Lemondás, lemondatás vagy valami más?

2009.06.22. 11:41 Módosítva: 2009.06.22. 12:00

Lemondott a PSZÁF elnöke. Ilyenkor mindenki fejében az merül fel, hogy valami történt a háttérben, mert nem szokás egy ilyen pozícióról csak úgy lemondani. Az utóbbi hónapokban sokan vetették fel a Felügyelet felelősségét a pénzügyi rendszer problémáinak kialakulásában, de véleményem szerint ezt nem lehet mindenek fölé helyezni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a problémák elsősorban a gyenge kormányzásból és nem egyedi intézményi hibákból adódtak. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a gyenge minőségű kormányzás (gyenge minőségű emberek, Gyurcsány Ferenc hasonlatával élve) megjelent egy erőtlen Felügyelet munkájában is. A pénzügyi irányítás azonban három intézményt foglal magában (Magyar Nemzeti Bank, Pénzügyminisztérium, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete), melyek közül egyik sem volt a helyzet magaslatán, de legnagyobb bűn mégiscsak a kormányzat oldalán van, aminek köszönhetően – Jaksity György hasonlatával élve – meztelenül érkeztünk a csalánosba.

A PSZÁF csak szimptóma

A PSZÁF csak egy szimptóma a szétesett államszervezeten belül. Sajnos ilyenné vált az MNB is, mely számára még tavaly októberben sem látszódott a pénzügyi rendszer sérülékenysége és egy teljesen használhatatlan pénzügyi stabilitási jelentéssel rukkolt elő, de ez igaz a valamikor csodált inflációs jelentésre is, mely hemzseg a szakmai csúsztatásoktól és felveti azt a kérdést, hogy a jegybank ma valóban a kormánytól független intézmény-e. A sokak által felvetett MNB-PSZÁF összevonás, a jelen szakmai és erkölcsi háttérrel, semmit sem javítana a pénzügyi irányítás súlyos hibáin. A személyi és szakmai kérdések megfontolt kezelése nélkül minden intézményi változtatás a bebetonozás és az átmentés gyanúját veti fel. Ha két rosszul működő és vezetett intézményt összerakunk, abból nem lesz jól működő intézmény, csak egy nagyobb és jó eséllyel rosszabb.

A szabályozatlan pénzügyi rendszer

A szervezetek függetlensége és hitelessége az elmúlt két évben kétségeket ébreszt, ami jól látszik abból, hogy a hosszú lejáratú állampapírkamatok az év elejéhez képest 2 százalékpontot emelkedtek, miközben a világban a kockázatviselési hajlandóság növekedett és a forint – az egyelőre ciklikusan javuló egyensúly hatására – erősödött. Sokan mondhatják: könnyű kritizálni, de mit lehetett volna másképp tenni. A válaszom erre az, hogy szinte mindent. Az Államadósság Kezelő Központ az MNB-vel közösen hiába vett vissza csaknem 1000 milliárd forintnyi állampapírt a befektetőktől, ezt úgy tették, hogy ezzel nem piacot építettek, hanem talán épp az ellenkezőjét tették. A jegybank sok rövid lejáratú papír helyett vehetett volna hosszú papírt is, amivel pénzmennyiséget nem bővít, viszont jelzést ad a piac számára, hogy szerinte az inflációval nem lesz hosszabb távon gond. (Ezt csinálja például a japán jegybank, mely rövid papírokat elad és hosszúakat vesz, ami a pénzkínálatra semleges,de az inflációs várakozásokra pozitív hatást gyakorol.)

A PSZÁF esetében a legnagyobb bűn nem is az volt, hogy engedték a devizahitelezést, mert szerintem az inkább MNB felelőssége (tartalékolási szabály szigorítása segíthetett volna), hanem az, hogy megengedte azt, hogy 15-20 éves hiteleket a bankrendszer szinte teljes egészében rövid forrásokból építsen fel. A tavalyi ingatlanalapos történet ehhez képest csak hab a tortán, amikor néhány nagybank (vagy egy) nyomására az egész szektort felfüggesztették és ezzel elősegítették a kereskedelmi ingatlanok piacának megrendülését.

Valami sérült hazánkban és ez, úgy tűnik, a valaha független intézmények szakmai hozzáértése és hitelessége. Részben azért vagyunk ilyen helyzetben, mert ezen intézmények (egyebek mellett a PSZÁF, az MNB) vezetőit egyre inkább politikai alapon választják ki. Szomorú, hogy ma már alig van független és az ország érdekeit szem előtt tartó szakember az államszervezeten belül. Egy várat lerombolni mindig sokkal könnyebb, mint újjáépíteni. A személyi felelősségek felvetése nélkül nem lesz igazi megújulás, de jó lenne, ha ezt maguk az intézmények irányítói ismernék fel és nem a politikai hangulat változása kényszerítené ki szükséges mozgásokat.

Hiányzik a szakmai színvonal és a függetlenség

Egy optimálisan működő demokráciában ilyen szarvashibák után nemcsak a Felügyelet elnökének, sőt nem elsősorban neki, hanem az egész pénzügyi irányításnak (vezetők és helyettesek) fel kellene ajánlania a lemondását. Nem az offshore-kérdés a fő probléma, hanem a szakmaiság és a morál. Morálisan nem lehet felvállalni sok állami tisztségviselő hozzáállását, de emellé a szakmai hibák legalább annyira súlyosak és égbekiáltóak. Nem egy-egy személyt kell kijelölni bűnbaknak, hiszen egy fecske nem csinál nyarat vagy telet, hanem az intézmények élén álló személyek sora felel azért, ahová az ország jutott.

Ki lehet jelenteni, hogy az elmúlt két évben a gazdaságirányítás lényegében teljesen megbukott. A Felügyelet elnökének lemondása részben egy kudarc, részben a bizalom hiányának beismerése. Kíváncsi vagyok, kit jelölnek a helyére, ha egyáltalán jelölnek valakit. Erős és független személyiségekre lenne szükség, mind a PSZÁF, mind az MNB élén, akik képesek szembemenni az éppen aktuális kormány osztogatásaival és a pénzügyi rendszer nagyágyúinak akaratával, félretéve a személyes vagy ideológiai szimpátiát is.

Érdemes lenne elgondolkozni egy olyan szabályozáson, mely esetében a szabályozó szervezeteknél dolgozó felsővezetők számára három évig tilos lenne a későbbiek folyamán egy általuk korábbiakban felügyelt intézménynél dolgozni. Ezzel csökkenteni lehet annak az esélyét, hogy valaki saját, hosszú távú boldogulása érdekében egy adott vállalat érdekeit az ország érdekei elé helyezze. Jelenleg sem az MNB, sem a PSZÁF, sem a PM teljesítménye – hasonlóan a többi állami intézményhez – nem éri el az európai színvonalat és jó lenne, ha belátható időn belül képesek lennénk ezen változtatni. Legyen újra kitüntetés az állam számára dolgozni és ne szégyen. Ehhez viszont hiteles és független emberekre van szükség. Ami sajnos ma hiánycikk.