További Magyar cikkek
A kormány a szerdai ülésén meghatározta az Új tulajdonosi programban (ÚTP) rész vevõ cégek körét, a részvényszerzés feltételeit, a kisbefektetõi kedvezményeket, valamint döntött arról is, hogy a program elsõ és második lépcsõjében milyen állami cégek vesznek részt, mondta Veres János. Az ÚTP ugyanis két lépcsõben valósul meg, és az elsõben még csak kisebb morzsákhoz jutnak a reménybeli tulajdonosok.
Két lépésben
Az ez év végén vagy jövõ év elején elinduló részvényjuttatásban most még ugyanis csak az Állami Autópálya Kezelõ Zrt. és egy ingatlanvagyont kezelõ cég részvényeibõl vásárolhatunk. Ez utóbbi céget a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. kezelésében lévõ ingatlanokra fogják létrehozni. Arról, hogy milyen és milyen értékû ingatlanok kerülnek majd bele ennek a cégnek a portfóliójába, Veres János még nem közölt részleteket, mondván: annak összeállítása még most folyik.
A tulajdonjuttatási program második szakaszában szereplõ cégek közül Veres a Szerencsejáték Zrt.-t, a Magyar Postát, a regionális vízmûveket és a Magyar Villamos Mûvek átszervezésével létrejövõ két társaságot említette. Arra a kérdésre, hogy a második lépcsõ mikor indulhat, azt mondta: akkor, ha az összes szabályozási és szakmai feltételt sikerült megteremteni, "nem akarok mondani a 2009-es évvel kapcsolatban hónapot".
Jó lesz nekünk
A kormány döntött arról is, hogy milyen támogatást kaphatnak a programban részt vevõ kisbefektetõk. Akik legalább öt évig megtartják a részvényeiket, azok mentesülnek az árfolyamnyereség-adó alól. Az, aki legalább három évig megtartja a részvényeit, a három év után birtokában lévõ részvénymennyiség újabb tíz százalékának megvásárlására lesz jogosult.
A kisbefektetõknek a jegyzéskor csak a vételár tíz százalékát kell kifizetniük, a további kilencven százalékot a következõ három évben, kamatmentesen lehet törleszteni. A részvények után az elsõ három évben kifizetendõ osztalékot ugyanakkor a tulajdonos köteles a részvény kifizetésére fordítani, mondta a pénzügyminiszter. A támogatás része az is, hogy az állam garantálja: másfél éven belül kibocsátáskori áron visszavásárolja a részvényeket.
A kisbefektetõk egy meghatározott értékhatárig lesznek jogosultak a kedvezményekre. Ez az értékhatár nemcsak az elsõ, hanem a két fázisban összesen megvásárolható részvényre vonatkozik. A mértéke maximum 250 ezer forint, de az értékhatár változhat a programba késõbb bekerülõ cégek értékét figyelembe véve, válaszolta az Index kérdésére Veres.
Elõbb a tõzsde, aztán a nép
A tulajdonjuttatási program elsõ lépésében a cégeket tõzsdére vezetik, mert a cégek értéke likvid piacon határozható meg, mondta a pénzügyminiszter. A tõzsdei jegyzés fogja azt meghatározni reális piaci viszonyok közepette, hogy mennyit érnek a cégek, erre most még csak becslések vannak. A részvényvásárlási programban nemcsak kisbefektetõ magánszemélyek, hanem intézményi befektetõk is részt vehetnek, de azok részvényvásárlását nem támogatja az állam kedvezményekkel.