Kínát támogatjuk az egykulcsos adóval

2013.05.22. 07:22 Módosítva: 2013.05.22. 07:23
47 hozzászólás

Nálunk a politikai elit az elmúlt 20 évben túlhangsúlyozta az adórendszer szerepét - a gazdasági növekedésre gyakorolt hatását mindenképpen, ennek a részleteiről bővebben ebben a korábbi posztban írtam. Politikusaink leginkább azzal érvelnek, hogy az adócsökkentés Magyarországon a gazdasági növekedés gyorsulásához vezet. Erre két magyarázatot is szoktak adni.

Az egyik, amit gyakran hallunk, hogyha kevesebb az adó, akkor a háztartások többet fogyasztanak, vagy ruháznak be, ami a gazdasági növekedés gyorsulását okozza. Nálunk azonban a háztartások adócsökkentéssel való támogatása nem okoz érdemi növekedést. Ez a múlt tapasztalata. Miért is? Az adócsökkentésből eredő többletjövedelem jellemzően külföldi termékek és szolgáltatások vásárlásában csapódik le, különösen egy kis nyitott gazdaságban. Egyszerűen fogalmazva azegykulcsos adóval leginkább a kínai gazdasági növekedéshez járulunk/járultunk hozzá és nem a sajátunkhoz.

A másik gyakran elhangzó érv, amely maximálisan igaz is, hogy Magyarországon az élőmunkaadóterhei nagyon magasak. Ez pedig megnehezíti a foglalkoztatottság bővülését. Tehát csökkentsünk a munkabér adóterheit és akkor cserében nagyobb növekedés lesz a bővülő foglalkoztatottságon keresztül - hangzik az érvelés.

Fontos látni, hogy az egykulcsos személyi-jövedelemadó rendszer nem a foglalkoztatók, hanem a munkavállalók terheit csökkentette. Így a munka költsége nem lett olcsóbb a vállalatok számára. Emiatt a várt foglalkoztatás bővülés sem valósult meg. A többletjövedelmet a háztartások javarészt nem hazai termékekre és szolgáltatásokra költötték, legalábbis nem olyan arányban, hogy az érdemben javítaná a növekedési kilátásainkat.

Ugyanakkor a foglalkoztatók tehercsökkentése sem hozna érdemi növekedést – legalább is rövid távon biztosan nem. Ennek oka leginkább a széles körben elterjedt adócsalás. A magyar kis-, és középvállalkozói szféra már régen lecsökkentette a saját adóterhelését arra a szintre, amit még el tud viselni, vagy akár annál is lejjebb. Az élőmunka terhek magasak, de ne legyünk naivak, több százezer ember (akár millió is) még mindig zsebbe kapja fizetésének egy jelentős részét. Abérterhek olyan magasak, hogyha mindenki tisztességesen befizetné, akkor csődbe menne a magyar vállalkozói szféra. Tudja és tűri ezt az állam is.

Egyik kedvenc példám (melyet egy távoli ismerősömtől hallottam) az a vállalkozó, amely úgy üzemeltet egy esztergaműhelyt gyakorlatilag világszínvonalon, hogy a helységet készpénzért bérli, bankkártyája, bankszámlája nincs, cége sincs, számlát nem ad, készpénzben fizeti a dolgozóit, szintén készpénzben azok egészségügyi ellátását is. Ennyit az adócsökkentésről.

Nem célom ezzel az írással sem elítélni, sem éltetni ezt a rendszert. Pusztán azt szeretném hangsúlyozni, hogy mivel ez így van, értelmetlen bármilyen adócsökkentéstől a gazdasági növekedés gyorsulását várni.

Ennek a problémának a megoldása egy olyan hosszú távú projekt, amiben konszenzus kell, és nem utolsó sorban változás a fejekben. Nálunk ugyanis az adócsalás már a kultúra része. Gyors változásban nem érdemes reménykedni, ha valaki egyszer belekezd, talán jó 10 év alatt helyre lehet ezt tenni, nem kevés konfliktus és elégedetlenség árán.

Ezért felesleges ideiglenes forrásból (pl. nyugdíjpénztárak) adót csökkenteni, majd, amikor a kísérlet nem sikerül, ezer más forrásból gyorsan vissza is venni a kieső bevételt. A gyors megoldások ideje lejárt, hazánk növekedési potenciálja messze a régiós versenytársak szintje alatt van, és ez az elmúlt 20 év eredménye.

Az adórendszer alakítgatásába vetett hit helyett érdemes lenne legalább elkezdeni olyan mélyreható és átgondolt reformokat, amelyek 5-10 éven belül képesek javítani hazánk lecsúszóban lévő versenyképességén. Máskülönben 5-10 év múlva begyűjthetjük az „Európa beteg embere” címet.