Az amerikai-kínai konfliktus a technológiáról szól

2018 egyik legmeghatározóbb gazdasági fejleménye a kereskedelmi háború kitörése volt. Ám míg az amerikai vezetés a hagyományosan szövetséges országokkal a megegyezés felé tart, vagy már meg is egyezett velük, mint például Dél-Koreával vagy Kanadával, addig Kínával ennek az esélye sem látszik. Ezzel párhuzamosan a konfliktus kulcskérdései is eltolódtak: míg eddig a kommunikáció középpontjában az amerikai folyó fizetési mérleg hiány, az igazságtalan kereskedelmi szerződések és a vámok kivetése álltak, most inkább egy nagyhatalmak közötti technológiai verseny kezd kibontakozni. A kínai és amerikai vezetés is látja, hogy a jövőbeli siker kulcsa a technológiai fejlesztéseken, jórészt a mesterséges intelligencia-kutatásokban és annak felhasználásában rejlik, és egyik sem szeretne lemaradni a másikhoz képest.

1. Egyre több jele mutatkozik a technológiai versenynek

Annak, hogy az amerikai–kínai konfliktus egyre inkább a technológiáról szól, egyre több jele van: az amerikai fél ma már nyíltan dolgozik azon, hogy a kínai felvásárlásokat az amerikai technológiai szektorban akadályozza. 2014-ben kezdődött a folyamat, hogy a kínaiak kockázati-tőke alapokon keresztül jelentős mennyiségű pénzt fektettek amerikai vállalatokba, nem kis részben a Szilícium-völgyben keresve a célpontokat. Két évvel később ezeknek a befektetéseknek a mértéke már elérte az éves 46 milliárd dollárt. Csak viszonyítási alapként, ez körülbelül a magyar GDP harmada. Bár a befektetések magánszemélyeken és vállalatokon keresztül történtek, de nem nehéz belelátni, hogy ezek a felvásárlások állami megrendelésre és támogatással történhettek azért, hogy a legmodernebb amerikai technológiai tudás a kínaiaknak is birtokában legyen. Az amerikai szabályozó először csak esetenként, a tranzakciókat igyekezett blokkolni, ezen a nyáron azonban konkrét törvények születtek a szabályozó hatóság jogainak kiszélesítésére: a mesterséges intelligenciához, biotechnológiához, önvezető autókhoz kapcsolódó felvásárlásokat hasonló módon ellenőrzik, mintha egy külföldi vállalat magas technológiával rendelkező fegyvergyártó vállalatot igyekezne megvásárolni az USA-ban.

Nagy port kavart mostanában az is, hogy a trumpi adminisztráció szigorítaná vagy tiltaná a kínai állampolgárok tanulási lehetőségeit az amerikai egyetemeken, szintén az amerikai szellemi termékek védelme miatt. Igaz, ez a lépés az amerikai kutatásnak és gazdaságnak is pofont adna, miután az egyetemeken messze legnagyobb arányban kínaiak tanulnak a nemzetközi diákokon belül, akik aztán nem kis részben Amerikában helyezkednek el. Ha ez a szigorítás nem is fog életbe lépni, mindenesetre jól mutatja, az amerikai vezetés hajlandó drasztikus rövid távú áldozatok meghozatalára is.

Szintén a kezdődő technológiai versengés jele, hogy októberben Washington exporttilalmat vezetett be a Kína számára stratégiai jelentőségű Fujian Jinhua Integrated Circuit chipgyártóra, mivel azok a vád szerint szellemi termékeket loptak a Micron Technology nevű amerikai gyártótól. Bár egy ilyen lépésnek önmagában nem lesznek jelentős következményei, de ha az amerikai fél tömeges exportkorlátozásokat vezet be, az középtávon nagy problémákat okozna Kínában, megfelelő alkatrészek hiányában akadozni fog kínai a termelés. Ennek az esélye pedig látszólag egyre növekszik, miután az amerikaiak kezdik explicit célként kezelni, hogy Kína technológiai fejlettsége nem szabad, hogy utolérje az USA-ét.

Másik üzenete az exporttilalomnak és az egyre növekvő importvámoknak is, hogy az amerikai politika nem nézi szívesen tovább a hazai vállalatok Kínában történő beruházásait. Ebből pedig mindkét ország rengeteget profitált az elmúlt 15-20 évben, miután az amerikaik olcsó munkaerőhöz és alacsonyabb fogyasztói árakhoz jutottak a beruházások következtében. Bár a gazdasági összefonódások olyan szorosak a két ország között, amit lehetetlen jelentős károk nélkül az egyik napról a másikra felszámolni, mindenesetre most úgy tűnik, ez a folyamat is elkezdődhet. Mivel az USA az újabb vámok és exporttilalmak lehetőségével bizonytalanságban tartja a vállalati szektort, így érthető módon nem kockáztatnak újabb beruházásokkal a piaci szereplők.

2. A mesterséges intelligencia térnyerése egy újabb ipari forradalmat eredményezhet

Ami tehát egyértelmű, hogy az amerikai vezetés jelentős áldozatokat is hajlandó vállalni azért, hogy Kína relatív erejét gyengítse Amerikával szemben. Az érdekes kérdés, hogy mi változott, miért lett ez éppen most ennyire fontos? Az persze igaz, hogy a trumpi politikába beleillik egy külső ellenségkép felépítése, amellyel szemben az elnök kemény fellépéssel (látszat)győzelmet arathat, de itt most többről van szó. Ezt mutatja az is, hogy a Kínával szembeni kemény fellépés ma már inkább kétpárti konszenzust élvez Amerikában. Ami viszont az utóbbi időszakban vált egyértelművé, hogy a kínai technológia és mesterséges intelligencia fejlődése jóval előbb veszélyt jelenthetnek az amerikai katonai és gazdasági hegemóniára, mint azt pár éve gondolták. Ha évtizedek is kellenek ehhez, úgy tűnik az amerikai fél most kapcsolt és határozott cselekvésbe kezdett.

A mesterséges intelligencia ugyanis egy ipari forradalomszerű széles körű változást is eredményezhet. És ahogyan az első ipari forradalom is megváltoztatta a nagyhatalmak közti egyensúlyt – Angliát a világ vezető hatalmává emelte –, úgy most elképzelhető, hogy a negyedik ipari forradalomnak nevezett mesterséges intelligenciák által vezetett fejlődés is átformálja majd a status quót. Ahogy Vlagyimir Putyin nyilatkozta egy évvel ezelőtt: „a mesterséges intelligencia a jövő, nemcsak Oroszország, de az emberiség számára is. Elképesztő lehetőségek rejlenek benne, de fenyegetések is, amelyeket nehéz előre megjósolni. Bárki is lesz a vezető ezen a területen, az a világot is uralni fogja”.

3. A felhasználási területek száma növekedni fog

Bár ma még nem tudjuk, a mesterséges intelligencia hogyan formálja át az egyes iparágakat, de azt látjuk, hogy sokkal fejlettebb algoritmusokat írhatunk a segítségével. Néhány területen azért már látjuk a praktikus eredményeket: ilyenek például az önvezető autók, az orvosi diagnózis felállítások, a hang- és arcfelismerő programok, de látjuk, hogy például a bonyolultságáról híres Go nevű táblajátékban is végül ennek a technológiának a segítségével sikerült legyőznie először gépnek a ranglistavezető embert. A mesterséges intelligencia alkalmazása várhatóan széles körben terjedni fog, nagy hatással lesz az ipari termelésre, az egészségügyre és a modern fegyverek is alkalmazni fogják ezt a technológiát, érthető módon senki sem szeretne kimaradni belőle.

Hogy mitől lesz valaki versenyképes a mesterséges intelligencia kutatásban? Erre a kérdésre már megközelítőleg tudunk válaszolni. Leginkább nagy mennyiségű adat, rengeteg számítási kapacitás, valamint a technológiához értő magasan képzett munkaerőre van szükség. Ezekben pedig pillanatnyilag Kína nagyon is jól áll. Egyfelől a Tencent, Alibaba, Baidu hármas a Google, Facebook, Amazon trióhoz hasonlóan rengeteg adatot gyűjt az emberek szokásairól, másfelől Kínának a gazdasági ereje, népessége, képzett munkaereje is megvan ahhoz, hogy felvegye a versenyt az USA-val ezen a téren.

Ez pedig érthető módon zavarja az amerikaiakat, az pedig még bosszantóbb a dologban, hogy a kínai fejlődéshez Amerika nem kis részben hozzá is járult idáig. Egyfelől a gazdasági összefonódások vezettek ide, hiszen az amerikai technológiai cégek jórésze szervezett ki gyártást Kínába, amellyel akarva-akaratlanul technológiát is adott a helyieknek, másfelől az is látszik, hogy a kínai mesterséges intelligencia kutatók egy jelentős része Amerikában tanult, sokszor a legjobb egyetemekről térve haza.

Ettől persze Amerika vezető szerepe még nem kérdőjeleződött meg, de a tendenciák aggodalomra adnak okot. Az eddig is világos volt, hogy a kínai gazdaság mérete a következő 10-20 évben várhatóan beéri majd az amerikait, de hogy csúcstechnológiában erre bármi esély lenne, az eddig nem volt napirenden. Ma Amerikában vannak a világ legjobb egyetemei, itt van a legversenyképesebb magánszektor, amely a fejlesztéseken piaci ösztönzők mellett dolgozik, illetve itt van a legtöbb pénz is a kutatásokra. Ezzel szemben viszont a kínai központosított irányításnak is megvannak az előnyei. Egyrészt a személyiségi jogok védelme nem jelent akadályt, ha adatok megszerzéséről, tárolásáról vagy különböző vállalatok közötti megosztásáról van szó, másrészt a hadsereg és a magánszféra közötti kooperáció is akadálymentesebben történhet. A kínai állam közel egy éve jött elő egy hosszú távra szóló mesterséges intelligencia stratégiával, mely alapján az iparágat évi 150 milliárd dollárra szeretnék duzzasztani 2030-ra. Ezzel egyértelműen azt üzenik, elsőszámú prioritásként kezelik a kérdést.

A két nagyhatalom közti konfliktus fejlődése a következő üzenetet hordozza magában: a korszak, amit a „történelem vége” jelzővel illettünk, és amelyben a Szovjetunió bukása után Amerika vált a világ messze legerősebb hatalmává, a végéhez közeleg. Bár a változás csak évtizedek alatt mehet végbe, Amerika relatív ereje nemcsak gazdaságilag, de a technológiát tekintve is veszélybe került. Mivel az elmúlt évek status quója a kínai gazdasági és technológiai felzárkózást hozta magával, Amerikának most érdekében áll felrúgni a jelenlegi játékszabályokat és megpróbálni aktívan alakítani azokat. Éppen ezért nem számíthatunk az amerikai–kínai konfliktus gyors lezárására, ez valószínűleg hosszú időn keresztül velünk marad.

A szerző további cikkei Beethoven név alatt olvashatók az Alapblogon.