– Elnézést, miniszter úr, az Index munkatársa vagyok, és arról szeretném kérdezni...
– Igen, a hamis ukrán borról.
Felkészült miniszter, döbbennünk meg egy pillanatra, nem szokás ez errefelé. A meglepődés szülte másodpercnyi csöndet kihasználva Gráf József már kezdi is mondani, mi lesz a hamisított ukrán bor sorsa.
– Azonnali jelezni fogom ukrán minisztertársamnak ezt a problémát, és személyes találkozót kérek tőle a borhamisítás elharapózása és a hamis ukrán borok által Magyarországnak, a magyar bortermelőknek okozott károk miatt.
Tocaitól Rex Vinoruxig
Az FVM vezetője szerint a tokaji bort a keleti piacokon is meg lehet védeni a hamisítóktól, ahogyan a nyugati piacokon meg lehetett. Korábban Francia- és Olaszországban voltak tokajiutánzatok, de Gráf József szerint két hónapja a szlovén agrárminiszterrel is egyeztetnie kellett az ott feltűnt áltokaji miatt.
Azokban az országokban az egyeztetéseket követően törvényes megoldás született, emlékeztetett a miniszter, aki szerint az ukrán hamisítókkal is le lehet számolni. Elismeri, hogy nehezebb a helyzet, mivel Ukrajna – szemben a másik három állammal – nem EU-tag, de szerinte ez nem okozhat problémát, ha az ukrán hatóságok a magyar beavatkozás hatására keményen fellépnek.
EU-óvás és speciális védőjegy
Magyar beavatkozás lesz, Gráf legalábbis ezt ígéri. Egyrészt lesz egy olyan speciális, a zárjegyhez hasonló védőjegy, amelyet nem lehet hamisítani, és amellyel minden védett tokaji palackot ellátnak. A védőjegyről egy hónapon belül döntenek - ígérte a miniszter, aki hosszabb távú retorziót is kilátásba helyezett.
A miniszter szerint akár Ukrajna kezdődő EU-csatlakozási tárgyalásain is az ország uniós belépésének egyik feltételeként szabhatja meg hazánk, hogy fogják vissza a tömeges borhamisítást. Hogy az áltokajik gyártása mennyire tömeges, és az mekkora károkat okoz – akár a piacok telítődése, akár hírnévrontás miatt –, arról Gráf még becsült számokat sem mondott. Noha diplomáciai forrásokból kapott már adatokat, amíg ukrán kollégájával nem beszél, addig nem akar semmit mondani, "korábban már volt olyan becslésem, amelyben igencsak mellélőttem" – ismerte el.