Illés
17 °C
28 °C

Kína MI-nagyhatalom lesz, és ez elég félelmetes

kina kamera megfigyeles cctv ai mi
2018.07.06. 10:27
A pekingi kormány deklarált célja, hogy pár éven belül behozza a nyugatot, évtizedes távlatban pedig a világ domináns technológiai hatalma legyen a mesterséges intelligencia terén. A fejlődésnek már ma számos jele van: eltűnt a készpénz, gombaként szaporodnak az okosboltok, MI irányítja a forgalmat. Ugyanakkor a korlátok is jelentősek, miközben elég visszás, hogy pont egy pártállami diktatúra próbálja kézbe venni a legfontosabb jelenkori technológiák egyikét. A projekt célja ugyanis a gazdaság fejlesztése mellett a tömeges megfigyelés és a társadalom kontrollja, ezáltal az egypártrendszer megszilárdítása.

Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja, hogy Peking elleni gazdasági háborúja “könnyen és gyorsan megnyerhető”, elég sok jele van annak, hogy Kína közel sem az a gyenge, alulfejlett, kereskedelemfüggő gazdaság, amelyet csak úgy sarokba lehet szorítani egy kis amerikai keménykedéssel. 

Sok más mellett az egyik ilyen jel, hogy a technológiai téren gyakran (és nem mindig jogtalanul) lesajnált Kína

ma már nem csak a fröccsöntött gagyiban és iPhone-összeszerelésben jelent konkurenciát, hanem az olyan hitech szektorokban is, mint a mesterséges intelligencia, amelyben 2025-re világvezetővé akarnak válni.

Az ambiciózus tervek pedig nem teljesen alaptalanok.

  • A kínai cégeknek szinte végtelen pénzforrás áll rendelkezésükre.
  • Az MI-szektor fejlődését segíti, hogy a helyi adatkezelési szabályok lazasága és a fogyasztói szokások miatt sokkal több adathoz jutnak hozzá, mint nyugati vetélytársaik.
  • Emellett jelentős támogatásra és súlyos megrendelésekre számíthatnak az államtól is, amely egyszerre próbálja a gazdaság és államigazgatás hatékonyságának javítására és a diktatúra megszilárdítására használni a mesterséges intelligenciát.

Egyelőre persze még nem tartanak ott, ahol Amerika, de gyorsan csökkentik lemaradásukat. Ami miatt az utóbbi időben egyre több nyugati cég, elemző és döntéshozó is azzal riogat, hogy a kínaiak tényleg beérhetik az Egyesült Államokat a jelenkor egyik legfontosabb technológiai szektorában. Ami

súlyos következményekkel járhat nemcsak a világ technológiai fejlődésére, hanem a világgazdaság működésére, a katonai erőviszonyokra és a demokrácia jövőjére nézve is.

Nagy tervek

A kínai kormány tavaly nyáron tette közzé az MI-ipar felfuttatását célzó állami stratégiát “Következő Generációs Mesterségesintelligencia-fejlesztési Terv” néven. Ebben olyan célkitűzések szerepelnek, hogy

2020-ig behozzák a Nyugattal szembeni technológiai lemaradásukat, 2025-ig 400 milliárd jüanos, azaz nagyjából 60 milliárd dolláros szektorrá fejlesztik az MI-ipart, és 2030-ra globális dominanciára tesznek szert a mesterséges intelligencia terén.

A terv szerint egy-másfél évtizeden belül a közbiztonságtól kezdve az iparon át az igazságszolgáltatásig és az egészségügyig a gazdasági és társadalmi élet szinte minden területére bevezetik a mesterséges intelligenciát.

A terv komolyságát első ránézésre csökkenti, hogy a Szilícium-völgy túlzott optimizmusát és a pártállami tervgazdaság szűklátókörűségét, azaz a két világ két nagy gyengeségét ötvözi. A szkepticizmushoz az is hozzájárul, hogy ahogy a legtöbb hasonló kínai terv, részletekben ez a program sem bővelkedik. Van egy nagyon ambiciózus cél, csak nem igazán világos, hogy ezt hogy akarják elérni.

A másik ok, amiért érdemes kételkedni a világraszóló kínai tervekben, hogy a mesterséges intelligencia hiába fejlődött rettentő sokat az utóbbi években, és hiába vált a techvilág egyszerre legrémisztőbb és legreménytelibb ágazatává, ma még elég korlátozottan alkalmazható. Az MI mai formájában nem intelligens gépeket takar, hanem azt, hogy számítógépes rendszerek a világról rendelkezésre álló adatokat elemezve önállóan “tanulnak” és fejlődnek. Az adatokból való tanulással pedig ahelyett, hogy előre beprogramozott utasításokat követnének, modelleket hoznak létre, amelyek alapján döntéseket hoznak és feladatokat hajtanak végre. 

Mindazonáltal ahogy arról korábban részletesen is írtunk, a mai értelemben vett intelligens gépek valójában nem értik azokat a problémákat, amelyeket megoldanak. Ezt a szakzsargon gyenge vagy alkalmazott mesterséges intelligenciának nevezi, szemben az erős MI-vel - ez lenne az, amely érti is, mit csinál, tehát valóban intelligens. Ilyen viszont egyelőre még nincs, és megoszlanak arról a vélemények, hogy lesz-e. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne sok emberi munkaerőt kiváltani MI-vel, viszont jelenlegi formájában még nem lehet egy 1,4 milliárdos lakosságú országot egyről a kettőre MI-re dugni. 

Vannak jelek

Ettől függetlenül a jelenlegi kínai tervek nem elsősorban a filmekből ismert sci-fi-világ megteremtéséról szólnak, hanem a kínai gazdasági (és politikai) rendszer továbbfejlesztéséről. Kína az utóbbi időben úgynevezett közepes jövedelmű országgá vált, ami azt jelenti, hogy már nem szegények, de még messze vannak a fejlett országoktól. A gazdaságtörténeti tapasztalatok alapján ez a fejlődési szakasz a legnehezebb: a második világháború óta alig tucatnyi államnak sikerült a közepesen fejlett szintről eljutnia a fejlettig. A kínaiak számára felzárkózás fő eleme a hazai technológiai kapacitás fejlesztése, aminek keretében elsősorban az olyan új, feltörekvő szektorokra építenek, mint a mesterséges intelligencia.

Ez utóbbi téren pedig a jogos szkepticizmus ellenére egyre több jele van annak, hogy nem komolytalan álmokról van szó. 

  • Ma már több MI-témájú kutatási publikáció jelenik meg Kínában dolgozó szakemberek tollából, mint amerikaiakéból, még ha az amerikaiak kutatásait többre is taksálja a nemzetközi tudóstársadalom.
  • A legtöbb kínai techcég nemcsak otthon aktív: nagyjából minden jelentősebb kínai vállalat ott van a Szilícium-völgyben, 2014 és 2017 között 13 milliárd dollárt fektettek be Amerikában.
  • Az étvágyuk pedig egyre nő: az online piactere által Magyarországon is ismert kínai webóriás, a sok minden mással is foglalkozó Alibaba egymaga 15 milliárd dollárt készül befektetni külföldi kutatólaborokba a következő három évben.

A nemzetköziesedés kétirányú:

a Google például Pekingben épít MI-kutatóközpontot, ami már csak azért is érdekes, mert egyébként a cég online szolgáltatásai be vannak tiltva Kínában.

Eközben az amerikai kormány amiatt hadakozik Pekinggel, mert Kína hajlamos lenyúlni a nyugati cégek technológiáit, és nyilván a Google számára sem újdonság, hogy fejlesztései nem feltétlenül vannak biztonságban Kínában. Viszont ha a nyugati cégek piacot akarnak szerezni Kínában, akkor annak minden veszélyével együtt kénytelenek Peking szabályai szerint játszani. 

A kínaiak felzárkózását pedig az is segíti, hogy az akadémiai kutatási eredmények nagy része nyilvánosan hozzáférhető, emiatt a kínai fejlesztők is profitálnak a nyugati kutatásokból. Miközben az eddig jellemzően Amerikába irányuló agyelvszívás (azaz a magasan képzett szakemberek megszerzése) terén is nagy változások álltak be: míg korábban mindenki a Szilícium-völgyben akart dolgozni, ma már egyre jellemzőbb, hogy a kínai cégek és egyetemek el-, illetve visszacsábítják a munkaerőt egyesült államokbeli vetélytársaiktól. Egyes értékelések szerint az amerikaiak és a kínaiak manapság kisebb nemzetközi háborút vívnak az MI-szakemberekért.

Van pénz

Pénz pedig van bőven. Ezt jelzi, hogy a világ legértékesebb mesterségesintelligencia-startupja egy kínai cég, a SenseTime. A nagyipari arc- és képfelismerésben utazó vállalkozás április elején, a legutóbbi tőkebevonása alkalmával 600 millió dollárnyi forrást szerzett több más befektető mellett például az Alibabától. De a cég partnerei között ott van amerikai Qualcomm és az NVidia is. Jellemző, hogy míg a nyugati világ egyik leghíresebb technológiai startupja, a Tesla 15 éves története alatt nem termelt profitot, a SenseTime már most nyereséges, az elmúlt három évben évi átlagosan 400 százalékkal nőtt a bevételük. 

A SenseTime pedig csak egy a sok közül. Nemrég két további MI-startup is több százmillió dolláros új tőkéhez jutott, egyikük, a speciális MI-csikepet gyártó Cambricon jelentős összegeket kapott állami befektetési alapoktól. (Az MI-csipek mögött rejlő technológiáról és a piaci versenyről korábban részletesebben is írtunk.) Ma már a világ húsz legértékesebb techcégéből kilenc kínai, ahogy minden harmadik úgynevezett unikornis, azaz egymilliárd dollárnál értékesebbnek tartott technológiai startup is.

2017-ben világszinten mintegy 15 milliárd dollárnyi befektetés irányult az MI-iparba, ennek 48 százaléka Kínában landolt, míg Amerikában csak 38 százaléka; Európa pedig a térképen sincs.

2013-ban még a befektetések háromnegyede amerikai céget gazdagított, a piaci átrendeződés tehát elég jelentős és gyors volt. Jól jelzi a nagyságrendeket, hogy nemrég egyetlen kínai nagyváros, Tiencsin egy 16 milliárd dolláros MI-alapot hozott létre az ottani startupok támogatására, ami ugyebár önmagában több, mint a teljes 2017-es globális MI-befektetések összege.

Van adat

A másik nagy előny, amit Kína mellett fel szoktak hozni a szektor ismerői, hogy a kínai cégek jóval több adathoz férnek hozzá, mint az amerikaiak, és jóval szabadabban tudnak kísérletezni, mint nyugati versenytársaik. Persze az utóbbi időben a Facebook, a Google, az Amazon és számos más nyugati cég adatkezelési módszereivel kapcsolatban is felmerültek súlyos visszásságok, és a techszektor minden szereplője próbál minél mélyebben vájkálni az életünkben.

Viszont Kínában ezt nagyobb szabadsággal és nagyobb méretekben, egy 7-800 millió okostelefon- és internetfelhasználóval bíró piacon tudják megtenni a helyi nagymenők, mint például a már említett Alibaba vagy a Tencent.

Ha valaki a közelmúltban járt Kínában, akkor feltűnhetett neki, hogy

a készpénz mint olyan teljesen kihalt: a taxistól kezdve az éttermeken és kocsmákon át a boltig mindenhol mobilos QR-kódokkal fizetnek az emberek.

Az online vásárlásban évről évre rekordokat döntenek, és elég kevés olyan dolog van, ami ne lenne elintézhető valamilyen appal.   

Vannak próbálkozások

Ahogy egy kínai befektető fogalmazott, az MI üzemanyaga az adat: a mai, adatokból tanuló (deep learning) rendszerek minősége jelentős részben attól függ, hogy mennyi és milyen minőségű adathoz férnek hozzá. Mivel Kínában a digitalizáció az élet egy sor fontos területét már behálózta,

a nagy cégek az amerikai vetélytársaknál 3-50-szer több adatból tudnak dolgozni.

A gyakorlati alkalmazások terén pedig már ma is elég kiterjedt az MI használata, ami tovább növeli adathalmazt, és ezzel javítja az MI-t is:

  • Az Alibaba például egymillió kisboltot és nagyjából száz hipermarketet varázsolt “okosbolttá” különböző vásárláskönnyítő MI-technológiákkal, amelyek azt szolgálják, hogy minél gyorsabb és automatizáltabb legyen a bevásárlás.
  • De az Alibaba olyannyira az élet és a gazdaság minden területén próbálkozik, hogy még tehenészeteket is MI-alapú menedzsmentrendszerekkel szereltek fel.
  • Hangcsouban mesterséges intelligencia irányítja a forgalmat.
  • Miközben itthon Palkovics László, addig Kínában mesterséges intelligencia dönthet a kutatási pénzek kiosztásáról, ami vélhetően egyébként az MI-költésnek is jót fog tenni, már ha van egy kis esze az MI-nek.
  • Az iskolákban a gyerekek hangulatának figyelésére és dolgozatok javítására is használják az MI-t.
  • De már az igazságszolgáltatás MI-alapra helyezését is tesztelik. Eddig 30 tartomány 400 felsőbíróságon próbáltak ki egy rendszert, amely hangfelismeréssel valós időben készít bírósági leiratokat és jegyzőkönyveket, de a bizonyítékok azonosítására és az ügyek tárolására is jó eszköz állítólag. 

Jót tesz a diktatúrának

Mindemögött persze jelentős politikai támogatás húzódik: persze jól néznek ki az unikornisok, de a szálakat a piacnál jóval erősebben mozgatja az állam. 

A támogatásnak van egy puhább, intézményi oldala: egyrészt az állam csatornázza a tőkét az MI-be, másrészt próbálja megteremteni az MI-fejlesztésekhez szükséges fizikai és szellemi infrastruktúrát. Hiába homályos az állami MI-stratégia, az alapokat tekintve odafigyelnek a részletekre: Kína ezerrel fejleszti oktatási rendszerét és egyetemeit, amelyek közül a legjobbak tudományos eredményei az utóbbi években látványosan javultak.

Az állami MI-program keretében még több forrás jut a tudományos oktatásra, és azon belül is kiemelten a mesterséges intelligenciával foglalkozó emberek képzésére és a fejlesztések támogatására. Ösztöndíjprogramokon keresztül pedig Ázsiából és a világ minden részéről egyre több fiatalt hoznak Kínába tanulni, ami a kínai remények szerint tovább erősíti majd pozícióikat az agyelszívás-versenyben.

Másrészt, és elsősorban, a kínai pártállam nemcsak támogatója, hanem az MI legnagyobb megrendelője is. Ez a naiv értelmezés szerint arról szól, hogy az MI-vel így javítják a gazdaság és a közszolgáltatások hatékonyságát; a gyanakvó verzió szerint csupán a társadalom kontrolljának fenntartását szolgálja a dolog.

A valóságban a Kínai Kommunista Párt számára a két cél összekapcsolódik: az állampárt legitimációjának fő eleme, hogy Kínát kisebb-nagyobb kitérőkkel, de Mao Ce-tung halála után a fejlődés útjára állították, és a százéves nyugati megaláztatás után visszakormányozták a világ nagyhatalmai közé. A rendszer stabilitásának másik fő eleme pedig az, hogy aki megkérdőjelezi a kommunista párt eredményeit vagy az eredmények eléréséhez használt eszközeit, annak beverik az arcát.

Az MI mindkét fenti legitimációs alapot jól szolgálja:

a mesterséges intelligenciát a kínai állampárt egyszerre használja a gazdasági és életszínvonalbeli fejlődés, valamint a diktatúra és a társadalom feletti ellenőrzés szorosabbra vonásának eszközeként. 

1984

Ennek talán a legsúlyosabb példája a társadalmi kreditpontrendszer, amelyről korábban hosszabban is írtunk. A kínai állam egy kiterjedt fizikai és online megfigyelőrendszerrel próbálja minél jobban szemmel tartani állampolgárait (illetve ebben a kontextusban inkább alattvalóit), az emberek online és offline magatartását pedig egy kreditrendszerben pontozzák.

Aki jól viselkedik és hűen építi a szocializmust, annak könnyebb lesz előre jutnia; aki viszont alacsony pontszámot ér el, az nem kap hitelt, állást, sőt vonatjegyet vagy repülőjegyet vagy lakást sem vehet.

Jellemző, hogy Pekinget nagyjából már teljes egészében bekamerázták, a forrongó ujgur tartomány, Hszincsiang fővárosáról, Ürümcsiről nem is beszélve. Becslések szerint Kínában jelenleg mintegy 200 millió megfigyelőkamera üzemel, és 2020-ig további 450 milliót terveznek telepíteni. Nem véletlen, hogy a már említett MI-startup, a SenseTime legfőbb terméke, a Vipera nevű rendszer is alapvetően az arcfelismerés-alapú, valós idejű tömeges megfigyelésről szól. A fejlesztők szerint ezzel a bűnüldözést segítik; jogvédők szerint pedig pont hogy a rendőrállamot és az elnyomást támogatják. Eközben a kínai állami hírügynökség is MI-vel akarja javítani a propaganda minőségét, hatékonyságát és elérését; és a jelenleg becslések szerint egymillió embert foglalkoztató internetes cenzúra üzemeltetése is egyszerűbb lenne MI-vel.

Természetesen a társadalom kiterjedt megfigyelése 2001 óta a nyugati kormányoktól és hatóságoktól sem áll távol, ahogy az az utóbbi néhány év szivárogtatásai során elég világosan kiderült. Ugyanakkor bármennyire is aggaszthatja az embert a nyugati demokráciák jelenlegi állapota, az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa kormányai egyelőre messze nem merészkednének odáig, hogy az állampolgárok viselkedését folyamatosan figyelve és osztályozva ossza a legalapvetőbb  állampolgári és gazdasági jogokat.

Ez utóbbi pedig azért is lényeges, mert Peking a közelmúltban hivatalosan is elkezdte saját rendszerét az eddig domináns nyugati világgal szembeni új, követendő modellként reklámozni a világban. Egyelőre persze ez egy rossz antiutópista hollywoodi film forgatókönyvének tűnik, ám ha Hszi Csin-ping kínai elnök valóban komolyan gondolja a kínai rendszer exportját, akkor nem kizárható, hogy ebbe az orwelli diktatúra exportálása is beleszámít.

Boríthatja a bilit

De még ha a diktatúrát nem is, az MI-t mindenképpen exportálják: a félhivatalos kommunikációban már összekötötték az MI-terjeszkedést az Egy övezet, egy út nevű kínai globális gigaprojekttel, amelynek keretén belül Peking külföldi infrastrukturális beruházásokat kivitelez és finanszíroz. Malajzia fővárosába, Kuala Lumpurba például a már említett hangcsoui, szimplán csak a város agyának nevezett, MI- és adatalapú közlekedés-irányító rendszert exportálták. De a papíron sokkal fejlettebb Szingapúr is bejelentkezett már a kínai MI-technológiákra. 

Ennek pedig, ha bejön a kínai stratégia, rendszerszintű következményei lehetnek. Bár Kína jelenleg a világ második legnagyobb gazdasága, és pusztán a gazdaság méretét tekintve hamarosan megelőzi az Egyesült Államokat, fejlettségben messze Amerika és Nyugat-Európa mögött kullog. A fejlettségbeli különbségek miatt a sok kereskedelmi konfliktus ellenére nyugat és kelet jelenleg gazdaságilag jól kiegészíti egymást: Kína jellemzően kénytelen a fejlettebb, drágább árukat, szolgáltatásokat és technológiákat Nyugatról importálni, míg a Nyugat inkább az olcsó kínai bérmunka termékeit fogyasztja. 

Ennek persze mindkét helyen megvannak az árnyoldalai: a nyugati ipari termelés Kínába költözése miatt az egykori nyugati munkásosztály lecsúszott, miközben a leggazdagabbak lettek a globalizáció legnagyobb nyertesei. Másfelől Kínában az olcsó gyári munkákra szakosodás hiába emelt ki százmilliókat a mélyszegénységből, itt is elég egyenlőtlenül oszlottak el a munka gyümölcsei, miközben a munkakörülmények hírhedten szörnyűek. Mindazonáltal ez a rendszer az utóbbi három-négy évtizedben relatíve stabilan elműködött.

Ha viszont Kína a technológiai ranglétrán beelőzné a Nyugatot, az alapjaiban formálná át a két világ közti gazdasági összefüggéseket. Eddig Kína csak a munkásosztályt fenyegette az olcsó ipari melók kinyírásával. Ha viszont a csúcstechnológiák terén is vetélytárssá válik, azzal

veszélybe sodorhatja a nyugati világ azon részét is, amelyik eddig elég jól profitált a globalizációból, azaz a nagy techmultikat és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatási infrastruktúrát.

Másfelől az MI-forradalom mint olyan elvághatja az utat a fejlődő országok elől is: ha valóban olyan nagy durranás lesz az MI a következő évtizedekben, mint ahogy a kínaiak gondolják, akkor gyakorlatilag megszűnik rentábilis lenni az a fejlődési modell, amivel Kína felemelkedett: Kína és az ázsiai országok nagy része az olcsó termelésnek és az exportnak köszönhetően jutott el oda, ahova, ám ha az ilyen munkákat átveszi az MI és a robotok, akkor

a technológiai szakadék Állandósodhat az első és a második-harmadik világ között.

A PrinceWaterHouseCoopers egy elemzése szerint például 2030-ig az MI-szektor kibocsátása elérheti az 16 ezer milliárd dollárt, ami nagyjából az EU mai GDP-jének felel meg; ennek a növekménynek a fele pedig Kínában landol majd.

A hadsereg sem marad ki

Természetesen a dolognak bőven vannak nemzetbiztonsági vonzatai is. Ahogy az Egyesült Államokban a hidegháború alatt (és bizonyos területen ma is), úgy a hadi fejlesztések és az úgynevezett kettős felhasználású (azaz katonai és civil célra is használható) technológiák Kínában is a felzárkózás egy fontos pillérét képezik.

A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg, az egyetemek és a magáncégek kéz a kézben dolgoznak az MI fejlesztéseken. Egyebek mellett a drónok és robotrepülőgépek fejlesztésében akarják használni a mesterséges intelligenciát, de van szó robottengeralattjárókról, az Egyesült Államokhoz hasonlóan Kínában is felmerült az űrbéli fegyverkezés, illetve az MI ezen célra való felhasználása. De a fizikai fegyverkezés mellett nagy szerep juthat az MI-nek a kiberhadviselésben is, ami az utóbbi évek tanulságai alapján Kína egyik erőssége. Bár egyelőre keveset tudni arról, hogy a technológia katonai felhasználása hol tart, kínai elöljárók már jó ideje hangoztatják, hogy a hadseregnek a legfejlettebb fegyverrendszerekkel kell rendelkeznie, és ebben az MI-nek is fontos szerepe van. 

A dolog érdekessége, hogy amerikai oldalról jóval visszafogottabb a civil-katonai kollaboráció. Bár vannak ilyen jellegű projektek, nemrég az Amazonnál és a Google-nél is felbőszítette a jellemzően liberális beállítottságú dolgozókat, hogy fegyverrendszerek fejlesztésére akarják felhasználni a technológiát. 

De nemcsak az MI katonai felhasználására igaz, hogy az Egyesült Állam kevésbé koncentrált. Washington eddig jellemzően azzal reagált a kínaiak MI-nyomulására, hogy megpróbálta akadályozni a kínaiak amerikai felvásárlásait és befektetéseit, hogy ne juthasson az amerikai tudás és technológia kínai kézbe. Sokan azért bírálják Donald Trump amerikai elnököt és kormányát, mert egyoldalúan a kínaiak megbüntetésére koncentrál, ám az ellenvélemények szerint ennél többet érne el, ha inkább az amerikai innovációt támogatná. Például növelné a szövetségi kormány kutatás-fejlesztési keretét, többet fektetne az oktatásba, támogatná a tehetséges diákok és szakemberek bevándorlását, és kiemelt prioritásként kezelné az olyan új szektorokat, mint például a mesterséges intelligencia.

Jellemző, hogy míg Barack Obama idején az Egyesült Államokban folyamatban volt egy MI-stratégia kidolgozása, Trump alatt a fiókba került a dolog, a kutatási költségvetést pedig jelentősen megvágták. Ezzel szemben a jelenlegi amerikai kormány olyan iparágak védelmével van elfoglalva, mint a szénbányászat és az acélipar.

Míg az amerikai kormány haldokló iparágakat próbál nagy költségek mellett életben tartani, addig a kínai pártállam a feltörekvő szektorokat támogatja.

Nem kell félteni Amerikát sem

Emiatt pedig nemcsak Trump ellenfelei panaszkodnak, hanem az amerikai techvállalatok és befektetők is, akik szintén tartanak a kínai konkurenciától. Persze ezen cégek egy része, mint például a hadsereg egyik legnagyobb beszállítójának számító Booz Allen Hamilton nyilván pénzért áll sorba, amikor Kínával riogat, ám az is biztos, hogy a kínaiak tervgazdasági módszereket idéző stratégiája még mindig jobb, mint ha nincs stratégia. 

Ennek ellenére ma még messze az Egyesült Államok a világ vezető MI-hatalma, és a sok amerikai panaszkodás és a nagy kínai magabiztosság ellenére egy sor fontos területen közel sincsenek a kínaiak. A legfontosabb ezek közül a csipgyártás, amit uralnak az amerikaiak, és azt a kínai kormánystratégia is elismeri, hogy nagyon nagy a lemaradásuk hardvertéren. Nem véletlen, hogy nemrég, amikor az Egyesült Államok nemzetbiztonsági okokból eltiltotta ZTE nevű kínai IT-céget az amerikai termékek, köztük a Qualcomm processzorainak használatától, megállt a tudomány, és leállt a vállalat tevékenysége. A közeljövőben viszont javulat Kína pozíciója chipgyártás terén, június elején ugyanis egy kínai befektetőcsoport megvásárolta a SoftBanktől felvezető-iparág egyik kulcsszereplője, az ARM nevű cég 51 százalékát.

Az is nehézség, hogy hiába az oktatási programok és az agyelszívás, Kína hatalmas hátrányból indul e téren, és elég hosszú folyamatnak ígérkezik behozni az Egyesült Államok vonzerejét. És persze a pénz, a VPN és az olcsó masszázsszalonok sok mindent megoldanak, de a techszektor csúcsszakemberei közül vélhetően kevesen akarnak San Francisco helyett egy szmogos diktatúrában élni. Ez pedig nemcsak az agyelszívás kapcsán érdekes kérdés, eleve sokan kételkednek benne nyugaton, hogy Kína egyszerre lehet innovatív és fejlett, illetve egy elnyomó egypártrendszer.

Az Oxfordi Egyetem egy közelmúltbeli összehasonlításából az jött ki, hogy

az Egyesült Államok az MI terén összességében még mindig kétszer olyan erős, mint Kína:

előbbi 33, utóbbi 17 pontot kapott az MI-képességeket összemérő elemzésben. Egyedül az adatokhoz való hozzáférésben voltak jobbak a kínaiak, mint az amerikaiak. A mélyebb adatokból pedig az is kiderül, hogy az amerikaiak sem tétlenek: bár a startupok pénzelésében valóban jobb Kína, de az Amazon, a Google vagy a Microsoft évente egyenként elkölt 10-15 milliárd dollárt, azaz a teljes startup piac által bevonzottal azonos összeget MI-fejlesztésekre.

Valami lesz

Az adatokhoz való hozzáférésnek is megvannak a hátrányai Kína számára, már ami a globális terjeszkedést illeti. A kínai cégek elsősorban kínai fogyasztók adataihoz férnek hozzá, szemben a nyugati és világszintű adatakkumulációban jóval előrébb járó amerikai cégekkel, mint például a Google vagy a Facebook. Tehát a kínai cégek biztosan a világ legjobbjai lesznek a maguk MI-jével a kínai piacon; míg az amerikai cégek sokkal jobbak lesznek mindenhol máshol, hacsak az Alibaba vagy a Tencent nem fog hirtelen betörni az Egyesült Államokba (ezt az amerikai kormány minden bizonnyal gátolni fogja).

Az is érdekes kérdés, hogy mennyire pazarló a kínai modell. A Google és a Facebook mint profitorientált vállalkozások kénytelenek olyan dolgokra költeni a pénzt, amik működnek. Kínában viszont az állami kofferből számolatlanul folyik a pénz az MI-be, tehát minden hülyeségre lehet pénzt kapni. Egyes vélemények szerint ez előny, mert növeli a cégek kockázatvállalási kedvét; mások szerint viszont az eszetlen MI-pénzpumpa olyan piaci buborékhoz vezethet, mint az Egyesült Államokban a 2001-ben kipukkadt dotkomlufi volt.

Végül pedig az sem világos, hogy mennyire kell tartani a kínai nyomulástól: bár kereskedelmi és geopolitikai kérdésekben az utóbbi időben eléggé eldurvult a hangnem az Egyesült Államok és Kína között,

a technológiai fejlődés nem feltétlenül zéró összegű játék. a két ország technológiai szektorai ezer szálon kötődnek egymáshoz, amiből mindkét fél profitál.

A kínaiak (a történelem összes világhatalmi ambíciókkal bíró birodalmához hasonlóan) lépten-nyomon azt hangoztatják, hogy fejlődésükkel az egész világ jól jár, és technológiai téren biztos, hogy valamennyit a nyugati világ is profitálhat a kínai MI-fejlesztésekből - már ha nem a társadalom megfigyelését elősegítő, hanem a praktikus problémákat megoldó része csapódik le a távol-keleti modellnek.

Az mindenesetre a jelenlegi tendenciák alapján elég valószínűnek tűnik, hogy igaza lesz a kínai módszer elkötelezett támogatójának számító, korábban egyébként az Apple-nél, A Microsoftnál és a Google-nél is megfordult Li Kaj-funak, aki szerint például a jövő vásárlási infrastruktúráját nem Amerikában, hanem Kínában kell keresni; sok dologban pedig ma már inkább a nyugati cégeknek kell tanulniuk a kínaiaktól, mint fordítva.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)