Elérhető közelségbe került a Garancia eladása. A bolgár leánycégek eladása már megtörtént, a következő hetekben a román és szlovák engedélyek is megjönnek, s szeptember végére – az OTP reményei szerint – lezárul.
Urbán szerint rendkívül alacsony szinten az OTP értékeltsége, mivel a globális alapkezelőket a horda szellem jellemzi. "Mi csináljuk a dolgunkat, s előbb utóbb az alapkezelők is rájönnek a fundamentumokra." A vezérigazgató-helyettes szerint a szlovák és szerb leánycégek értékesítésénél megvan az esélye, hogy jó árakat kapjon érte az OTP. Így nagyobb erőforrásokat tudnak fordítani a többi leánycégre.
Az eredményterv összetételében történhet módosulás (a magyar jobban, a külföldiek kevésbé nőnek), azonban erről még korai beszélni, hiszen év elején sem látta senki az ilyen mértékben hektikus árfolyamváltozásokat. A bank Romániában leállt a fióknyitásokkal, mivel az orosz és ukrán tapasztalatokkal szemben ott nem jönnek rá a volumenek. Most azt kell megnézni, hogy a meglévő fiókhálózatra tudnak-e volument hozni. A román leánycéggel kapcsolatban várakozó állásponton van az OTP, azonban a bank türelme még tart.
A forrásbevonás területén az éves bevonási terv négymilliárd euró, a hazai vállalati állomány tudatos leépítése ezt némileg csökkentheti, de az OTP nem látja annak akadályát, hogy az első félévit (1,64) kismértékben meghaladó kibocsátást megtegyen.
A makrogazdasági folyamatok, köztük a forint erősödése is hozzájárult az OTP bank kiemelkedő eredményéhez, de ezt korrigálva is javult az OTP csoport jövedelemtermelő képessége, a csoport összbevétele 16,8 százalékkal emelkedett, a kamatmarzs több országban is nőtt, míg a kiadások csak mérsékelten bővültek. Az OTP Bankcsoport 2008 második negyedévében 74 milliárd forintos konszolidált, adózott nyereséget ért el a csütörtökön publikált gyorsjelentése szerint, ami éves szinten 46,6 százalékos növekedés és jóval meghaladja az elemzői várakozásokat. Az eredmények alapján a bank vezetése reálisnak és megalapozottnak látja az adózott eredmény idei legalább 10 százalékos bővülését.