Tévhit, hogy képzettek és okosak vagyunk

Dél-Korea és Magyarország más-más úton jár. Talán sokan emlékeznek még a szöuli olimpia megnyitóünnepségére. A fellobbanó olimpia láng által megperzselt sanyarú sorsú galambok mellett a megnyitó arról vált nevezetessé, hogy a dél-koreaiak szakítottak a hagyományokkal, és az olimpiai lángot egy kiemelkedő sportoló mellett egy vidéki tanár és egy, a kultúráért sokat tevő állampolgár gyújthatta meg.

Ez jól mutatja, a délkelet-ázsiai ország hozzáállását a tudáshoz és a műveltséghez. A dél-koreai reál GDP 1971 és 2014 között évi átlag 7,12 százalékkal nőtt (miközben volt 1998-ban egy 7,3 százalékos év/év alapú GDP-zuhanás is). Ezzel szemben Magyarország 1996 és 2014 között évi 2,05 százalék átlagos éves GDP-növekedést ért el.

A magyarok már az OECD-átlag alatt vannak

A képzettség és a kulturális műveltség csak az egyik meghatározója a gazdasági sikernek. De rendszertől függetlenül az egyik leglényegesebb eleme. Az Index a közelmúltban taglalta, Magyarország egyre kevesebbet költ az oktatásra, és azt is, hogy valószínűleg rossz struktúrában teszi. A sokszor említett PISA-felmérések szerint romlanak a magyar diákok eredményei, a legutóbbi számok szerint a fejlett országok átlagához képest is gyengébb teszteredmények születtek, a visszaesés főleg matematikában és a természettudományban szembeötlő. Lehet bírálni a PISA-felmérés módszertanát, rá lehet sütni, hogy leszakadó etnikai rétegek húzzák az átlagot lefelé, de a tendenciát nehéz letagadni.

Fotó: FORTEPAN

„Nemzetközi felmérések adatai alapján tudjuk, hogy a magyar tanulók a matematikai és a természettudományos ismeretek terén a '70-es és '80-as években a világ élvonalához tartoztak. Sőt, a '80-as évek elején – japán és svéd diáktársaikat megelőzve – toronymagasan vezették a vonatkozó statisztikákat. A vezető helyet azonban nem sikerült sokáig megőrizni: a '90-es években diákjaink teljesítménye már csak a középmezőnyhöz volt elegendő.”

A 2012-es eredmény ezzel szemben már a középmezőny alatti értéket jelez, a 2000-es felméréshez képest csak a szövegértésben volt javulás, szemben a másik két képesség jelentős romlásával.

Az egy tévhit, hogy mi képzettek és okosak vagyunk

Számomra nyilvánvaló, hogy egy természeti erőforrásban szegény ország számára (ami egyébként furcsa módon inkább előny egy országnak, mint hátrány, de erről egy újabb kimerítő cikket lehetne írni) az egyetlen értelmes kiút az oktatás és a műveltség növelése. Ez még a trianoni sokktól megtántorodott két világháború közti magyar vezetésnek is egyértelmű volt, és sikeresen emelték fel mind az elit, mind a közoktatást. Ennek az alapjait még a '45 utáni szocialista rezsim sem verte szét, és ez különben nagyban hozzájárult ahhoz a tévhithez, hogy mi, magyarok milyen okosak/képzettek is vagyunk (rekordszámú természettudományi magyar származású Nobel díjas).

Ennek a hitnek ma már nincs meg a tényszerű alapja. A magyar leleményesség legfeljebb a közösségi adózás és szabályok elkerülésében lelhető fel, professzionális tudásban az ország lakó egyre távolodnak a világ élvonalától.

A jó oktatási rendszerek közös vonásai – Magyarország ebben is szembeszáll a világgal

Pedig egy jó oktatási rendszer kialakításának receptje adott lenne. Ehhez ráadásul nem is kell messzire menni, elég csak Lengyelország vagy a balti államok példáját megnézni. A brit Economist hetilap még 2011-ben hozott egy nagyon jó elemzést arról, hogy mi a közös a sikeres oktatási rendszert működtető tartományokban és országokban (a három példa Lengyelország, a német Szászország és a kanadai Ontario tartomány voltak). A következő négy közös elemet találták:

• Decentralizáció, vagyis minél több döntési kört a helyi szintre (iskolaigazgató vagy maga a pedagógus) delegálni.
• Az alulteljesítő diákok felzárkóztatása, fokozott figyelem a kallódókra, segíteni a lemaradókat.
• Az iskolarendszer széles választéka, vagyis szabadon választhatóak legyenek az intézmények, és minél szélesebb kínálat legyen különböző iskolákból.
• Magas pedagógusi standardok (ennek fő előfeltétele a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülése).

Nos, mintha mi az elmúlt 25 évben a világban sikeres modellekkel szemben mennénk az oktatás területén (is). A nem-ortodox oktatáspolitikával anyagi sikereket lehet elérni rövid távon, vagyis tovább faragható a kiadások mértéke. Csak sajnos ez önbecsapás, ami egy gyenge minőségű oktatási rendszert eredményez. Lehet abban hinni, hogy ne adjunk szabadságot az oktatóknak, mert nem adják át a kívánt tananyagot a diákoknak, de ezzel pont a kreativitásukat öljük meg.

Lehet abban hinni, hogy az átlagkereset 70 százaléka elég a jövőt felnevelő tanári bérre, csak a tapasztalat az, hogy a kontraszelekció itt is, mint az élet más területén, érvényesül. Sajnos pont az oktatás az, ahol a legkisebb politikai áron lehet kiadást csökkenteni, hiszen a társadalom relatíve kisebb szegletét érinti, és az elvonások nem járnak azonnali gazdasági hatással. Ki is használja ezt a magyar politika.

Spórolunk a jövőn, és lezüllesztjük a humán tőkét

Az a tény, hogy az oktatásra és az egészségügyre nem költ a költségvetés, pont az egyetlen komparatív előnyünket, a magyar munkaerőt degradálja le. Sajnos azt is látni kell, hogy ennek egy fő oka, hogy mit tekintenek a magyar emberek fontosnak.

Fotó: FORTEPAN

A tapasztalat azt mondatja velem, hogy ebből a szempontból még a késői Kádár-korszakhoz képest is visszalépés történt. Akkor még az volt a mantra, hogy tanulással ki lehet törni a mostani anyagi és szellemi környezetből. Ma már szinte alig vannak ilyen hangok. A magyarok többsége nem becsüli a tudást és a képzettséget, mélyen lenézi a szellemi és szakmai munkát, aminek következménye, hogy a múlt és a jelen téveszméiben él. Sokan nem fogadják el, hogy a képzettséget igénylő szellemi munka adott esetben többszörös értéknövelő, mint a képzettséget nem igénylő fizikai munka, és előbbiből hajlandó a munkaadó is nagyobb szeletet adni a munkavállaló felé (mellesleg az állam is jobban kiveszi a részét, tehát a közösség is gazdagodik). Ez egyébként ugyanígy igaz a szakmunkára is az oktatást nem igénylő kétkezi munkával szemben.

A következmény a leszegényedés és elmaradottság. Ráadásul a világ tovább robog az automatizálódás útján, így az alacsonyabban képzett munkavállalókra még annyira sem lesz 20 év múlva igény, mint ma: egy amerikai tanulmány szerint az amerikai munkahelyek 45 százaléka eltűnhet emiatt, elsősorban az alacsony hozzáadott értékű munkahelyek közül. És ezt a folyamatot – hasonlóan, mint a 70-es évek olajárrobbanását – sem fogjuk tudni megállítani a határoknál. Jó lenne felébredni végre.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!