Friderika
3 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

A KÉSZ érdekeltségébe kerül a Tüskecsarnok

2008.08.29. 08:03
A KÉSZ Kft. érdekeltségébe tartozó Atlantis Congress & Events Hall Kft. egyedüli pályázóként nyerte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által a Tüskecsarnok vagyonkezelésére és üzemben tartására májusban kiírt tendert – tudta meg a Világgazdaság. A lágymányosi Infopark területén lévő, több mint tíz éve befejezetlen épület ad majd otthont az elképzelések szerint Budapest új, nagy befogadóképességű – legalább négyezer fős – konferencia-központjának.

A becslések szerint 8-9 milliárd forint költségvetésű konstrukció lényege, hogy az állam vagyonkezelésbe adja az épületet és a hozzá tartozó ingatlant, a pályázónak pedig a kiírásnak megfelelő kongresszusi központot kell kialakítania, majd üzemeltetnie. A további működtetésből az állam nem kér részesedést.

A Világgazdaság információi szerint az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, az önkormányzati tárca, a Budapesti Műszaki Egyetem és az ELTE szakembereiből összeállt értékelőbizottság szerint a pályázat alkalmas arra, hogy megkezdődjenek a vagyonkezelői szerződéssel kapcsolatos tárgyalások a nyertes vállalattal.

A pályázati felhívásra a benyújtási határidő lezárultáig csak az Atlantis Congress & Events Hall Kft. jelentkezett ugyan, de a pályázati csomagot a TriGranit Zrt. is megvásárolta. A tárgyalások október közepéig, a vagyonkezelői szerződés aláírásáig folytatódnak, ehhez a döntőbizottság számos turisztikai, pénzügyi, műszaki és egyéb feltételt szabott. Ennek ellenére a részletes szakmai konzultációk során esetleg még elcsúszhat az üzemeltetői szerződés aláírása.

A budaörsi székhelyű Atlantis Congress & Events Hall Kft.-t 2007 januárjában, 3 millió forintos tőkével jegyezték be, többségi tulajdonosa a KÉSZ Ingatlan Üzemeltető és Fejlesztő Kft., a fennmaradó rész egy magánszemélyé, Flesch Tamásé. A további tervekről a VG szerette volna megkérdezni a cég tulajdonosait, ám szerződéses feltételekre hivatkozva nem tudtak tájékoztatást adni.

A Tüskecsarnoktól függetlenül biztosan megépül egy másik, a SYMA csarnok szomszédságába tervezett konferencia-központ. A két centrum legfeljebb konkurense lesz egymásnak, hiszen a hazai rendezvénypiacon biztosan lesz kereslet a nagy befogadóképességű konferencia-központokra – válaszolt határozottan a lap kérdésére Szántó András, a SYMA+ SD Kft. ügyvezető igazgatója. A SYMA mintegy 4,5 milliárd forintos beruházással négy-ötezer fős központot tervez, de az építési engedélyét a XIV. kerület illetékes osztálya néhány hete elutasította.

A társaság fellebbezett, így másodfokon a szakhatósági jóváhagyások mellett egy-két héten belül megkaphatják az építéshez szükséges papírokat – teszi hozzá Szántó. Az ügyvezető bizakodó, hiszen a SYMA infrastruktúrája nyugati színvonalú: szálloda mellett metrómegálló, kiállítási terület teszi vonzóvá a helyszínt a konferenciázók számára.