Élet a harmadik vonalban: a magyar kutatási teljesítmény számokban

Ebben az írásban Magyarország kutatási és innovációs teljesítményéről adunk képet néhány fontos adatsor alapján. Természetesen tudjuk, hogy a téma rendkívül összetett és szerteágazó, az alapösszefüggések azonban nyilvánvalók. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az adatokat fenntartásokkal kell kezelni, hiszen rengeteg mérési és értelmezési probléma merülhet fel, azonban mindezek ellenére úgy véljük, a számok magukért beszelnek.

Az alapkutatási teljesítmény bemutatására egy kiemelkedő fontosságú uniós kutatási pályázati rendszer eredményeit használjuk, mivel megítélésünk szerint ezek jól tükrözik a hazai helyzetet. Ezt egészítjük ki néhány más forrásból származó adattal, köztük a szabadalmi bejelentések számával, amely fontos mutatója az ország innovációs és alkalmazott kutatási teljesítményének. Írásunk végén néhány javaslatot teszünk a harmadik vonalból történő kitörés elősegítésére.

A hazai pályázati mezőny

Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, röviden ERC ) működteti az Európai Unió felfedező kutatásokat támogató pályázati rendszerét. Feladata, hogy vonzó, hosszú távú finanszírozást nyújtson úttörő jellegű, a tudomány élvonalába tartozó, innovatív kutatási programokhoz. A szervezetet kiváló, nemzetközileg elismert tudósokból álló, független Tudományos Tanács irányítja. Pályázatok bárhonnan, bármilyen tudományos területről érkezhetnek, a támogatás odaítélésének egyetlen feltétele van: a tudományos kiválóság. Szakterületi prioritások és földrajzi garanciák nincsenek: elvileg előfordulhat, hogy egy adott uniós ország pályázói egyetlen centet sem kapnak.

Pályázni az Unión kívülről is lehet, feltéve, hogy az adott projekt nagy részét az EU-n belül valósítják meg.

A megítélt összeg személyhez kapcsolódik: ha a nyertes munkahelyet változtat, vagy más országba költözik, a pénz is vele tart. 2007 óta több mint kilencezer projekt kapott támogatást az ERC nyitott pályázati rendszerének keretében. A Horizont 2020 uniós programhoz kapcsolódó,

tudományos folyóiratokban pedig már több mint százezer támogatott cikket tettek közzé. Az elnyerhető összegek nagysága imponáló.

Az elvárások és a költségvetések nagyságától függően négy pályázati kategóriáról beszélhetünk:

• a pályakezdő kutatókat segítő Kezdő (Starting),
• a már önállóan dolgozó kutatóknak szánt Konszolidáló (Consolidator),
• a vezető kutatókra számító Haladó (Advanced) kategóriáról,
• valamint a kutatási eredmények innovációs célú továbbfejlesztését támogató Működőképesség-igazolási (Proof of Concept) csoportról.

Az első háromban másfél millió eurós plafontól indulva fokozatosan emelkedik az elnyerhető összeg nagysága, a negyedik korábbi nyerteseket segít felfedezéseik használhatóságának, piacképességének igazolásában. A 2012-ben bevezetett ötödik, Szinergiának (Synergy) nevezett kategóriában a támogatás elérheti a tízmillió eurót.

Az ERC nemzetközi pályázati adatbázisa mindenki előtt nyitott. 2019 áprilisában a Magyar Tudományos Akadémia honlapja közzé tette az ERC pályázatok eddigi hazai nyerteseinek listáját, először ezt elemezzük, majd a teljes ERC adatbázis vizsgálatával folytatjuk.

Az MTA listában szereplő legtöbb nyertes magyar pályázat a Kezdő kategóriába tartozik – amiben nincs semmi meglepő –, felfelé haladva a számuk csökken, de nem drámaian, a Működőképesség-igazolási csoportban viszont már csak két magyar nyertes van.

(A kézirat első változatát egy nappal azután állítottuk össze, hogy az Országgyűlés megszavazta az MTA intézeteinek elvételét.)

Tíz nyertes intézetről van szó, de a pályázatok számát tekintve nagyok a különbségek közöttük.

Rajtuk kívül még hét akadémiai intézetnek van egy-egy nyertes pályázata, illetve közülük az egyiknek kettő. Hazai egyetemeink körében hasonló koncentrációt figyelhetünk meg. Ebben a csoportban összesen 34 nyertes pályázatot találunk (ismét nem számolva a Szinergia-pályázatokkal).

A sort a CEU vezeti tizennéggyel, második az ELTE héttel, harmadik Szeged öttel, majd a BME következik néggyel, a Semmelweisnek kettő van, Pécsnek és az Óbudai Egyetemnek egy-egy.

A fennmaradó négy nyertes pályázaton négy, az MTA-n illetve a hazai egyetemi szférán kívüli szervezet osztozik, köztük két gazdasági társaság. Meg kell jegyeznünk, hogy a CEU 14 projektjéből 12-t két tanszék hozott el: a Kognitív Tudományi Tanszék hatot, és a Közgazdasági is ugyanennyit; a koncentrálódás tehát szervezeten belül is megfigyelhető, ami a kutatói műhelyek szerepét emeli ki.

Az MTA listáján található két kiemelkedő presztízsű Szinergia-projekt közül az egyikben a CEU Kognitív Tudományi Tanszéke (partner: University of St. Andrews), a másikban az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete (partnerek: CEU Department of Network and Data Science és a prágai Károly Egyetem) a koordinátor.

Helyünk a nemzetközi pályázati mezőnyben

Az ERC pályázatok tágabb összefüggéseinek feltárásához először az ERC fentebb hivatkozott adatbázisát használjuk. Az alábbi táblázat első oszlopa azokat az országokat sorolja fel, amelyek érintettek az ERC legnépesebb, Kezdő kategóriájában. (Az országok nevét lefordítottuk, de az eredeti sorrendet megtartottuk. A Kezdő-listában Litvánia és Lettország nem szerepel, ezért maradtak ki a táblázatunkból.)

A második oszlopban látjuk, hogy ezek az országok az első négy kategóriában összesen hány nyertes projektet tudnak felmutatni. (A 2019. júliusának elején letölthető adatokat használtuk.)

Nagyjából annyi nyertes projektünk van, mint Görögországnak, illetve kétszer annyi, mint a nálunk jóval nagyobb Lengyelországnak.

A kisebb országok közül Hollandia és Izrael sikeressége a legfeltűnőbb. A táblázatban nem szerepeltettük a Szinergia-projekteket; ilyennel csak tucatnyi ország büszkélkedhet, köztük Magyarország kettővel. 

Az európai K+F versenymezőny

Mivel természetesen nem győzhet minden pályázat, érdemes megnézni a kerekített nyerési arányszámokat is. Az ERC szintjén az átlagos sikerességi mutató 12%, vagyis nagyjából tíz pályázatot kell beadni ahhoz, hogy egy sikerüljön. 20% feletti sikerességet egyedül a svájciak tudtak produkálni. Magyarország mutatója az átlagnál valamivel rosszabb (9%), de nem sokkal. Ausztria mutatója (16%) jobb, mint a miénk, a finneké viszont rosszabb, és láthatóan messze lehagyjuk Lengyelországot.

A következő oszlopban látjuk, hogy 2016-ban az EUROSTAT adatai szerint a felsorolt országok a GDP hány százalékát költötték kutatásra és fejlesztésre.

Mindenesetre a 2016-os 1,21%-os mutató jobb, mint a 2006-os 0,98%. Ugyanebben az időszakban Ausztria mutatója 2,36%-ról 3,09%-ra nőtt, Finnországé viszont csökkent, de még így is jóval magasabb a mienknél, és akkor az egy főre eső GDP-ben (következő oszlop a táblázatban) mutatkozó különbségekről még nem is beszéltünk.

Nyilván nem mindegy, hogy egy ország kutatói mennyire eredményesek ERC pályázatok elnyerésében, vagyis érdemes megnéznünk, hogy az egyes országokban összesen hány kutató dolgozik, és egy kutatóra országonként átlagosan hány nyertes projekt jut. Nézzük meg a táblázat következő oszlopát, amely az EUROSTAT adatai alapján a 2015. évi kutatói létszámot mutatja! Fentebb Ausztriához és Finnországhoz hasonlítottuk magunkat; Magyarország 25 316 fős kutatói létszámmal 67 pályázatot nyert el, Ausztria 43 662 fővel 264-et, Finnország 37 516 kutatóval 177-et.

Ha viszont a csehekhez, görögökhöz, bolgárokhoz, szlovákokhoz, lengyelekhez hasonlítjuk magunkat, az eredményességi pozíciónk sokkal kedvezőbb.

Meg kell jegyeznünk, hogy az EUROSTAT adatai szerint 2017-re a hazai kutatói létszám 28 426 főre nőtt. A KSH adatbázisa ennél jóval nagyobb létszámot (2017-ben 42 729 főt) mutat „a kutató-fejlesztő helyek kutatóinak tényleges létszámaként”, több mint háromezer fős emelkedést mérve 2016 és 2017 között.

Innovációs teljesítmény

A kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek elemzői általában egyetértenek abban, hogy a szabadalmi adatokkal nagyon óvatosan kell bánni, és óvakodni kell a felületes, elhamarkodott ítéletektől. (A szabadalmi védelem célszerűségéről és hasznáról nagyon eltérő vélemények vannak, előfordul például, hogy egyes vállalatok szándékosan nem szabadalmaztatnak.) Mi is óvatosságra intjük az olvasót, de vizsgálatunkba bevonunk szabadalmi adatokat is, mivel fontos dolgokat árulnak el az országok innovációs teljesítményéről, és így az alkalmazott kutatás helyzetéről is.

A KSH adatbázisa tartalmazza az adatokat a szabadalmi bejelentések, valamint a megadott és az érvényben lévő szabadalmak számáról. Szabadalmi bejelentések itthonról és külföldről egyaránt érkezhetnek. Ha megnézzük a „nemzeti úton tett” (a KSH terminológiáját használjuk) hazai bejelentések éves számát – vagyis az ezredfordulótól kezdődően a külföldről származó bejelentéseket nem vesszük figyelembe, megállapítható, hogy 2001 volt a csúcsév 919 bejelentéssel.

(Természetesen nem lesz minden bejelentésből bejegyzett szabadalom.) Ez utóbbi szám majdnem megegyezik a Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, röviden WIPO) vonatkozó jelentésében szereplő adattal. Térjünk vissza most szépen bővülő táblázatunkhoz, amelynek következő oszlopába a WIPO szabadalmi adatait másoltuk be. 2017-ben darabszámra körülbelül ugyanannyi szabadalmat jelentettünk be, mint a görögök és a szlovének. Ha kiszámoljuk, hogy egy fő kutatóra hány szabadalmi bejelentés jut (a számlálóban WIPO, a nevezőben EUROSTAT adat), megállapítható, hogy

Lengyelország mutatója a mienk duplája; a WIPO adatai szerint az ország nyolcszor annyi szabadalmi bejelentést produkált, mint mi, amit csak részben lehet a két ország méretének különbségével magyarázni.

A szabadalmak száma csak az egyik (és meglehetősen durva) mutatója egy ország alkalmazott kutatási és innovációs teljesítményének. Az Európai Unió 2018-ban közzé tett Innovációs Eredményjelző Táblája (Innovation Scoreboard) Magyarországot sokféle mutató összesítése alapján a „Közepes’” fokozatba sorolta. A legeredményesebb innovátorok (köztük például Finnország és Hollandia) a „Vezető” csoportba tartoznak.

A második csoport az „Erős” innovátoroké: itt található például Ausztria és Belgium, de itt vannak a németek és a franciák is. Harmadikként következik a mi csoportunk, ahol együtt vagyunk például a csehekkel, a lengyelekkel és a görögökkel. A magunk kategóriájában megelőzzük például a lengyeleket és a szlovákokat, és mögöttünk van a „Gyenge” csoportba sorolt Bulgária és Románia is.

A WIPO Globális Innovációs Indexe alapján a 33. hely a miénk – az első Svájcé, a második Hollandiáé, mi nagyjából Olaszországgal, Portugáliával, Szlovákiával és Szlovéniával vagyunk egy csoportban. Ezeken a ranglistákon nem vagyunk az elsők között, nem vagyunk ott az ígéretes, a vezetőket fenyegető második csoportban sem, de jobbak vagyunk a lemaradóknál és leszakadóknál.

Látványosan elmaradunk Ausztria és Finnország mögött, de a volt szocialista országok körében elég jó a helyezésünk. Úgy tűnik, történelmi örökségünkön csak nagyon lassan tudunk túllépni.

A felfelé vezető út

A kutatás és az innováció területén rendkívül éles verseny bontakozott ki régiók és országok között. A változások radikálisak, amit jól tükröznek például az USA elnökének és Kongresszusának tudománypolitikai tanácsokat adó National Science Board rendszeres jelentései. Ezekből kiolvasható, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, az Európai Unióban, és különösen Kínában az elmúlt tíz évben dinamikusan emelkedtek a kutatásfejlesztési kiadások.

A tudásintenzív gazdasági ágak mérete és aránya sokfelé növekszik. Több fejlődő ország felismerte, hogy a fejlettek körébe leginkább a kiemelkedő tudást, élvonalbeli technológiát igénylő iparágak, termékek és szolgáltatások fejlesztésével kapaszkodhat fel: e stratégia jegyében költenek egyre többet K+F-re, oktatásra, infokommunikációs infrastruktúrára, kiváló tudósok és mérnökök megszerzésére és megtartására.

Ha ez a stratégia sikeres, az adott gazdaság növekedési mutatói jócskán meghaladhatják a fejlett országokét, vagyis felgyorsulhat a felzárkózás. Csak egyetlen példa:

Mi a helyzet nálunk? „Élet a harmadik vonalban”: az írásunk címében jelzett általános helyzetképet a fenti adatok nem cáfolják, legfeljebb árnyalják. Az ország gazdasági és intézményrendszeri fejlettségének ez a helyzet felel meg, és ez az összefüggés érvényesül más országok esetében is. Kérdés, hogy mit lehet, illetve mit kellene tenni ebben a helyzetben.

Ha sikerül a felhasználható forrásokat növelni, nyilván nem mindegy, hogy mire fordítjuk a pénzt. Fel lehet jutni a második vonalba? Csodát nem várhatunk: ha feljebb akarunk jutni, stratégiát kell választanunk és kitörési pontokat kell keresnünk, ahol a szükséges befektetések megtérülhetnek. Vannak ilyen kitörési pontok? Az ERC pályázatok adatainak elemzése alapján úgy tűnik, hogy igen: itthon is dolgoznak olyan kutatók, csoportok, intézmények, amelyek kiváló teljesítményt nyújtanak, képesek különleges tudományos célokat kitűzni, projekteket jól megtervezni, pályázatokat megnyerni, értékes eredményeket produkálni. Ezeket kellene megtartani, fejleszteni, kiterjeszteni, innovációs klaszterek motorjává tenni, ezekre lehet alapozni az előrejutás stratégiáját. Mivel a kereslet nagy, kiváló kutatók sokfelé találhatnak maguknak vonzó állásokat a nemzetközi munkaerőpiacon.

Az akadémiai és az üzleti szektorban magas fizetésekkel, különleges munkakörülményekkel, élvonalbeli eszközparkkal, irigylésre méltó fejlődési lehetőségekkel várják őket.

Szükség lenne egy olyan pályázati programra, amely akár generációkon átívelve igyekezne a külföldön dolgozó magyar kutatók hazai kötődését erősíteni, tudásuk, módszereik kapcsolatrendszerük átadását segíteni, lehetővé téve, hogy alkotói szabadságuk alatt, tanulmányi szünetben vagy akár nyugdíjazásuk után egy hazai tudományos műhelyben dolgozzanak.

Hasznos lenne egy olyan ösztöndíj- vagy hitelprogram is, amelynek keretében kiváló külföldi egyetemekre felvett hallgatók kapnának tanulmányi idejük alatt támogatást annak fejében, hogy diplomájuk megszerzése után meghatározott ideig Magyarországon végeznek kutatói munkát.

A kutatás szabadsága nem azt jelenti, hogy a megbízó, aki a számlát állja, nem szabhatja meg a kutatás tárgyát, de ha így jár el, akkor ezt előre, jól áttekinthető módon kell megtennie. Így kell eljárni, ha valahol akár köz-, akár magánfinanszírozásban kutatói műhelyt alapítanak, a konkrét feladatokat pedig nyílt és fair pályázat formájában kell meghirdetni. A függetlenség alapja a nyitottság, az átláthatóság és a kiszámíthatóság.

A meglévő, már bizonyított műhelyeket (lásd elemzésünket az ERC pályázatok hazai nyerteseiről) kiemelten kell támogatni, újakat pedig fokozatosan, a fenti elvek alapján kell létrehozni.

Óvakodni kell a rendszer átpolitizálódásától: a politika csak pályázatok kiírásával, megrendelőként, és ne „cenzorként” szóljon bele a tudományos munkába.

Nagy lehetőségek rejlenek a nemzetközi kutatási és fejlesztési együttműködésekben. Bár az európai kutatási források integrálását, az európai tudományos „közös piac” megteremtését célzó Európai Kutatási Térség (European Research Area) lassan már két évtizedes múltra tekint vissza, és annak mi is tagjai vagyunk, az együttműködési lehetőségeket nem használjuk ki teljes mértékben. Olyan versenyképes rendszert kell működtetni, amely megteremti a külföldi kutatók rugalmas integrálásának lehetőségét.

Tartós eredményeket csak a működési elvek következetes és hiteles érvényesítése hozhat. A rendszer hitelessége döntő részben a vezetők hitelességén múlik: a hitelesség azt jelenti, hogy a szakmaiság biztosított, a vezetők a valódi tudományt képviselik és felül tudnak emelkedni a politikai csatározásokon, az elvek szilárdak, és azok fontosságát a vezetők saját magatartásukkal és döntéseikkel is igazolják.

A szerzők értékes észrevételeikért és javaslataikért köszönetet mondanak kolleganőiknek: Gábor Zsuzsannának, Mohácsi Vandának és Timár Eszternek (CEU).