Baristák, borbélyok helyett geekekre van szükség

71 hozzászólás

Pénteken „Hack The Crisis” elnevezéssel 48 órás, úgynevezett hackathont rendeznek Magyarországon, amelynek az a célja, hogy „Magyarország fejlesztői olyan megoldásokat dolgozzanak ki, amelyek a koronavírus okozta nehéz helyzetben támogatják a kulcsfontosságú szakembereket, szervezeteket, közösségeket, illetve oktatási intézményeket”.

Észtországban indult el a kezdeményezés és a múlt heti német hackathonon, amelyen 42 ezer fejlesztő vett önként és ellentételezés nélkül részt, számos érdekes kezdeményezés mellett 8 európai intézet kidolgozott egy appot, amit "Pan European Privacy-Protecting Proximity Tracing" (PEPP-PT) munkanévvel láttak el.

Az app lényege, hogy Bluetooth és GPS segítségével az okostelefonok kommunikálnak egymással, feljegyeznek minden olyan kontaktust, ahol az app be volt kapcsolva. A találkozás intenzitását, közelségét és időtartamát is méri az applikációé és az így nyert adatokat két hétig tárolja.

Ha valakinél ez időszak alatt Covid-fertőzést mutatnak ki, az applikáció automatikusan minden korábbi kontaktust értesít. Hogy a magyar hackathonon milyen megoldások születnek, az még nem tudható, sok függ például a megoldandó problémáktól is, de ha lesz érdemi kihívás, akkor a programozó-fejlesztő közösség nagy eséllyel talál rá megoldást.

Sokaknak, akik e sorokat olvassák, nem mond semmit egy ilyen hackathon. És közülük nagyon soknak 3 hónapon belül nem az lesz a kenyérkereső munkája, ami február végén volt.

Nézzünk szembe a valóssággal: a szemünk előtt zajló gazdasági mélyrepülésben nem a vírus egyedül hibás, hanem azok a döntéshozók is, akik az elmúlt évtizeden leginkább csak szóban hajtották végre a digitalizációt.

Világos, nem lehet minden iparágban, minden területen átállni digitális működésre. Számos olyan helyen is akadozik azonban a gépezet most, ahol ez régóta megtehető, sőt elvárt lett volna. Évek óta tartok előadásokat a digitális forradalomról, a mostani fejlemények azonban bebizonyították, ami eddig zajlott lassú evolúció volt. Az új típusú koronavírus azonban magával hozta a világ minden tájára a revolúciót. A forradalmi változások mindig a komfortzónánkon kívül zajlanak, most azonban nem lesz választása senkinek.

Legyünk őszinték, a gazdaság nagy részében a digitalizáció azt jelenti 2020-ban, hogy a faxok helyett emaileket küldenek és a pénztárgép be van kötve a NAV-hoz.

Miután a többség habozott – nem a kormányok, nem a bankok, nem a befektetési alapok, nem a kamarák, egyszóval nem mások –, elodázták a fejlesztéseket, nem reagáltak a digitális megoldások adta esélyre, most annál keményebb változásokat lesznek kénytelenek menedzselni.

Ne legyen senkinek se illúziója afelől, hogy a kiútkeresés az első korlátozó intézkedésekkel együtt megkezdődött. Ami az elmúlt hetekben, napokban és órákban zajlott az tűzoltás volt, ideges improvizáció. Bár az eddigi tapasztalatok jól mutatják, hogy az évek óta rendelkezésre álló technológiák működnek és a home office gyakorolható, sőt költségkímélő is, mégsem adott minden az átállásra. Az igazi kihívást az jelenti, hogy a legtöbb munkavállalónak nincs meg az a képessége, hogy távolról, elszigetelten teljesíteni tudjon. Nincs meg, mert eddig nem fejlesztette és kérte rajta számon senki.

Vegyük észre, a vírus kezelése után (sőt vélhetően vele párhuzamosan) a munkanélküliség kezelése lesz a legfontosabb feladat.

A keynesianizmus a 20. században hasonló helyzetben jó megoldást kínált, amivel megmenthető volt a kapitalizmus. A globális, nyitott gazdaság megmentéséhez a keynesi eszközrendszert ötvözni kell a digitalizáció gyors és széles körű elterjesztésével, mert itt nem elég az infrastruktúrák masszív fejlesztése a munkanélküli tömegek bevetésével. A mai, tudásalapú gazdaság infrastruktúrája a fejekben kezdődik, ehhez pedig tömeges átképzésre van szükség.

Tegyük mindenki számára világossá: nem egyszerűen iskolapadba kell küldeni a munkájukat elvesztett embereket. Nem tűnt fenntartható modellnek eddig sem (mégis ezt láttuk Oslótól, Bukaresten és Budapesten át Londonig, New Yorkig), hogy a baristák a borbélyoknak kávét főztek, utóbbiak aztán peckesre vágták előbbiek szakállát.

Masszőrt, személyi edzőt, baristát és pincért – a sor nagyon hosszan folytatható – nem érdemes képezni, mert már így is túl sok van belőlük. A cél az, hogy értékes, értékteremtő és jövőálló tudást szerezzenek. Az ilyen tudás pedig, digitális.

Jó hírem is van: nem nulláról kell kezdeni ezt sem, hiszen van egy új felnőttképzési törvény, amely lehetőséget teremt arra, hogy gyorsan, bürokráciamentesen irányítsunk olyan képzésekre hirtelen munkanélkülivé vált embereket, amelyek praktikus és gyorsan elsajátítható digitális ismereteket ad. A piac igényeit maximálisan figyelmen kívül hagyó OKJ-s képzési rendszer drága volt és csak arra alkalmas, hogy a statisztikákat kitisztítsa. És szükséges még a jelenlegi munkáltatók aktív közreműködése. Ez saját érdekük is, mert a gazdaság minden válság után előbb-utóbb felívelő szakaszba lép és nem mindegy, milyen munkaerő áll majd akkor rendelkezésre.

Világos, hogy a digitalizáció nem fog minden problémára választ adni. De az is kiderült, hogy akik előbbre jártak a digitalizációban március elején, azok könnyebben alkalmazkodtak a jelenlegi különleges helyzethez. Magyarország pedig rengeteg szálon függ a világgazdasági folyamtoktól, multivállalatok üzemgazdasági döntéseitől, vagy éppen a globális pénzpiacok trendjeitől. Ezekre kevés vagy éppen nulla a ráhatásunk. Olyan lépéseket kell tehát meglépni, ami kellő rugalmasságot biztosít számunkra a kiszámíthatatlanul változó világban.

Különleges idők különleges intézkedéseket tesznek szükségessé – mondják most sokan, sokszor. Lehet, hogy a legkézenfekvőbbek a leghasznosabbak.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!