Oroszországban terjeszkedik a következő években a TriGranit. A tervek szerint egymilliárd eurót fektetnek be a következő öt évben, és ötmilliárd eurós forgalomra számítanak. A fejlesztésekhez új céget alapítanak, amelyet néhány éven belül a tőzsdére szeretnének vinni.
Az orosz üzletekhez további befektetőket szeretnének bevonni. Más orosz cégeket is megvásárolnak, hogy a megfelelő szakemberekkel tudjanak dolgozni. Hamarosan bejelentik, melyik céget választották. A TriGranit elsősorban a félmillió lakosú városokra szeretne koncentrálni. Egy felmérésre alapozva azt mondták, ezekben szükség van bevásárlóközpontokra, nagy a kereslet az ilyen projektek iránt.
A TriGranit tíz országban van jelen Közép-Kelet-Európában. Most két országra koncentrálnak, Lengyelországra és Romániára. Hamarosan Ljubljanában is indul egy nagyobb projekt, amely a cég zászlóshajója lesz . A West Endhez hasonló bevásárlóközpontot, irodaházat, szállodát és lakásokat építenek.
Mostani legnagyobb projektjük a krakkói bevásárlókomplexum. Ez lesz Lengyelország legnagyobb plázája, kétszázezer négyzetméteren, ebből százezer adható ki. Összehasonlításként: a West Endben 48 ezer négyzetméter adható ki ülethelyiségnek.
A cég sokat változott az elmúlt években, néhány évvel ezelőtt a magyarországi fejlesztések még a portfolio nyolcvan százalékát adták, ma már csak tíz százalékát. Azért itthon is terveznek nagyszabású befektetéseket. A West End 2. fejlesztését például másfél-két éven belül megkezdik.