Kína már nem akar a világ szemétlerakója lenni

GettyImages-1346202
11 hozzászólás

2018. január 1-jén életbe lépett szabályozás szerint Kínába 24 hulladékcsoport behozatalát tiltották meg az ún. yang laji – „idegén szemét” csökkentése érdekében. Az érintett termékek a műanyagok mellett fémeket, sőt papírhulladékot is tartalmaztak.

A változtatás oka egyértelműnek látszik: a világ hulladéklerakójának lenni egy bizonyos ponton túl már inkább hátrányos. hiszen az egyre növekvő hulladékmennyiség jelentős részét már Kínában sem tudták újrahasznosítani.

Ráadásul a Kína fejlettebb részein felfutó fogyasztás egyre inkább elegendő hulladékot szolgáltat az újrahasznosításra az import nélkül is, amire már nem maradt kapacitás.

A kiinduló helyzet sokkoló: az elmúlt évtizedekben európai, amerikai és japán hulladékhegyeket helyeztek át Kínába, hogy a fejlett világ megspórolja a munkaintenzív újrahasznosítás költségeit, az alapanyag-hiányos kínai ipar pedig termelni tudjon.

Klasszikus példaként az újrahasznosított PET-palackokból készült PET-szálak említhetők, amelyek elég sok, poliésztert tartalmazó ruha formájában mentek gyakran vissza a hulladék-exportőrök országaiba. Másik példa, hogy az összegyűjtött és Kínába szállított papírhulladékból gyártott csomagolásban szállították a kínai exportot a papírhulladékok feladóinak.

Idővel azonban a kapacitások nem bírták a feldolgozandó hulladékmennyiség növekedését, az importált és belföldön keletkező használt alapanyag egyre növekvő mértékben vált ténylegesen is hulladékká – jobb esetben elégetve, rosszabb esetben a földbe temetve, vagy az óceán vízében úszva. Mindenesetre az érintett kínai területek levegőjét, talaját és vizeit súlyosan szennyezve.

Miért lett Kína a világ szeméttárolója, és miért volt ez jó neki?

Kína az 1980-as évektől kezdve dolgozott fel nagy – és 2016-ig egyre növekvő – mértékben importált hulladékot. Mivel a kínai munkaerő olcsó volt, az újonnan gyártott/előállított alapanyagok (pl. papír, különféle műanyagok) viszont a nemzetközi árakon voltak elérhetők,

Kínában pénzügyileg kedvezőbb volt a hulladék újrahasznosítása, mint az új anyagok saját előállítása. szemben a fejlett országokkal, ahol ez éppen fordítva volt.

Ráadásul a kínai fogyasztás 3-4 (de akár még 1) évtizeddel ezelőtti alacsony szintjéből adódóan a hazai hulladék képződése is sokkal kisebb mértékű volt. Tehát – a környezeti hatásokat figyelmen kívül hagyva – mindkét fél számára kedvező üzleti lehetőségről beszélhettünk. A fejlett világ nem kényszerült munkaintenzív és éppen ezért relatíve drága újrahasznosításra, továbbá meg tudott szabadulni a náluk képződött hulladék egy jelentős részétől. Kína pedig gyors gazdasági növekedésének felfutó nyersanyagigényét tudta így fedezni.

Ebből következett a hulladékok kereskedelmének drasztikus felfutása, amely 2016-ra már egy 85 milliárd dolláros piacot jelentett globálisan (műanyagok körében 5,3 milliárd dollár), 144 millió tonnányi terméket (közel 12 millió tonnányi műanyagot) mozgatva.

Kína teljes hulladékimportja hozzávetőleg 18 milliárd dollár értékben 45 millió tonnát jelentett. Ez összességében is jelentős arány (mennyiségben a globális hulladékpiac harmada, értékben az ötöde), a műanyagoknál viszont Kínába ment a hulladékok több mint fele: 7,4 millió tonna.

Vagy egy másik érdekes mutatóval kifejezve: 2016-ban az Amerikai Egyesült Államok Kínába menő exportjában a 6. legnagyobb mennyiségben megjelent termékcsoport a hulladékok és újrahasznosítható termékek köre.

A legnagyobb műanyaghulladék-importőrök (+) és exportőrök (-), Forrás: ISRI (Institute of Scrap Recycling Industries) alapján ICIS
A legnagyobb műanyaghulladék-importőrök (+) és exportőrök (-), Forrás: ISRI (Institute of Scrap Recycling Industries) alapján ICIS

A hangsúlyok változása: a környezet fontosabbá vált Kínában

Mindeközben azonban a kínai életszínvonal nőtt, az ország bérelőnye jelentősen csökkent, a fogyasztás és ezzel a hazai hulladéktermelés is felfutott. A környezetvédelmi kérdések pedig egyre jelentősebbé váltak. Így aztán a kínai szabályozásban előbb a „Zöld kerítés” akciót vezette be a kínai vámhatóság 2014-ben, hogy a hulladékcsempészetet megakadályozza és mérsékelje a túl nagy környezeti károkat okozó hulladékok behozatalát. Majd 2017 júliusában a „Nemzeti kard” akció keretében Kína a WTO-nak bejelentette, hogy a hulladékok meghatározott részére 2018. január 1-től behozatali tilalmat rendel el.

A kereskedelmi partnerek nem hitték

A hulladékimport kínai tilalmára a főbb exportőrök nem igazán készültek fel, hiába készítették elő és kommunikálták a kínai politikusok és hatóságok ezt minden fórumon. A tilalom bevezetése nagy sokként érte a főbb hulladék-beszállítókat: néhány hónap alatt megteltek a hulladéktárolási kapacitások – beleértve a nagyrészt különválasztott, újrahasznosításra legalább részben előkészített hulladékot.

Mivel a készletek csökkentésének lehetőségeit a kínai kereslet kiesése jelentősen korlátozta, hatalmas hulladékhegyek keletkeztek a főbb exportőröknél.

Hogy lehet reagálni a kialakult helyzetre?

Annak, hogy Kínába a hulladékok széles körét nem lehet exportálni, néhányan kifejezetten örültek. Főként azok a gyártók, akik a feltételezhetően kialakuló termékhiány miatt bizonyos nem újrahasznosítással készült termékeket előreláthatóan könnyebben tudnak majd a Távol-Keletre értékesíteni. Így például a kínai polietilén-piacon – a tiltás miatt – keletkező akár 2,5 millió tonnás „hiányt” az újonnan működésbe lépő amerikai üzemek szívesen tömik be. A környezetvédők is óvatosan üdvözölték a lépést, mert reménykednek abban, hogy ez a világ számos országában mozdítja el a termelést az újrahasznosítás irányába.

Ugyanakkor szintén környezetvédelmi megközelítésben kritizálták súlyosan az USA-ban a kialakult helyzetet: nemcsak a hulladék otthon maradását fájlalják (legalábbis az amerikai hulladék-újrahasznosítással foglalkozó érdekképviseleti szervezet vezetői), hanem azt is, hogy a környezeti szempontból kedvezőtlenebb, újonnan legyártott termékeket vásárolja Kína. Ez a kezdeményezés odáig jutott, hogy az USA már 3 hónappal a bevezetést követően kérte Kínát a tilalom azonnali beszüntetésére. Ezt Kína udvariasan, de visszautasította.

Történtek azonban mind kereskedelmi, mind szabályozási lépések a helyzet javítására. Bár Kína volt egyértelműen és kiugróan a legnagyobb hulladék-importőr, más ázsiai országok – így Malajzia, India, Thaiföld, Vietnám, vagy Indonézia – is szívesen vásároltak újrahasznosítási célból hulladéktermékeket. Ez azonban ez idáig csak töredéke a korábbi évek kínai importjának, másrészt könnyen lehet, hogy hosszabb távon ezek az országok is hasonlóan fognak gondolkodni, mint Kína. Rövid távon azonban segíthet a hulladék egy részének elhelyezésében.

Hosszabb távon viszont nagy valószínűséggel a hulladékok csökkentése és az újrahasznosítás növelése jelenthet kiutat. Ezt nagymértékben segítheti az oktatás és a szabályozás, amiben Európa – szokásához hűen – igyekszik élen járni. Ebbe az irányba mutat az Európai Bizottságnak a tíz legfontosabb egyszer használatos műanyag termék értékesítését tiltó, vagy fogyasztását csökkentő javaslata. Valamint ezt célozza az EU műanyag stratégiájának célkitűzése is, vagyis hogy 2030-ig legyen minden műanyag-csomagolás többször használható, vagy költséghatékonyan újrahasznosítható.

Mennyire ambiciózus az uniós műanyag-csomagolási javaslat?

Első ránézésre azt lehetne mondani, hogy nagyon. A 2016-os újrahasznosítási arány a teljes Európai Unióban 40,8% volt (mivel Nagy-Britannia átlag feletti, így – a Brexit utáni – EU-27-ben ennél minimálisan kisebb lehet).

A műanyag csomagolás újrahasznosítási rátája az EU országaiban 2016-ban, Forrás: PlasticsEurope alapján ICIS
A műanyag csomagolás újrahasznosítási rátája az EU országaiban 2016-ban, Forrás: PlasticsEurope alapján ICIS

A műanyaggyártók egyik érdekképviseleti szerve, a PlasticsEurope, vezetője szerint az európai gyártók elkötelezettek 2030-ra a 60%-os újrahasznosítási ráta elérésére, ami elvezethet 2040-ig oda, hogy a műanyag-csomagolás addigra teljes körűen többször használható, újrahasznosítható, vagy lebomló legyen – vagyis tíz évvel későbbre látják megvalósíthatónak a bizottsági célt.

Ugyanakkor bármelyik is teljesül, az változatlan szabályozási környezetben csak jelentős innováció, vagy erőteljes árnövekedés mellett következne be – hiszen az újrahasznosítás egyik legfőbb akadálya az, hogy jelenleg nem – vagy csak nagyon korlátozottan – versenyképes a „szűz” termékek (naftából, vagy gázból gőzkrakkolással előállított „új”, nem pedig használt, majd újrahasznosított műanyag) előállítási költségével.

Az EU – pontosabban a tagállamok – szabályozása azonban segíthet: a terméktilalmak, termékdíjak terhelhetik a csomagolás nem kívánt részét, ezzel ösztönözve az átállást a környezettudatosabb megoldások felé. De a PlasticsEurope vezetője is kijelentette, hogy csak az újrahasznosítható csomagolás hulladékként történő elhelyezésének jogilag kötelező tilalma vezethet ahhoz, hogy a műanyag-csomagolás hulladékának talaj- és vízszennyezése hosszú távon megszűnjön.

És ennek nem csak Európában kellene megtörténnie. Ha viszont Európában megtörténik, akkor a csomagolások értékének nem veszne el 95%-a már az első használat után. Hogy Jyrki Katainent, az Európai Bizottság egy másik alelnökét idézzük: "akár hulladékként, akár energia-alapanyagként, akár olcsó, másutt újrahasznosításra váró exporttermékként hagyja el az EU-t az egyszer használt csomagolás, az nem segíti elő a fenntarthatóságot és még gazdaságtalan is társadalmi szinten”

Kína tehát merészet lépett. Nem sok átmenetet hagyott arra, hogy a fejlett világ meg tudjon szabadulni az újrahasznosítható hulladékától máshogy is, minthogy külföldre exportálja azt.

De ne a hulladékhegyek növekedése miatt bosszankodjunk, hanem azon csodálkozzunk, hogy eddig megszabadulhattunk a hulladéktól ilyen formában. A lépés egyértelmű jele az erősödő környezettudatosságnak és a fejlődő világ elkötelezettségének is a fenntartható fejlődés irányába.

Lassan tehát véget érhet az a korszak, amikor a fejlett országok környezetvédelmi problémáik egy részét az országhatárok szigorú értelmezésével oldották meg és próbáltak úgy csinálni, mintha minden, ami a határaikon túl történik, az már nem rájuk tartozna. Üdvözlendő a környezettudatosság globálissá válása.

(Borítókép:  David McNew / Getty Images Hungary)