További Magyar cikkek
A hivatalos forgalomszámlálási adatok szerint jelenleg naponta mintegy nyolcezer gépjármű hajt át a tokaj-hegyaljai borvidéken, ebből több mint 1500 teherautó, több mint ezer kamion. A forgalom a Tisza-híd miatt Tokaj városában összpontosul, ahol – mint arról már korábban hírt adtunk – az elviselhetetlenné vált helyzet miatt polgári engedetlenségként a híd lezárását is fontolgatták.
Alternatív autópálya
Némileg javulhat a helyzet, ha szeptemberben átadják az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakaszát. Eddig a városban – és a kamionforgalomtól sújtott többi településen, Tarcalon, Bodrogkeresztúron, valamint a Tisza túlpartján, Rakamazon – azért nem tehették ki a súlykorlátozó táblákat, mert nincs olyan alternatív útvonal, amelyre nagyobb kerülő nélkül terelhetnék a forgalmat.
A Magyar Közút Kht. szóvivője, Szőnyi Zsolt az Index kérdésére azt mondta: "elviekben nem zárható ki, hogy az M3 autópálya Görbeháza-Nyíregyháza szakaszának átadása után a tokaji Tisza-hídon 20 tonnás súlykorlátozást vezessünk be". Hozzátette ugyanakkor, hogy "minden forgalmi helyzetet befolyásoló intézkedés előtt vizsgálnunk kell a kialakult forgalmi viszonyokat".
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha el is készül szeptemberre az eredetleg tavaly augusztusra tervezett új M3-as szakasz, idén már akkor sem számíthatnak változásra a tokajiak. Az új autópálya-szakasz átadása után néhány hónap elteltével végzik el "az akkori új helyzetben" a részletes forgalomszámlálást és forgalomelemzést. Hogy alternatívának számít-e a majdan átadandó új autópálya-szakasz, "azt az élet, a kialakuló forgalom nagysága, illetve az érintett régiók közötti tranzit szállítás forgalomszámlálási eredménye dönti el" – válaszolta kérdésünkre a szóvivő.
Ha az élet úgy akarja
A közútkezelő azonban nem kecsegteti sok reménnyel a tokajiakat. Egyrészt Szőnyi Zsolt szerint "a jövőben elvileg sem várható", hogy Tokaj térségében 5,5 tonnás súlykorlátozást vezessenek be – bár írásos válaszában 3-as főutat írt, minden bizonnyal a városon átmenő 38-asra gondolt –, mert a közutas cég szerint a nehézgépjármű-forgalom elterelésére elégséges a 20 tonnás súlykorlátozás.
Pirossal, ahol a kamionok járnak, kékkel, amerre kerülhetnének szeptember közepétől
A szóvivő emellett arra is felhívta a figyelmet: az M3-as csak a Miskolc-Nyíregyháza viszonylatban jelenthet alternatívát a tranzitforgalomnak. A sztráda azonban "nem válthatja ki a Szlovákiából érkező, a 37-es főúton Sátoraljaújhely felől haladó tranzitszállítások útvonalát – ez indokolatlanul nagy kerülőt jelentene ebben a viszonylatban", olvasható a közútkezelő cég állásfoglalása.
Elvettek tőlük egy utat
A tokajiak kálváriáját az okozza, hogy Románia és Bulgária európai uniós csatlakozásával ez év elejétől drasztikusan megnőtt a balti államok és Lengyelország, valamint a kelet-balkáni országok közötti tranzitforgalom. A teherautók mintegy húsz százaléka nehezebb 7,5 tonnásnál, így a 20 tonnás korlátozás csekély mértékben csökkentené a tokajiak terheit.
A város ráadásul a közlekedési kormányzattól is komoly pofont kapott azzal, hogy az utolsó körben kikerült a fejlesztési és területrendezési tervekből annak az uniós pénzből megépítendő 39-es útnak a terve, amely kelet-délkeleti irányból kerülte volna el a hegyaljai térséget. A közlekedési minisztérium – anélkül, hogy a döntést indokolta volna – korábbi kérdésünkre csak annyit közölt: nem zárkóznak el attól, hogy ismételten megvizsgálják az elkerülő út műszaki megvalósításának lehetőségét, azonban a finanszírozás lehetőségéről nem beszéltek.