Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Ne akarjon vonatra ülni!

2008.02.04. 18:12
A hétfői sikertelen egyeztetések után – szemben a péntekivel – nem függeszti fel a sztrájkot a VDSZSZ. A MÁV-ból kiszervezett dolgozóknak tíz százalékos plusz béremelést és minden vasutasnak egyszeri nettó 250 ezer forintot követelő szakszervezet pénteken kezdte, majd ma újrakezdte a sztrájkot. A vasútról jobb lesz átszokni közútra.

Sikertelenül szakadtak félbe hétfőn a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követeléséről tartott tárgyalások. A vasutasok ezért hétfőn éjjel és kedden folytatják a pénteken kezdett, aznap délben felfüggesztett, majd hétfőn hajnalban újrakezdett, határozatlan idejű sztrájkot, jelentette be hétfőn Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. Gaskó fogalmazott: az egyeztetéseken egyetlen tyúklépést sem tett a MÁV-csoport. A VDSZSZ és a MÁV között kedden, a VDSZSZ és a MÁV Start között szerdán folytatódnak az egyeztetések, így akár szerdáig is folytatódhat a munkabeszüntetés.

Háromezer helyett háromszáz vonat

Mivel a bérkövetelés mellett a sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatásról sem sikerült megállapodni, a vasúton várhatóan kedden is folytatódnak a kaotikus állapotok. Hétfőn délelőtt a MÁV tájékoztatása szerint 332 vonat közlekedett, vagyis nagyjából tizede a munkanapokon megszokott egész napi 3000-3600 vonatos átlagnak.

Klikk!

A péntek délelőtti és hétfői tapasztalatok szerint főként a budapesti főpályaudvarokon – Keleti, Déli, Nyugati –, valamint az ország keleti felében, Pécs és időlegesen a Balaton térségében bénítja meg a VDSZSZ sztrájkja a vasúti közlekedést. A vonatközlekedés kiszámíthatatlansága miatt a pályaudvarokon csak lézengenek az emberek, és – miután nem biztos, hogy egy elindult vonat megérkezik a célállomásra – a közlekedő vonatokon is jóval kevesebben vannak a megszokottnál.

A Volánoknak jól jön a sztrájk

A Volán társaságok már a sztrájk második napján érezték, hogy a vasútról egyre többen váltanak közútra. A Fejér megyei Alba Volán forgalma a vasutassztrájk miatt mintegy duplájára nőtt hétfőn reggel és délelőtt. A menetrendszerint közlekedő buszok mellé a Budapest- Székesfehérvár útvonalon, a 70-es főúton közlekedő járatok mellé két kisegítő buszt is be kellett állítani. A Volánbusz tapasztalatai szerint jelentős mértékben megnőtt Pest megyében is az autóbusszal utazók száma. Kiemelten több utas volt a Vác, Nagykáta és Monor térségéből érkező járatokon. A társaság összesen 38 pótbuszt állított üzembe.

A forgalomnövekedés részben azzal is magyarázható, hogy öt Volán-társaság (a Volánbusz mellett a Csongrád megyei Tisza Volán, valamint a Veszprém megyei Bakony, Balaton és Somló Volán) besegít sztrájkkal sújtott vasúttársaságnak: hétfőn a vasutas bérlettel rendelkezőket ingyenesen szállítják. A Volánbusz hétfő délután közölte: a sztrájk ideje alatt továbbra is ingyenesen szállítják a vasúti bérleteseket azon a viszonylaton, amelyre a bérlet érvényes.

Egyébként Kákosy Csaba közlekedési miniszter is azt mondta egy hétfői sajtótájékoztatóján, hogy a személyszállítást, mint közszolgáltatást egy elhúzódó – szerinte politikai motiváltságú, zavarkeltő szándékú – sztrájk idején is biztosítani kell. Ezért kilátásba helyezte, hogy ha a vasúton nem normalizálódik a helyzet, akkor a tömegközlekedési közszolgáltatásért felelős miniszterként kezdeményezni fogja, hogy a vasúti feladatok egy részét a Volán-társaságoknak átadják; hogy mikortól, arról nem beszélt. Ebben az esetben az ehhez a közszolgáltatáshoz szükséges pénzt is elveszik a MÁV-tól, mondta a miniszter.

Mit akar a VDSZSZ?

A szakszervezet péntek hajnalban kezdett általános, határozatlan idejű munkabeszüntetést. A VDSZSZ két követelést fogalmazott meg, amelyek teljesítésétől elzárkózott a vasút. Egyfelől a már rögzített 6,9 százalékos fölött 10 százalékos béremelést követelnek minden, a MÁV-tól leányvállalatokba kiszervezett dolgozó részére – egyebek mellett a romló munkabiztonságra hivatkozva –, másfelől azt, hogy a 102,5 milliárd forintért privatizált MÁV Cargo vételárából minden nem Cargo-alkalmazott vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot. Ez utóbbit Kóka János akkori gazdasági és közlekedési miniszter egy 2005. májusában tett ígéretére alapozták.

A MÁV vezérigazgatója, Heinczinger István csütörtökön azt mondta, a két követelés több mint 50 milliárd forintos pluszköltséggel járna – Gaskóék szerint a cargós követelés csak nyolcmilliárdot venne ki a vasút kasszájából –, később irreálisnak nevezte a VDSZSZ igényét. Kákosy Csaba hétfőn már csak 30 milliárdról beszélt, de azt mondta: ennyit pénzt sem fognak kifizetni, az ugyanis pénzpazarlás lenne, mert 30 milliárdból 30 motorvonatot lehetne venni, amivel az egész Dunántúl villamosított szakaszain ilyen járművek közlekedhetnének.

A MÁV kibírja

A MÁV-nak nincs jogalapja, hogy teljesítse a VDSZSZ követeléseit - mondta Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszéd műsorában. A vasúttársaság törvénytelen dolgokba nem mehet bele, ezért alku sem születhet.

Heinczinger István szerint azok, akik hétfőn felvették a munkát, látják, hogy nincs értelme a sztrájknak, a privatizációs törvények ugyanis nem teszik lehetővé, hogy az állami vagyont olyan dolgozók között osszák szét, akik nem a privatizált cégnél dolgoznak. Hogy a sztrájk meddig tart, a vezérigazgató nem tudta megmondani, ám, mint mondta, a MÁV túléli, bármeddig tartson is.

Kóka cáfol

Kóka János cáfolta, hogy gazdasági és közlekedési miniszterként ígéretet tett volna rá, hogy minden vasutasnak jár a MÁV Cargo privatizációs bevételéből. Az SZDSZ elnöke erről az MTV Az Este című műsorában beszélt. A politikus szerint bizarrnak tűnik, hogy egy "füstös kocsma mélyén" odaígért volna 30 milliárd forintot a semmiért. Az SZDSZ elnöke megjegyezte, hogy Gaskó Istvánnak, a sztrájkot szervező Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökének csak egyetlenegy célja van: "a káosz fenntartása, a balhézás".

a MÁV Cargo privatizációját követően mindenki, aki az áruszállításban dolgozott, 700 ezer forintot kapott, de most a sztrájkolók azt akarják elérni, hogy az összes többi alkalmazott is kapjon 250 ezer forintot. A volt miniszter szerint pontosan látszik, hogy a sztrájkolóknak nem a megállapodás a céljuk, hanem az, hogy lebénítsanak egy országot. Megjegyezte, hogy Magyarországon a MÁV az adófizetőknek 160 milliárd forintjába kerül, egyetlen napi leállás pedig 600 millió forint veszteséget okoz.

15%
7990 Ft
6792 Ft