Máma már nem hasad tovább

Ilyen volt, ilyen lett, mutatja irodája falán Bánik Jenő, a Mecsek-Öko Zrt. műszaki igazgatója az egykori Mecseki Ércbányászati Vállalat üzemeiről és mai helyükről készített fotópárokat. Az égbe törő bányatornyok, lustán elterülő fémfeldolgozók, kiszolgáló és szociális létesítmények helyén zöldell vagy legalábbis zöldül a mező, az egykori ipari tájban frissen ültetett cserjések burjánzanak. A légifelvételeken már csak a valamikori utak nyomvonalainak és helyenként az elbontott épületek alapjainak barnás foltjai emlékeztetnek az ipari civilizációra.

A nácikkal kezdődött

Az ötvenes évekre visszanyúló ipari civilizációra. A hidegháború idején a szovjetek minden eszközt mozgósítottak katonai potenciáljuk megerősítésére, aminek akkor egyik ütőkártyája az atomarzenál volt. Szovjet és magyar geológusok az 1950-es évek közepén Magyarországon is kutatni kezdtek uránkészletek után. A magyarok a Dunántúli-középhegységbe, a szovjetek a Mecsekbe indultak a Geiger–Müller-számlálókkal, a műszerek az utóbbi helyen, Kővágószőlős térségében jeleztek értékelhető mennyiségű uránércet, idézi fel a hazai uránbányászat kezdeteit Papp Béla, a Mecsek-Öko vezérigazgatója.

Ma már senki sem tudja, véletlen volt-e, hogy épp a szovjetek mentek oda, ahol az urán van, és nem a magyarok. Vendéglátóink szerint az urán előfordulásának megvannak a maga geológiai törvényszerűségei, általában üledékes homokkőzetben található meg, és a Mecsek kőzete épp ilyen. A szovjeteket vezethette emellett az is, hogy - legalábbis a helybéliek így tudják - a második világháborúban már a németek is kerestek itt uránt, hiába. Egyébként nem volt jelentősége, ki találja meg, így is, úgy is a Szovjetunióba került, csak ott volt a dúsításhoz szükséges technika.

Nyolcezres mamutvállalat volt

Az uránbányászat hamar felfutott, az első mezőket ugyanis a felszínhez viszonylag közel, mindössze néhány száz méteres mélységben találták meg. Az ágazat virágkora a Paksi Atomerőmű 1975-ös elindulása után, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején volt, akkor nyolcezren dolgoztak a vállalatnál, ahol az évtizedek alatt - Papp Béláék becslése szerint - ötvenezren fordultak meg.

A vállalatnak öt üzeme volt, az utolsó aknákat a nyolcvanas évek elején már ezerméteresnél nagyobb mélységekbe fúrták le. Ahogy egyre mélyebbről és mélyebbről kellett felhozni az ércet, a termelés úgy vált mind költségesebbé és ráfizetésesebbé. Amihez hozzájárult, hogy a Mecsekben átlag alatti mennyiségű, egytonnányi ércben mindössze egy kiló urán van. Az uránbányászat évei alatt 45 millió tonna kőzetet kellett kitermelni a hegyek gyomrából.

Ráadásul a szovjet időkben nem volt az uránnak piaci alapú ára, idézik fel vendéglátóink a már-már elfeledett rendszer gazdasági mechanizmusait. Moszkvában megmondták, mennyit fizetnek, és a különbözetet a magyar költségvetés fizette ki a pécsi vállalatnak. A helyzetet tovább rontotta az 1985-ös csernobili baleset, amely az egész világon visszavetette az urán békés célú felhasználását, és csökkentette az igényeket.

Bezárás kétszer

Nem csoda, hogy már a rendszerváltás előtt, a Németh-kormány idején felmerült a mecseki uránbányászat befejezése. Ám az 1990-es választások után megjelent egy ír befektető, és meggyőzte az Antall-kormányt, hogy az uránérc 60 dolláros kilónkénti áron, nyereségesen kitermelhető. Nem sokkal később az írek elmentek, az állami vállalat az urántermelésre és -feldolgozásra megalapította a Mecsek Urán Kft.-t. A cégnek 1997-ig ezen az áron kellett eladnia a Paksi Erőműnek az uránt (ami persze a mecseki lankákról nem közvetlenül Paksra került, előbb megjárta a szovjet, majd ukrán dúsítókat).

Azonban a nagyjából 110 dollárról indult árat sosem tudták leszorítani a 60 dolláros szintre - a legolcsóbb áruk nagyjából 64 dollár volt -, holott az egykor 8000 főt foglalkoztató cégnél az utolsó években már csak ezerkétszázan dolgoztak. Ezért döntött 1997-ben a kormány úgy, hogy a veszteséges bányákat végleg bezárják, és az egykori bányatelket rekultiválják.

Az ezt végző, a Mecsekérc Rt.-ből 2004-ben kivált, állami tulajdonú Mecsek-Öko Zrt. csak 120 embert foglalkoztat, bár az utolsó bányabezárás már nem okozott komoly foglalkozási válságot: a kilencvenes években megszűnt Pécsett a vájárképzés, így az utolsó években már csak ukrán, orosz, román és lengyel bányászokat tudtak foglalkoztatni. Pedig a hetvenes, de még a nyolcvanas években is népszerű volt a vájárok körében a pécsi bánya: az egészségügyi kockázatot vállaló uránbányászok az átlagfizetéseknél legalább 3-4-szer többet tehettek zsebre, megúszták a katonai szolgálatot, és az 1955-ben építeni kezdett délnyugati városrészben, Uránvárosban könnyen jutottak lakáshoz is.

Hat évet csúszik a helyreállítás

Itt, az Uránvárosban, az egykori Ércbányászati Vállalat székházában - az épület el sem téveszthető, hála az előtte felállított szocreál szobornak - működik a Mecsek-Öko. A cég feladata a bányabezárási és rekultivációs munkák lebonyolítása. A munkát az eredeti tervek szerint 2002-ig kellett volna elvégezni - az 1997-es kormányrendeletben erre folyó áron 18 milliárd forintot szántak -, de a határidő, főleg finanszírozási okok miatt, folyamatosan változott.

Most úgy áll a helyzet, hogy 2008-ra kell befejezni az egykor összesen 65 négyzetkilométernyi bányatelek rekultiválását, de a pénz jelenleg is szűkösen csorog. Az állami tulajdonú cég idén 400 millió forintot kapott, jövő évi költségvetési előirányzata 523,1 millió forint.

Ez azonban nem jelent valós növekedést, figyelmeztet Papp Béla. Valójában arról van szó, hogy a kormányrendeletben meghatározott összegből kevesebbet vesznek el 2007-ben, mint idén. Aszerint ugyanis ebben az évben 1,44 milliárd, míg jövőre 1,023 milliárd forintot kellene kapniuk. Mindenesetre ha 2008-ig sikerülne befejezni a munkát, akkor a mecseki uránbányászat felszámolásának költségei várhatóan 21 milliárd forintra rúgnának, vagyis még az infláció mértékével sem lépnék túl az eredeti, hat évvel korábbi befejezéssel számoló keretet.

Egy bányatorony maradt

A munkák nagy részével már készen vannak: az egykori aknákat betömedékelték vagy elárasztották vízzel, a szennyezett épületeket lebontották. A bányászatra csupán az első kővágószőlősi bányatorony emlékeztet, az ötvenéves fémszerkezet egyszer akár ipari műemlék is lehet, ha végére érnek az ezt kezdeményező eljárásnak. Egy nagyobb üzemterületen is állnak még bányászati épületek a 6-os főút közelében, a megtisztított terület a város rendezési tervei szerint ipari park lesz.

A hatalmas - 1,6 millió négyzetméter felszínű - zagytározók nagy részét már 1,5 méter vastag lösszel fedték be, növényzetet telepítettek rá. A területről kikerülő vizet dréncsövekkel juttatják egy tisztítóba, az csak vegyi tisztítás után kerül vissza a természetbe (az óvatosságot indokolja, hogy a közelben van a Pécset is ellátó ivóvízbázis).

Juhok a zagytározó helyén

Az egykori bányaterület szennyezett talajának nagy részét lecserélték, 2,4 millió köbméter friss földet szórtak szét például a zagytározókon, amelyek nyolcvan százalékát rekultiválták. Az egyik egykori ilyen medence helyén - amelytől néhány száz méterre kígyózik majd Szigetvár felé az M56-os gyorsút - már juhok legelik a szakhatóságok által bevizsgált, jó minőségű füvet. Petőcpusztán, a betömött négyes légakna mellett vadak dagonyázásának nyomait fedeztük fel. Itt valamikor - jóval az uránbányászat megkezdése előtt - település is volt, a faluból mára csak egy harangláb látható, a Mecsek-Öko megőrizte az utókornak.

A valaha volt egyes zagytározó rekultivációja azonban még nem fejeződött be. Amikor kiszállunk a terepjáróból - sima személyautóval akkor sem lenne érdemes behajtani a hepehupás utakra, ha a forgalom nem lenne kitiltva a területről -, megkeményedett homokon taposunk.

Urán: irány Irán

A tározó közepén csenevész nádas, a kiszáradó, repedezett felszínű homokon gyomok kókadoznak, az itt mérhető sugárzás jóval nagyobb, mint a normális háttérsugárzás. A levegőbe az iszapban lévő urán bomlásterméke, radioaktív radon áramlik ki, amit jól záró agyagos földréteggel kell elszigetelni a külvilágtól. Bánik úr azt is megosztja velünk, hogy egytonnányi ilyen iszapban még 80 gramm uránérc van.

"Akkor 3,2 kilónyi uránércet gyűjthetnék ki a földből, ha sikerülne elszállítani innen egy 40 tonnás teherautónyi földet" - kezdünk fantaziálni az iráni-magyar (vagy északkoreai-magyar) kereskedelmi kapcsolatok fellendítéséről, de az életéből évtizedeket a hazai uránbányászatnak szentelő kísérőnk józanságra int: ki is kellene azt nyerni valahogyan.

Ausztrálok, kanadaiak bányásznának itt

Nemcsak mi merünk nagyot álmodni, tudjuk meg a Mecsek Ökónál. Az elmúlt évtizedben ugyanis 20 dollárról 200 dollárra emelkedett az uránérc kilónkénti ára, ami azt jelenti, hogy elvileg már a mecseki urán is nyereségesen lenne kitermelhető. A gazdasági minisztériumban megerősítették azt, amiről Pécsett néhány hete kezdtek beszélni: külföldi befektetők érdeklődnek a magyar uránbányászatban rejlő lehetőségek iránt.

Nemcsak a baranyai uránkészlet, hanem az ország más területein bányászható urán is felkeltette több társaság érdeklődését. A legelőrehaladottabb tárgyalásokat egy ausztrál vállalkozással folytatják, de két kanadai cég is bejelentkezett a magyar uránért, mondta el Ábrahám Gergely szóvivő. Hozzátette azonban, hogy a vállalkozásoknak először kutatási jogot kell szerezniük az ásványvagyon jobb megismerésére, az azonban semmilyen garanciát nem nyújt a kitermelésre.

A minisztérium álláspontja szerint egyébként az urán emelkedő világpiaci ára ellenére sem jelenthető ki biztosan az, hogy gazdaságosan kitermelhető a magyar uránkincs. Már csak azért sem, mert a magyarországi érckészletek rendkívül mélyen, kedvezőtlen geológiai körülmények között vannak.

Ilyen készleteket Európában sehol sem termelnek ki, ráadásul a lehetséges bányatelkek lakott terület közvetlen szomszédságában vannak. A leendő beruházó helyzetét nehezítheti az is, hogy a szigorú előírások és az uránbánya létrehozásához szükséges műszaki előkészületek legjobb esetben is nyolc-tíz évet vesznek igénybe. Ilyen hosszú távra megbecsülni sem lehet a nyersanyagárak alakulását, így a bánya várható jövedelmezőségét sem.

Pécsnek nem kell a bánya

Maguk a pécsiek sem várják túl szívesen a beruházót, erre utalnak legalábbis Tasnádi Péter polgármester november eleji szavai. A város vezetője a közgyűlés november 10-ei ülésén beszélt arról, hogy az ausztrál Wildhorse Energy Kővágószőlős, Abaliget és Orfű környékén szeretne kutatásokat végezni, és egy esetleges jövőbeni bányanyitás érdekében a földben rejlő uránvagyont feltérképezni. A polgármester aggályosnak tartja az elképzeléseket, mondván, a komoly bányászati múlt ellenére Pécsnek és környékének hosszú távú fejlesztési elképzelései nem a bányaiparra, hanem a turizmusra koncentrálódnak.

Hogy lesz-e ezek után valaha is uránbányászat a Mecsekben? Papp Béla széttárja a karját, és annyit mond: "Isten kezében vagyunk."