Mennyit ér a futballgyőzelem?
További Pénz beszél cikkek
- Új időszámítás jöhet a kormány lakáspolitikájában, megvannak a részletek
- Történelmi lehetőség: így szerezhet részesedést egy magyar bankban
- Nagy Mártonék történelmi megállapodásról beszélnek, így nézhet ki a magyar álomfizetés
- Az uniós tanács jóváhagyta az EU 2025-ös költségvetését
- Trump győzelme után a piacok euforikus állapotba kerültek, mégis érdemes volt kivárni
A blogról
Hat évvel ezelőtt, 2010 nyarán potom 39 millió fontért vásárolta meg Vichai Srivaddhanaprabha thaiföldi üzletember az akkor még az angol másodosztályban szereplő Leicester City labdarúgócsapatát. Most csaknem ennyiért, 35 millió fontért adhatna túl Rijad Mahrezen, a klub legértékesebb játékosán. És akkor még nem beszéltünk a teljes klubról! Mindez annak köszönhető, hogy a csapat szenzációsan szerepelve az első helyen végzett a Premier League-ben.
Az angol fogadóirodák a szezon előtt mindössze 0,02 százalék esélyt adtak a Rókák (ez a becenevük) győzelmének. Ha a tulajdonos most úgy döntene, hogy eladja a klubot, a Private Company Financial Intelligence elemzőcég számítása szerint csaknem 436 millió font üthetné a markát. Ez ám a befektetés! Tízszeres hozam 6 év alatt! Ha egy tőzsdei átlagos részvényről lenne szó, valószínűleg a klub tulajdonosa azonnal az eladás mellett döntene.
Mr. Khun Vichai, ahogy Thaiföldön szólítják, az elmúlt években nem a menőbb orosz oligarchák vagy arab sejkek példáját követte, akik topklubokat vásároltak grandiózus összegekért, majd költöttek újabb szerénytelenül nagy összegeket sztárjátékosokra. Nem. Ő egy óvatosabb, értékteremtésre sokkal inkább fókuszáló stratégiát választott. Háromévnyi mezszponzori szerződést követően megvett egy szebb múltat is megélt, de hat éve a másodosztályban szereplő csapatot és igyekezett kedvező ár/érték arányú olcsóbb játékosokat igazolni. A klub pénzügyi kimutatásait vizsgálva látszik, hogy a csapat vezetésének célja a kezdetektől fogva a feljutás volt a Premier League-be (első osztály), ami garanciát jelentett a részesedésre a gigantikus angol közvetítési jogdíjakból. A 2011-2014 közötti időszakban, a feljutás érdekében, hozott anyagi áldozatok mellett veszteséges volt a klub.
Olcsón vettek, nagyot kaszáltak
Nem csak a játékosok, hanem a kiválasztásukért felelős vezetők is vélhetően sok ajánlatot kapnak manapság. A friss bajnokcsapat kezdő tizenegyének vételára mindössze 22 millió font volt. Ez pedig töredéke a játékosok jelenlegi becsült értékének, amely 150 millió fontra nőtt a remek szereplés után.
Jamie Vardyt 0,9, Rijad Mahrezt 0,4, N'golo Kantét pedig 6,8 millió fontért igazolta a klub. Értékük az aranyat érő szezonbeli teljesítményükkel 20, 35 illetve 25 millió fontra növekedett. Nem csak arról van itt szó, hogy a bajnoki cím által értékesebbek lettek a játékosok, hanem arról (is), hogy átigazolásuk előtti teljesítményükhöz képest sikerült óriásit előrelépniük. A Leicester tehát jól halászott és a kompetitív átigazolási piacon sikerült alulértékelt játékosokat vásárolnia.
Fordított igazság
„Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci.” A Puskás Öcsinek tulajdonított mondás igazsága a mai profi sportban is érvényes, ám ha a számokat boncolgatjuk, látszik, hogy ezúttal a kis pénz produkált nagy focit. Na azért nem olyan kis pénz, csak relatíve kis pénz. A Leicester árbevétele a 2014-15-ös szezonban 106 millió font volt, mely messze elmaradt a 300-400 millió font között kaszáló Manchester United és City, Liverpool, Chelsea, Arsenal topklubokétól, akárcsak a játékosok fizetésének összege.
Utóbbi esetében a Leicester labdarúgóinak fizetett 63 millió fontja eltörpül a Manchester City 415 millió fontja mellett. A 106 millió fontos éves árbevétel ugyanakkor a Rókákat a meglepően előkelő 24. helyre rangsorolja a globális klublistán. Mindez miként lehetséges? Úgy, hogy az angol Premier League a világ legmagasabb közvetítési jogdíjjal rendelkező labdarúgó bajnoksága, ahol a csapatok hozzávetőlegesen egyenlő mértékben részesülnek a jogdíjbevételekből.
Így mind a 20 angol első osztályban szereplő gárda tagja a 40-es toplistának. Ráadásul a 2016-17-es szezontól kezdve hetven százalékkal növekvő jogdíjbevétel tovább javítja a szigetország csapatainak helyzetét, csaknem 40 millió fontnyi éves árbevétel-többletet eredményezve majd a Leicester számára.
Szerelem és befektetés
David Rosenberg befektetési nagyágyú nem hiába figyelmeztet arra, hogy légy szerelmes a partneredbe, de sose a befektetésedbe. Egy labdarúgóklubbal azonban könnyű szerelembe esni. Egy érzelemmentes, pusztán értékmaximalizálásra törekvő befektetőt ugyanakkor csupán egy dolog érdekel: hogyan tud a befektetett tőkére vetítve minél magasabb hozamot elérni.
Most, amikor nem csak a labdarúgást imádók, hanem az egész világ a Leicester csodájáról beszél, a csapat pedig győzelmi mámorban fürdik, Mr. Khun Vichai nehéz döntés előtt áll. Eladja a felértékelődött klubot? Jó pénzért megváljon néhány értékes sztárjátékosától? Vagy éppen ellenkezőleg, vásároljon még pár nagyágyút, hogy a csodaszámba menő produkció a következő években is elérhető közelségben maradjon? A siker után már globálisan is duzzadó szurkolótábor vélhetően az utóbbinak örülne legjobban.
A Bajnokok Ligája küzdelmeiből és a növekvő népszerűség nyomán megugró kereskedelmi, szponzorációs bevételekből, valamint az emelkedő jogdíjakból erre még futná is, ugyanakkor a vélhetően sokat emelkedő fizetések és az igazolások növekvő költségeket és további befektetést jelentenének. A pályán aratott sikerekre és a „növekedési stratégia” megtérülésére pedig nincs garancia, főleg egy milliárdos oligarchák, sejkek és más üzletemberek kiapadhatatlan pénzforrását élvező csapatokkal teletűzdelt angol bajnokságban.
Szerelem és profit
Ezzel szemben tulajdonosi szempontból racionálisabbnak tűnne az értékteremtésre fókuszáló és kevésbé teljesítményorientált stratégia. A sztárrá lett (esetleg túlértékelt és megismételhetetlenül remek formát nyújtó) játékosok egy részének értékesítése és a helyükre olcsóbb és kevésbé felkapott, de nagy jövő előtt álló labdarúgók igazolása szintén nem kockázatmentes, de ésszerűnek tűnő út. Ez már nem a szerelemről szólna és vélhetően a szurkolók körében sem lenne túl népszerű. Ám ebben az esetben vélhetően igen magas profitot könyvelhetne el a klub jövőre és élvonalbeli középcsapatként a profitabilitás fenntartására törekedve szép osztalék üthetné a tulajdonos markát a következő években.
A szerencse forgandó
Hogy melyik a nyerő stratégia, azt ember legyen a talpán, aki megmondja. Ám mégis hajlok arra, hogy az utóbbi. Főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy a gárda idei szereplését övező kedvező csillagzat változni fog. A Leicester az idei bajnokságban ugyanis egyáltalán nem állt hadilábon a szerencsével, sőt.
Az elitcsapatok egymást körbeverve egytől egyig betliztek és a szokásosnál jóval kevesebb pontot gyűjtöttek, a Rókák az átlagnál többször arattak 1-0-s győzelmet végletekig kiélezett meccseken, ráadásul a Leicester játékosai bajlódtak a legkevesebb sérüléssel a szezon során. Jövőre pedig jön a Bajnokok Ligája-szereplés, ami bizonyosan nagyobb terhelést ró a labdarúgókra. A szerencsefaktor biztosan romlani fog, hiába hozat Mr. Srivaddhanaprabha jövőre is buddhista szerzeteseket, hogy a mérkőzéseken a stadionban meditálva segítsék győzelemhez csapatát.
Az elemzés készítője az Alapblog szerzője.
Rovataink a Facebookon