne lakásunk.

Nem világos, nem a negyediken

A gyanú nem is volt alaptalan - derült ki már a telefonos érdeklődés során. A lakás ugyanis 13 négyzetméteres és negyedik emeleti, árulta el az eladó, és míg ő arról beszélt, hogy első lakásnak, önálló életüket elkezdő fiataloknak ideális, mi gyors fejszámolásba kezdtünk. És arra jutottunk, hogy eszerint 300 ezer forintba kerülne egy négyzetméter. "Mi ezen így nem is gondolkodtunk", válaszolták felvetésünkre. Noha ennyiért az ember már új építésű házakban is vehetne ízlésének megfelelő lakóhelyet, hagytuk magunkat sodorni az eseményekkel, és elmentünk megnézni az akkor még legdrágábbnak gondolt olcsó lakást.

A meglepetések sorozata már a nem túl világos - de a sötétségben is láthatóan omladozó - lépcsőházban folytatódott, amikor a harmadik emelethez közelítve kiderült, hogy a negyedik emelet valójában már a padlásszint. Ekkor még lázba jöttünk, hatalmas tereket, vastag, poros gerendákat, amerikai filmeket vizionáltunk, aztán eszünkbe jutott a 13 négyzetméter, és kissé lelombozódtunk. Ráadásul a padlásfeljáróhoz vezető utolsó négy-öt lépcsőfok egy meredek, szűk helyen vezet felfelé, és egy szűk ajtón jutunk be a szűk lakásba.

A 13 négyzetméter egy 2-3 négyzetméternyi fürdőszobából és egy nagyjából két méterszer öt méteres szobából áll, amelyben egy kompakt konyhaszekrényt is elrejtettek, mosogatóval, hűtővel, kétlapos rezsóval. A fürdőszoba bejárata egyben a zuhanytálca - amint ránézünk, 300 ezer forintot látunk a szemünk előtt, kábé egy négyzetméter, ennyit érhet. A zuhanytálcán átlépve jutunk a vécéhez, a fürdőszoba ajtaja mellett a rézsútosan a szobára ráhajló tető alatti falrészbe hasítva keskeny, tűzfalakra néző ablak. Hát, nem érezzük a műterem-hangulatot, és világosnak sem világos, de legalább lakás, felújítva, újnak tűnő parkettával és látványosan új állapotú vizesblokkal.

Ugrás a dél-dunai hangulatba

Máshol ugyanis ez sem magától értetődő. A következő utunk a VIII. kerületbe vezet, az eladó nagyon készséges, már telefonon felhívja a figyelmünket arra, hogy ne számítsunk csodára. "Közvetlenül utcáról nyíló lakás, üzlet volt korábban. Még ma is üzletként van nyilvántartva a földhivatalban" - ismerteti a komor tényeket. A 19 négyzetméterért ugyanakkor csak 3,3 millió forintot - négyzetméterenként tehát 183 ezret - kellene fizetni, így kis pénzű lakásvásárlóként úgy döntjük, megnézzük.

A Kálvária tér és a Teleki tér felől is mehetnénk, úgy érezzük, ez végül is mindegy, végül a Kálvária felől érkezünk. Mondta, hogy ebből az irányból egy üresen álló telek után következik a ház, amely "elhanyagolt, de hiába szerettem volna többször is felújíttatni, senki nem volt benne partner". Nos, valóban elhanyagolt, egy gettófilmhez ideális helyszín lenne, az utcában kutyaszart és tuningolt Ladákat kerülgetünk, előbbiekből a szag, utóbbiakból a mélynyomó-recsegtető zaj kísér el, nehéz eldönteni, melyik a rosszabb.

A ház üres telek felőli tűzfala mintha valami csúnya betegségben szenvedő bőr lenne, hatalmas foltokban mállik le róla a vakolat. A lakást hatalmas fémrács, mögötte zömök faajtó védi a külvilágtól. Amikor belépünk, hirtelen ránk tör az érzés, hogy egy Kusturica-film forgatásán vagyunk, és ettől a nyomasztó benyomástól egészen addig nem tudunk szabadulni, míg el nem indul velünk a 9-es busz a Deák tér felé. A bejárati ajtóval szemben egy hatalmas, fémnek tűnő fürdőkád áll, görbített lábakon, minden erőfeszítés nélkül el tudjuk képzelni, amint a Macskajajból Zarije nagypapa fürdőt vesz benne, természetesen az elmaradhatatlan szürke trikóban.

Kísért a boltmúlt

A fürdőkád mellett bal kéz felé vécécsésze, mosdókagyló és egy, a szinte üres fekvőgalériára vezető feljáró zárja a bejárattal szemközti falat. A bal kéz felé eső falat egy, a legalább négy és fél méteres belmagasságot plafonig uraló polcos szekrény takarja, amely előtt, mintegy fél méter távolságban pult húzódik végig szinte a lakás teljes hosszán, emléket állítva a múltnak. A 19 négyzetméteren rövid ideig diszkó is működött, nosztalgiázik velünk a tulaj, mi inkább kocsmát vizionálunk ide, de azt nem esik nehezünkre elképzelni, hogy itt minden este telt ház volt, ehhez kábé 10-12 vendég elég lehetett.

A pult egyszerre lát el konyhai és íróasztali funkciókat, az ablak felőli végén kétlapos rezsó - az egyik lapon valami pirosas-barnás dolog főtt épp ott jártunkkor -, a hátsó fal felőli végén, a vécé közelében a papírok hevertek szerteszét, számlák a rezsiről. Ami nem sok - máshol sem, jellemzően havi 10-12 ezer forint körüli költséggel csábítgattak az eladók -, főleg azért nem, mert nincs fűtés. Vagyis megoldható, ha tudunk villanytűzhelyt szerezni, teszi hozzá gyorsan.

Nem tudjuk, a villannyal és folyóvízzel felszerelt, de fűtés nélküli lakás milyen komfortbesorolású, de valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni. Noha a galéria miatt a 19 négyzetméteresnél nagyobb hasznos alapterületű belső tér alapvetően nem rossz, az egy légterű kialakítás, a ház állapota és a környéke különösen szürreális élménnyé tenné az ott lakást. Ezt megerősíti utolsó élményünk is, amikor kilépünk a lakásból, a vasrács dörrenve becsapódik mögöttünk, és a szomszédos ház homlokzata jó méteres sávban leomlik.

Saját vécé a folyosón

A leomlástól lehet tartani utunk következő állomásán, angyalföldi jelöltjeink egyikénél is. Közel a Rákosrendező pályaudvarhoz, egy körfolyosós ház belső udvarára néz. A folyosó sűrűn alá van dúcolva gerendákkal, de "nem kell aggódni emiatt", a ház állítólag már elkülönített valamennyi pénzt a rendbetételre. A gerendák mindenesetre nem tűnnek túlságosan újnak, ami nem olyan nagyon biztató.

Mint ahogyan az sem, amikor a folyosó végi lakás felé haladva az eladó rábök egy szürke, korhadt fájú ajtóra: "ez a vécé, de nyugi, bár kinn van a folyosón, csak ti használjátok". Ez nem szerepelt ugyan a hirdetésben, de a nagyobb megdöbbenést az váltja ki belőlünk, amikor a minigarzonról kiderül, hogy az egy szoba, amit láthatóan egy nagyobb lakásból választottak le egy kis, most egy négyzetméter körüli nagyságú előszobaként funkcionáló résszel együtt. Ennek a kis előszobának a végében van az egy zuhanyzófülkényi fürdőszoba.

A lakás, vagyis a háromszor hármas szoba és a két kis zug - a vécébe nem kukkantottunk be - jó állapotúnak tűnik, de azért megfordul velünk, amikor kiderül az ára: 3,2 millió forint. Az ugye 320 ezer négyzetméterenként; az eladó szerint korábban 3,6 millióért árulták, akkor 3,4-ért lett volna rá vevő. Gondolom, most meg tudnánk állapodni 3 millióban, de nem akarunk, mert még azzal is újlakás-áron lennénk.

"Örök? Ja, hogy úgy értette, hogy saját-e?"

A következő lakásnál viszont a feltűnően alacsony ár kelt gyanút, mint kiderül, joggal. Mindössze 2,5 millióért kínálnak egy 21 négyzetméteresnek mondott lakást. A felújított itt ugyan csak szimpla meszelést jelent - méghozzá nem is túl alaposat -, ismét a nyolcadik kerületben vagyunk, ráadásul nem is túl messze az egykor rossz hírű Rákóczi tértől.

A lakást ötven körüli asszony mutatja meg, a bejáratnál bal kéz felé a már látott kis konyhaszett mosogatóval, minihűtővel és rezsóval, jobb kéz felé a fürdőszoba, szemben a szoba. A festés ellenére erős dohányszag érződik, sötét színű bútorok sötétítik el az egyébként is sötét, északi fekvésű, keskeny ablakú lakás hangulatát. Megígérik, hogy ha kérjük, a bútorokat itt is hagyják, Isten ments, jut eszünkbe, de csak mosolygunk.

Aztán már nem annyira, amikor kiderül, hogy a lakás nem saját tulajdonban van, hanem önkormányzati. Pedig kérdeztük, hogy öröklakás-e, mondjuk. "Örök? Ja, hogy úgy értette, hogy saját-e?", mosolyodik el az asszonyság. "Én arra gondoltam, hogy azt tetszik gondolni, leboncsák-e. Nem, nem a miénk, a tanácsé, a bérleti jogot kell megvenni" - zárul rövidre a tranzakció.

Szinte beleszerettünk

Az utolsó lakást ismét Angyalföldön találtuk, a hirdetés 21 négyzetmétert ígért 4,5 millió, vagyis négyzetméterenként 214 ezer forintért. Ezért a pénzért kaptunk volna egy kellően magas belső teret ahhoz, hogy galériázzuk, továbbá 5-6 négyzetméternyi mosókonyhát, ami korábban szintén közös, lépcsőházi vécé volt, de most már csak ez a lakás használja, bevezették az áramot, az alját lebetonozták, van benne fregoli és szellőzőnyílás is.

Ugyanakkor ez a lakás is az utcáról nyílik - a mosókonyhába a lakásból kilépve, lépcsőházba belépve juthatunk el, a háznak viszont van egy nagyon csöndes, általunk is használható belső kertje fával, bokrokkal, sok zölddel - ráadásul viszonylag forgalmas főúton fekszik, szintén közel a Rákosrendezőhöz. A kialakítása viszont jó, a bejárattól legtávolabbi sarkában nagyra nőtt szaunafülkéhez hasonló blokkban a fürdőszoba és a vécé, fölötte akár fekvőgaléria is kialakítható, de az egész lakás (szoba) begalériázható. A fürdőszoba mellett konyhai blokk, a már-már untig ismerős szettel.

Akárcsak a másik angyalföldiben vagy a padlásteresben, bútor itt sem volt, de ez sem rontott az értékéből. Komolyan kezdtünk lázba jönni, alaposan megnéztük a számlákat, mennyi a rezsi, biztonságos-e a környék; szinte már tervezgettünk, milyen lesz az új otthonunk. Szóval, ezt szívünk szerint tényleg megvettük volna, már persze, ha kis lakást akarnánk vásárolni, és lenne rá 4,5 millió forintunk. De sem ez, sem az nem stimmel, így eljöttünk, és kicsit irigykedünk azokra, akik majd tényleg megveszik.