Mihály
2 °C
16 °C

A magas nyugdíj elűz a munkaerőpiacról

2008.06.13. 13:12
A hazai alacsony foglalkoztatottságon belül az egyik jól elkülöníthető problémát a 40 év feletti férfiak, illetve a néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt állók csoportjai jelentik: a jelenlegi nyugdíjrendszer szinte ösztönöz a munka, legalábbis a legális munka abbahagyására. Az Oriens pénzügyi tanácsadó cég égisze alatt megalkotott alternatív, az igazi kormány által már félre is söpört kormányprogram egyik hangsúlyos eleme a nyugdíjrendszer átalakítása, mely egyszerre szolgálja a rendszer hosszabb távú fenntarthatóságát költségvetési szempontból, illetve a jelenlegi rossz ösztönzök a magasabb foglalkoztatás irányába ható megváltoztatását.

A félresöpört kormányprogram

A múlt héten négy fiatal közgazdász helyzetelemzéssel megalapozott, átfogó, a magyar gazdasági növekedés fellendítését szolgáló gazdasági programot mutatott be. A kétéves csomag három pilléren nyugszik: egy 1000 milliárdos, a munkavégzéssel kapcsolatos adócsökkentésten; a hiánynövekedést meggátolandó a drasztikus adómérséklést kisebb részben – nem a munkavégzéssel összefüggő – adóemeléssel, nagyobb részben kiadáscsökkentéssel ellensúlyoznák; emellett – lényegében a kiadáscsökkentés részeként – a munkavállalási hajlandóságot erősítő, a torz ösztönzési rendszer kijavítását jelentő intézkedéseket éreznek elengedhetetlennek.

Bár a kormány nemes egyszerűséggel lesöpörte az asztalról a programban felkínált javaslatcsomagot, mégis az imént említettet szem előtt tartva érdemes alaposabban megnézni, mit is takar pontosan a kiadáscsökkentési, illetve a munkavállalási kedvet javító két intézkedés-pillér. Hiszen a diagnózis pontos, és bár lehet, hogy egy-egy elemnél esetleg lehetne vitatkozni, mégis a fő csapásirányt tekintve egyetértés mutatkozik a mérvadó szakmai véleményformálók között, a kiutat a programban felvázoltak képezhetik, s ha nem is most, akkor néhány év múlva szükségszerűen ilyen irányba mozdulhat el a gazdaságpolitika. Sorozatunk első részében a nyugdíjrendszer hibáit, azokat elsősorban a foglalkoztatásra gyakorolt hatásuk oldaláról tárjuk fel az Oriens programja és megoldási javaslatai alapján.

Nem dolgozunk elegen

Közhelyszámba megy, hogy Magyarországon súlyos gondok vannak a munkaerőpiacon. A fejlett országok körében Magyarországon az egyik legalacsonyabb az aktivitási ráta. A munkaképes korú lakosság 62 százaléka hajlandó dolgozni (munkát végez vagy munkanélküli, de munkát keres), míg a fejlett országok átlaga 71 százalék. Nálunk kevesebben csak a törökök akarnak dolgozni, a sor elején Izland van 88 százalékos rátával, a skandináv államok 75-80 százalékos mutatójukkal is az élmezőnyben vannak. A fejlett országok átlagához képest 9 százalékpontnyi különbség durván félmillió embert jelent, vagyis ha idehaza a fejlett országokban jellemző aktivitási ráta lenne, akkor félmillióval több ember dolgozna, illetve keresne munkát a mai helyzethez képest.

Az aktivitási adatokat részletesebben, iskolai végzettség, életkor és nem függvényében megvizsgálva három nagy problémás csoportot azonosíthatunk - húzzák alá az Oriens elemzői. A legfeljebb alsófokú végzettségűek aktivitása marad el leginkább, 20 százalékponttal a fejlett országokat tömörítő OECD átlagától. A középfokú végzettségű 40 év feletti férfiaknál 10-15 százalékpontnyi a lemaradásunk. A közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal nőknél 6-13 százalékpontnyi az elmaradás.

A rendkívül alacsony gazdasági aktivitás alapvetően két kulcstényezőre vezethető vissza. Egyrészt a munkaerő alacsony képzettségéhez kötődik a foglalkoztatási probléma. Ezt az oktatási rendszer javításával lehet orvosolni, ami középtávon hoz eredményt, ezért erről a továbbiakban nem lesz szó. A gyér munkavállalási hajlandóság mögötti másik ok a rossz ösztönzési rendszer, beleértve nemcsak a munkavállalástól távol tartó torz szociális rendszerünket, hanem a munkát terhelő magas közterheket is. A szociális rendszer egyik kritikus eleme a már a 40 év feletti férfiak csoportjában is komoly foglalkoztatási hátrányunkat okozó nyugdíjrendszer.

Hiba hiba hátán

Ezer sebből vérzik a mai magyar nyugdíjrendszer. Megannyi tabutéma közül az első a nyugdíjkorhatár kérdése: a magyarországi korhatár elmarad a legtöbb uniós és OECD országétól. Ráadásul nemzetközi összehasonlításban igen keveset töltünk életéveinkből munkával.

De nemcsak alacsony a nyugdíjkorhatár idehaza, a tényleges nyugdíjba vonulás korcentruma még aggasztóbb. Az 58,6 éves nyugdíjba vonulási effektív korcentrum azt jelenti, hogy Magyarországon már a 62 éves korhatár (a nőknél jövőre emelkedik 62 évre a korhatár) előtt átlagosan 3,5 évvel távoznak az emberek a munkaerőpiacról.

Hasonlóan jelentősen csökkentik a munkavállalási hajlandóságot a rokkantságinyugdíj-ellátások. Jól példázza ezt egy felmérés eredménye. Az aktivitás szempontjából egyik legproblémásabb rétegben, a 40 év feletti férfiaknál az inaktívak közel kétharmada részesül rokkantnyugdíjban. Egy felmérés rámutatott, hogy ez az ellátás drasztikusan rontja a munkavállalási kedvet. Néhány támogatástípusban részesülő csoport esetében igen magas még az önmagukat valóban betegnek tartó férfiak körében is a munkavállalási hajlandóság (például a munkanélküli segélyt kapók esetében, de még azoknál is, akiknek nincs munkájuk és nem kapnak semmiféle támogatást). Ez a rokkantnyugdíjban részesülők körében a betegek és a nem betegek is egyaránt roppant alacsony, azaz akkor sem dolgoznának, ha megfelelő lehetőséget kapnának rá. (Az Oriens tanulmánya külön nem emeli ki, de az összehasonlítás éppen azt, legalábbis azt is mutathatja: miközben a betegség önmagában nem jelenti feltétlenül azt, hogy az ember munkavállalási hajlandósága jelentősen csökken, a rokkantnyugdíjat sokan, tényleges állapotuktól függetlenül a munka előli menekülésként választották – a szerk.)

A nyugdíjak szintje - bármennyire is furcsán hangzik a politikai demagógiával átitatott közhiedelmet alapul véve - magasnak számít nemzetközi összehasonlításban, ahogyan ezt az alábbi ábra is mutatja. Nálunk az átlagnyugdíj a férfiaknál az átlagbér 77 százalékát teszi ki, ezzel a nemzetközi mezőnyben a felső harmadban vagyunk. A fejlett országok átlaga valamivel kisebb 60 százaléknál.

Jól fizet a nyugdíj

A rokkantnyugdíjak és a nyugdíj mértékének problémája összekapcsolódik abban, hogy a hazai nyugdíjrendszer nem differenciál jelentős mértékben az egyes ellátástípusok között a letöltött szolgálati idő, illetve a munkavégző képesség függvényében. Mellbevágó lehet a következő ábra.

Az ellátástípusok közül messze a legjobban a korkedvezményes nyugdíj fizet, a hivatásos állományúak által igénybe vehető járandóság átlagosan 125 ezer forintot tesz ki havonként. Az előrehozott öregségi nyugdíjnál majdnem 100 ezer forint az ellátás, aztán újabb szakadék és a korhatár feletti, I. és II. típusú rokkantsági nyugdíjasok következnek 72 ezer forintos átlagos értékkel. A nyugdíjkorhatár elérésekor nyugdíjba ment személyek 70 ezer forintot kapnak átlagosan (2007-es adatok), vagyis durván 30 ezer forinttal kevesebbet havonta, mint azok, akik a nyugdíjkorhatár betöltése előtt mentek nyugdíjba.

Az öregségi és a rokkantnyugdíjak közötti különbség alig több mint 10 százalék (6 ezer forint havonta), holott az öregségi ellátásban részesülők átlagosan 33,1 évet, azaz közel 7 évvel többet dolgoztak a rokkantnyugdíjasoknál.

Hasonlóan kirívó aránytalanság, hogy a rokkantnyugdíjasok között a munkavégző képesség alapján elenyésző a különbség a járandóságok között. A munkavégző képességüket nem teljesen elvesztő, III. csoportba sorolt rokkantnyugdíjasoknál a korhatár alattiak (370 ezren) átlagosan 58 ezer forintot kaptak tavaly, míg az I. és II. kategóriájú, korhatár alatti leszázalékoltak ennél csupán 3 ezer forinttal többet.

Svájci indexálás: konyec

A fenti betegségtünetekre válaszul három azonnali intézkedést javasolnak az Oriens-program készítői. A nyugdíjemelés mértékét meghatározó képletet haladéktalanul megváltoztatnák, vagyis az úgynevezett svájci indexálásról (ami az infláció és a nettó keresetemelkedés átlagával emeli a nyugdíjakat) az inflációkövető emelésre térnének át. Emlékezetes, ez a kérdés az elmúlt egy-két hétben a belpolitikai csatározások középpontjába került, Gyurcsány Ferenc kormányfő minden erejét megfeszítve a jelenleg is érvényes svájci indexálás mellett kardoskodott, Orbán Viktor Fidesz-elnök azonban az inflációkövetés mellett tette le a garast.

A tanulmány készítői több érvet is felsorakoztatnak javaslatuk mögé. Egyrészt, a svájci indexálást hazánkon kívül igen kevés országban alkalmazzák, általában az inflációkövetést vagy esetleg az inflációt nagyobb, a béremelkedést kisebb súllyal veszik figyelembe a járandóságok automatikus emelésénél.

Másrészt, a program drasztikus adócsökkentéssel és ezáltal jelentős, 20 százalék körüli nettó béremelkedéssel operál. A svájci indexálás helyben hagyása esetén csak ez azonnali 10 százalékos nyugdíjemelést vonna maga után, ami közgazdaságilag indokolatlan lenne, nem is beszélve arról, hogy fiskális szemszögből igen megterhelő is. Ekkora emelés durván 300 milliárdos pluszkiadást jelent éves szinten.

Harmadrészt, a tiszta inflációkövető nyugdíjemelés a járandóságok vásárlóértékét megőrzi. Az efelett pótlólagosan, részben a béremelkedést is figyelembe vevő emelés már olyan további szociális transzfert jelentene a nyugdíjas rétegnek, ami a fiskális teher mellett igazságossági kérdést is felvet – emelik ki a szerzők. A 2,8 milliós nyugdíjas réteg nem homogén, nem tekinthető egységesen szegénynek ez a csoport (sok százezer szépkorúnak néhány tízezer forint járandósága van, ám sok százezren fejenként pár százezer forintot kapnak), sok más hátrányos helyzetű réteg van sokkal rosszabb helyzetben.

Differenciált nyugdíjemelés

Az igen kedvező feltételekkel, korán nyugdíjba vonultaknál nem célszerű ugyanúgy "honorálni" az aktív életpálya korszak teljesítményét, mint azoknál, akik végigdolgozták az egyébként elvárt, de csak kevesek által teljesített időt.

Ezért a nyugdíjakat nem egységesen emelnék a nyugdíjas rétegen belül képezhető csoportoknál, a betöltött szolgálati idő és a munkavégző képesség alapján átmenetileg differenciálnának. A korkedvezményes és a rokkantnyugdíjasok, valamint az előrehozott öregségi nyugdíjasok esetében ez alacsonyabb emelést, vagy az emelés elmaradását jelentene, míg a korhatárt betöltött öregségi nyugdíjasoknál az emelés átlagosan a főszabály szerinti, vagyis inflációkövető lenne. A sok szolgálati évvel rendelkezőket az inflációnál magasabb járandóságnövelésben részesítenék.

Programok indítása

A nyugdíjrendszert érintő, itt említett javaslatok mellett szívesen látnák a közgazdászok, ha tovább szigorodna a korai és kedvezményes nyugdíjba vonulás jogosultsága.

Emellett olyan programok indítását is sürgetik, amelyek képesek érdemben növelni a munkába állás esélyét. Jó példaként említik Nagy-Britanniát, ahol személyre szóló tanácsadás, illetve a munkába állás költségeit fedező program jelentős eredményeket ért el a rokkantsági ellátásban részesülők munkába való visszatérésében.

A differenciált emelés nagy vesztesei egyértelműen a korhatár alatti, munkavégző képességüket részben megőrzött, a munkaerőpiacra potenciális visszatérési lehetőséggel rendelkező rokkantnyugdíjasok lennének. Ennek a 370 ezer főnek az ellátása jövőre 10 százalékkal mérséklődne jövőre és 2010-ben sem változna a javaslat szerint. Ezt együttesen indokolja a rövid szolgálati idő, a munkavégzésre való képesség megmaradása, a munkavégzésre való ösztönzés, valamint a tény, hogy a korábbi évek túl nagyvonalú rokkantosítási rendszere miatt a tágra nyitott kiskapuval élők kedvezményét vissza kellene szorítani.

A szerzők megjegyzik, hogy a differenciált nyugdíjemelés csak az 1997 után nyugdíjba vonultakra vonatkozna, mert a korábban nyugdíjba vonultakat nem lenne igazságos csökkentett nyugdíjemeléssel büntetni. Egyrészt ők voltak azok, akiket a tömeges munkanélküliséget enyhítve az állam inkább a nyugdíjba írányított, másrészt pedig ők kevésbé voltak haszonélvezői az elmúlt évtizedben nyugdíjba vonultakat jellemző, aránytalanul magas induló nyugdíjnak.

A korhatárt emelni kell, punktum

A nemzetközi összehasonlításban - beleértve a térségbeli országokat is - majdnem a legalacsonyabb nyugdíjkorhatárt emelni kell, 2010-zel kezdődően 62 évről kétévente 1 évvel történő emelésekkel 65 éves korig kell felvinni a határt. A korábbi korhatáremelés is érdemben, sok tízezerrel emelte a foglalkoztatást, most is a munkavállalók számának növelésére van szükség. Ezen, és azon túl, hogy a nyugdíjrendszerünk hosszú távon a mai paraméterek között súlyos hiányt fog felhalmozni, a várható élettartam növekedése is indokolja a nyugdíjkorhatár emelését.