Megnyitott az óriáspláza

2007.11.15. 10:31
Három órát csúszott a Kerepesi úti Arena Plaza megnyitása. Délelőtt tíz helyett délután egykor juthattak be az épületbe az esőáztatta fogyasztók. Az ország legnagyobb bevásárlóközpontjának munkatársa szerint hiányosságok nem voltak, de nem sikerült kitakarítani az épületet.

Délután egy órakor megnyitott az Arena Plaza, jelentette az Index kiküldött tudósítója. A lelkes fogyasztók ázottan áramlanak az épületbe. Perceken belül több ezren verődtek össze. Elég nagy, mondhatni, gyötrő hibának tűnik, hogy a bevásárlóközpontban még zárva vannak a mellékhelyiségek.

A világhálón azonban még mindig nem nyitott meg a pláza. A honlapja délután két órakor is arról árulkodott, hogy még több mint egy napot kell várni a megnyitóra. Lehet, hogy a kivitelezők is innen tájékozódtak.

Bár az üzemeltetőknek tudniuk kellett, hogy a legnagyobb magyar pláza semmiképpen sem nyithat meg az előre beharangozott időben, semmit sem tettek, így délelőtt igen feszült helyzet alakult ki a Kerepesi úton, ahol esőben ázó, a feltúrt környék miatt bokáig sáros reménybeli vásárlók háborogtak a bezárt pláza előtt.

A Tékozló Homár blog kéme bejutott az épületbe, ahol azt látta, hogy a tízórás nyitási időpont után jó órával több nagyáruház még fel sem töltötte a polcait áruval. Az elképesztő méretű épületben 15 fok körüli hideg van, az emeleten még az ablakokat sem építették be, süvít a szél, a munkások szerint egy hónap lenne a munka "normális" befejezése. A ház nem vásárlóknak szánt részein nincs kész a festés, a burkolás, lógnak a kábelek.

Klikk!
Fotók: INDEX Huszti István

Az igazi tömegbotrányt az okozta, hogy a lehetetlen helyre épült áruházhoz - a Keletitől is jó fél kilométert kell gyalogolni az esőben - tömött sorokban zarándokoltak az emberek, akiket útközben senki sem tájékoztatott arról, hogy a pláza még nem nyitott meg.

Az Arena Plaza előtt összegyűlt embereket tíz után hangosbeszélőn bizatták arra, hogy menjenek haza. A nyitási akciók ellenére akkor még szerény, alig néhány száz fős tömeg gyűlt össze, ehhez képest viszont meglepően erős volt a rendőri jelenlét. Munkatársaink ugyanakkor mindenkit arra biztattak, a szemerkélő eső ellenére zarándokoljanak el az Arenához, mert az építőknek sikerült megépíteniük a főváros legnagyobb mesterséges sárlejtőjét. Tudósítóink szerint a szervezők is érezték, milyen kínos, hogy csúszik a nyitás, ezért mogyorós ostyát kezdtek osztani a folyamatosan érkező érdeklődőknek.

Klikk!

Később egyre tömöttebb sorokban kezdtek érkezni a plázához az emberek, akik nyilván a nyitáskor várható tumultustól tartva ütemezték későbbre látogatásukat. Ők ahogy jöttek, úgy mentek is, de közben mérgesen káromkodnak, számoltak be tudósítóink az aktuális helyzetről.

Technikai okok miatt nem nyílt meg a tervezett időpontban az Aréna Plaza – nyilatkozta az Indexnek Vadas Vera, a létesítmény sajtófőnöke. Volt néhány ellenőrzés, amelyekből kiderült, még szükségük van néhány órára, hogy fogadni tudják a látogatókat. Azt azonban leszögezte, semmilyen hiányosság nincsen, egyszerűen kevés volt az éjszaka, hogy kitakarítsák az egész épületet.

Klikk!
Fotók: Tékozló homár

A lóversenypálya területét kilenc éve, 1998-ban vette meg a francia Bouygues csoport, de a bontási munkákat csak évekkel később kezdték meg. Az utolsó versenyt a Kerepesi úti ügetőn 2004. május 29-én rendezték meg. A beruházó az ÁPV Rt.-vel kötött szerződésben vállalta, hogy a terület tulajdonjogának átadásáért lóversenypálya-komplexumot épít a Kincsem Parkban. A felújított Kincsem Park egy éve nyílt meg.

Az Arena pláza megközelíthetősége

Egy évvel később, 2005 novemberében a Plaza Centers B. V. 21 millió euróért megvette a területet a Bouygues-tól, az alapkőletétel 2006. március 7-én volt. Egy évvel később újabb tulajdonosváltás történt, ekkor a brit AAIM 390 millió eurót fizetett a már majdnem kész Arena Plazáért.

Az Arena Plaza összesen 180 ezer négyzetméter beépített és 65 ezer négyzetméter bérbe adható területtel rendelkezik. Az új bevásárlóközpont majdnem minden üzlethelyiségét jóval a nyitás előtt kiadták. Szinte az összes nagy üzletlánc és márkakereskedő nyit üzletet. Igaz, piaci információk szerint sokan csak azért lesznek jelen, mert egyszerűen nem tehetik meg, hogy ne legyenek ott. A világmárkák között ott lesz többek között a Tommy Hilfiger, a Lacoste, a Ralph Lauren, a C&A, a Boss, a Paul & Shark, a H&M és a Zara. A bevásárlóközpontban lesz egy tízezer négyzetméteres Tesco, egy 22 termes mozi és egy háromdimenziós IMAX mozi is.