Menekülés az égő helikopterből

Tizenhat évvel ezelőtt az iraki sivatag fölött rakétatalálat ért egy amerikai katonai helikoptert. A pilóta egy fiatal thai-amerikai tiszt volt. A becsapódás olyan súlyos volt, hogy társával alig tudták letenni a gépet, amely lángra kapott, és csak hatalmas szerencsével tudott kijutni belőle. Utána elájult, és a kórházban ébredve tudta meg a borzalmas igazságot: mindkét lábát amputálni kell, és még a jobb kezét sem fogja tudni rendesen használni. Szívós munkával újraépítette az életét, megházasodott, politikai pályára lépett, kisebb kudarcok után bejutott a képviselőházba, majd a szenátusba, miközben két gyereket szült. Ma pedig ő a harmadik legesélyesebb ember, aki januártól az Egyesült Államok alelnöke lehet. A neve Tammy Duckworth, és ha a demokraták jelöltjeként Joe Bidennel nyer, olyan kihívással kell szembesülnie, amihez képest egy zuhanó és égő helikopterből élve kijutni már nem is tűnik olyan nehéznek: rendbe kell tenniük a mélyrepülésben lévő, és súlyosan szétszakadt amerikai gazdaságot és társadalmat.

Bár az idei évet elsősorban a koronavírus és ennek a gazdaságra gyakorolt hatásainak becslése jellemezte a pénzügyi piacokon, a közelgő választások hatása egyre fontosabb lesz, mind rövid, mind hosszútávon. A legtöbb elemző, amikor a választások reálgazdaságra és/vagy pénzügyi piacokra gyakorolt hatását boncolgatja, általában nagyon óvatosan fogalmaz, nehogy valaki megsértődjön. Emiatt születnek az alábbiakhoz hasonló megjegyzések: „Donald Trump megosztó kijelentéseivel gyakran okoz félreértéseket.” Vagy: „Joe Biden elszólásai néha okoznak kellemetlen perceket az elnökjelölt stábjának.” Az ehhez hasonló sótlan elemzések szerintem nem vezetnek sehová, egy befektetőnek szüksége van a határozott véleményekre, hiszen a piacok reakciói amúgy is magukban hordoznak egy csomó bizonytalanságot, felesleges lenne még az üzenetek dekódolására is időt fecsérelni.

Trump, a nárcisztikus

Akkor vágjunk is bele. A jelenlegi elnök cselekedetei egyértelműen egy nárcisztikus személyiségzavarral küzdő, emiatt a hozzá nem értését fel nem ismerő emberre utalnak. Pontosan erre utal Trump unokahúga is, aki a kampányidőszakra időzítve ír erről frissen megjelent könyvében. Az elnök kommunikációjában félelmetes következetességgel tulajdonít saját magának minden vélt vagy valós sikert, míg a kudarc legkisebb jelére közösségi médiában jellemző komment stílusú bűnbakkeresésbe kezd. Úgy került az Egyesült Államok élére, hogy zéró ideig végzett bármilyen közszolgálati tevékenységet, és a személyiségében tomboló problémák, valamint a hozzáértés totális hiánya nem véletlenül vezetett katasztrófához. Van ugyan olyan elmélet, amely szerint Trump tudatosan viselkedik úgy, mint egy sértett kisgyerek, mert a hasonlóan sértett szavazóbázisának ez segít azonosulni, de az eredmények és a kommunikáció félelmetes következetessége nem erre utalnak.

Amerika ma egy recsegő-ropogó birodalom képét mutatja. Az elnök inkompetenciáját hűen jellemzi az, amit a koronavírus mentén művelt. Amíg először Kínában, majd Európában is tisztán látszott, hogy milyen gyorsan tud eszkalálódni a helyzet, addig ő először nem vette komolyan a veszélyt, és kommunikációja során igyekezett a helyzetet nevetségessé tenni. Amikor kiderült, hogy mekkora a baj, kapkodni kezdett, és az összefogás helyett az egyes tagállamok vezetőit kezdte támadni. A gazdaság leállása miatt pánikba eső vezetés élén ezután a gyors újranyitást erőltette, aminek meg is lett az eredménye: az új esetek száma mára magasabb, mint bármikor eddig. Amikor pár hónapja megkérdezték tőle, hogy milyen felelősséget vállal a történtekért, egyszerűen csak annyit válaszolt: „semmilyen felelősséget nem vállalok.” Soha nem hallott, gyáva megnyilvánulás az ún. szabad világ vezetőjétől.

image6

A gazdaság természetesen mélyrepülésben van. A munkanélküliek száma hetek alatt kilőtt és ma is több mint 20 millió ember keres kétségbeesetten jövedelemforrást, még úgy is, hogy mára egy kicsit javult a helyzet ezen a téren. Rajtuk kívül is további tízmilliók vannak állás nélkül. A járvány nyilván mindenképpen szedte volna az áldozatait a gazdaságban is a kormányzati ballépések nélkül is, de időben hozott és hatékony rendeletek, illetve kommunikáció révén életek százezreit és munkahelyek tízmilliót is meg lehetett volna menteni. A válasz a vezetés részéről ehelyett a vad pénzszórás volt, amivel a gazdaságon nemigen sikerült érdemben segíteni, ezzel szemben a röhejes méretű költségvetési hiányt (várhatóan a GDP 18%-ának megfelelőt!), illetve a már korábban is félelmetes nagyságú eladósodást sikerült még az eddigieknél is magasabb fokozatba kapcsolni.

Itt fontos szó a magasabb fokozat, mert Trump és a republikánusok már a járvány előtti mintegy három év alatt több mint kétszeresére, a GDP 5%-ra emelték a költségvetési hiányt, ahelyett, hogy tartalékoltak volna. Ezt a leginkább felső középosztálynak és a leggazdagabb rétegnek kedvező társasági adó csökkentésével érték el, amíg a kiadási oldalon elveikkel szembe menve nem igazán tettek semmit, sőt a katonai költségvetés területén a háttérország igényeinek megfelelően még jelentősen növelték is azt. Az alacsony hozamkörnyezet egyelőre hamis biztonságérzetben ringatja el a döntéshozókat, de amióta világ a világ, a hasonló helyzetekre csak három megoldás van: el kell inflálni, nadrágszíjat kell meghúzni, vagy meg kell tagadni az adósság visszafizetését. Mindhárom fáj, az egyetlen kérdés csak az, hogy kiknek.

Egyszerre sikerült tehát eladósodni, a gazdaságot megroppantani és hatalmas elégedetlenséget szülni, ráadásul eközben még az olyan kritikus területeken, mint az egészségügy, szövetségesekkel folytatott viszony és a környezetvédelem terén is hatalmas károkat okozni. A politikusok ritkán híresek arról, hogy betartják az ígéreteiket, de Trump még ebben is képes volt kritikán aluli teljesítményt nyújtani. Választási ígéreteinek mindössze 18%-át teljesítette eddig, és 17%-át szegte meg (a többi vagy elakadt, vagy kompromisszumos megoldás született).

Összehasonlításképpen: Obama esetében ugyanezek a számok 48% és 24%, ami szintén kiábrándító, de mégis sokkal jobb teljesítmény. Persze ehhez neki nyolc éve volt, míg a jelenlegi elnök most tart a negyedik évében, de időarányosan ezek így is nagyon rossz eredmények. Ráadásul Obama és a demokraták az eredmények nagy részét az első két évben mutatták fel, amikor többségük volt a törvényhozás mindkét házában. A republikánusok és Trump ugyanebben a helyzetben volt az első két évben, mégis alig sikerült elérni valamit. Még az olyan populista ígéretek esetén is, mint a déli határfal építése, sem értek el sikereket. Trump azt ígérte, hogy könnyedén felépíti a falat, ráadásul Mexikó fog fizetni érte. A valóság az lett, hogy amíg természetesen Mexikó nem adott egy centet sem, addig az amerikai állam sem, sőt még a republikánusok saját gyűjtése is sikertelen volt. Ez csupán egyike a számos látványos kudarcnak, ami a jelenlegi kormányzat munkáját jellemzi.

A részvénypiacokon a rengeteg ballépés alig látszik. Ez részben a monetáris politika átmeneti hatékonyságának, részben a költségvetés pénzszórásának köszönhető. A rengeteg dollár utat keres és talál, nagy részben a reálgazdaságon kívül. A harmadik ok, ami a jó szereplés mögött áll, az kis túlzással a Szilícium-völgy. A technológiai szektor valóban virágzik és rohamléptekben hagyja maga mögött a piacot. A Nasdaq 100 az elmúlt öt évben 86%-kal múlta felül a teljes piacot sokkal inkább leképező Wilshire 5000 indexet. Ezek a cégek a felhőben élve egyre kevésbé vannak az Egyesült Államokra utalva. Eredményeik jó részét más országokban keletkeztetik számviteli trükkök segítségével és gyakran ott is parkoltatják őket. Az ő részvényeseik vannak a legkisebb veszélyben a politika ballépéseitől. A többi szektor azonban komoly kockázatokkal néz szembe.

image8.png

Irán a sarkkörön túl

Ne legyenek illúzióink. Az Egyesült Államok folyamatosan veszít a vezető szerepéből és a szakadék széle felé tart, most is tövig nyomva a gázpedált. Sokan sokféleképpen magyarázták már ezt a folyamatot az elkényelmesedéstől kezdve, az egyenlőtlenségek növekedésén át, az inkompetens és korrupt elitig. A valóság sokkal egyszerűbb: a ballépések fő oka az átlagos amerikai választó, aki nem tájékozódik, érzelmi alapon ítélkezik, és az identitáspolitika foglya, akár anélkül, hogy ennek tudatában lenne. A politikusok gátlástalanabb része ezt lelkiismeretfurdalás nélkül kihasználja. Persze ez a folyamat szinte minden fejlett demokráciában megfigyelhető, de a tengerentúlon egészen elképesztő méreteket öltött.

Bár a járvány miatt már kevesen emlékeznek rá, de az év első hetei nem kis részben az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktusról szóltak. Olyannyira, hogy egyesek már a harmadik világháború rémképét vetítették előre. A Morning Consult januári közvélemény-kutatása szerint közben a regisztrált, tehát a politika iránt legalább valamilyen szintű érdeklődést mutató választóknak is mindössze a 23%-a tudta megmutatni a világtérképen Iránt, azokban a napokban is, amikor ez volt a fő téma a sajtóban. A tippekből bőven jutott Európára, így Magyarországra is, de számos amerikai polgár is van, aki szerint Irán Ausztráliában, Dél-Amerikában, vagy akár Grönlandon található. A demokrata és a republikánus szavazók eredményei egyaránt kétségbeejtően gyengék lettek, az agymosáson talán eddig kevésbé átesett, magukat függetlennek mondó szavazók egy kicsit jobb, de még mindig nagyon alacsony találati arányt értek el. Minél alacsonyabb a képzettsége valakinek, annál valószínűbb, hogy nem találta el, hol fekszik Irán.

A jelenlegi elnök támogatói között pedig különösen sok a felsőfokú végzettség nélküli ember. Jellemző a Trumpot támogatók körére, hogy a felsőoktatásba soha be sem került emberek közül 39% számít a lelkes támogatók közé. A spektrum másik végén, vagyis a posztgraduális képzésben részt vett szavazók körében ugyanez a szám már csak 23%. Az első csoport tagjai az identitáspolitika áldozatai, akik bár gazdasági oldalról folyamatosan rosszul járnak, hamis vagy a véltnél sokkal kisebb jelentőségű problémákkal és hazugságáradattal tüzelik fel őket. A másik csoport nem tájékozatlan, inkább cinikus: őket nem érdekli mi van a társadalom nagy részében, inkább csak örülnek az alacsonyabb adóknak és mosolyogva nézegetik a részvényárfolyamokat. Nekik egy tökéletes báb Trump.

Biden, a hazudozós

A baloldalon sem sokkal jobb a helyzet. Joe Biden, a demokraták jelöltje egy igazi karrierpolitikus. Csak 26 éves volt, és jogi diplomáján még alig száradt meg a pecsét, amikor megválasztották a városi képviselőtestület tagjának. Négy évvel később pedig szövetségi szenátornak, ahol 36 évet töltött. Így a valósággal egy nagyon rövid időszak kivételével csak politikusi pozícióból találkozott. Elnöki ambíciói már nagyon korán megmutatkoztak: a legendák szerint, amikor először találkozott első felesége szüleivel, és megkérdezték miből szeretné majd eltartani őt, azt válaszolta, hogy hamarosan ő lesz az Egyesült Államok elnöke. Bő ötven évvel később most jó esélye van arra, hogy az álmát végre megvalósítsa.

Biden eddig kétszer próbálkozott beszállni az elnökjelölti küzdelembe, mindkét alkalommal csúfos kudarc lett a vége. Még 1987-ben egy plágiumügy miatt kellett visszalépnie, 2008-ban pedig Hillary Clinton és Barack Obama árnyékéban nagyon alacsony eredményei miatt gyorsan ki is szállt a versenyből. Ha jó fél évvel később Obama nem őt választja alelnökjelöltjének, idén se lett volna semmi esélye arra, hogy akár csak a demokrata jelöltségig eljusson. Bidennek soha nem okozott gondot egy kis hazudozás, vagy pálfordulás a pillanatnyi népszerűségért cserébe. Csak egy példa: februárban azt állította, hogy amikor a hetvenes években megpróbálta meglátogatni Nelson Mandelát, a dél-afrikai hatóságok letartóztatták. Pár nappal később visszavonta a kijelentést és nemes egyszerűséggel közölte: rosszul emlékezett.

A demokrata jelöltnek Trumppal szemben azért legalább annyi előnye van, hogy temérdek tapasztalata van, és van arról is némi fogalma, hogy mit csinál. Harminchat év alatt tökéletesen meg lehet tanulni, hogy miként működik a törvényhozás, hol és hogyan lehet kompromisszumokat kötni. Nyolc év alelnöki tapasztalat arra elég, hogy a végrehajtó hatalom minden dilemmájával találkozzon az ember. Kilenc választás pedig arra, hogy rájöjjön, mikor kell őszintének lenni és mikor kevésbé, ha a hatalmat akarja megszerezni és megtartani az ember, ha már az elvek nem annyira fontosak. Biden az előnyét nem kis részben annak köszönheti, hogy ügyesen ráakaszkodott a Black Lives Matter mozgalom utóbbi hetekben történő felfutására is.

A narratíva irányítása és a szép szólamok (amelyek gyakran még hamisak is), azonban nem lesznek elegendőek a súlyos problémák megoldására. Egyelőre nem látszik, hogy a demokratáknak lennének elegendő ötleteik ezekre, sőt a vad identitáspolitikai csörték közben úgy tűnik, hogy még ők maguk sem fogták fel a helyzet súlyosságát, ami a gazdaságot illeti. A helyzetre adott válasz általában kimerül abban, hogy még több pénzt adnának az állampolgároknak a szövetségi költségvetésből, tovább duzzasztva a hatalmas méretű hiányt. Az, hogy Bidentől a befektetők még nem riadtak meg elsősorban annak köszönhető, hogy a demokrata előválasztáson a mérsékelt jelöltek hátborzongatóan tökéletes időzítéssel álltak be mögé, így le tudta győzni Bernie Sanderst aki a párt balszélének ikonikus alakja. Sanders egyike a kevés valóban szimpatikus politikusoknak, aki 40 éve (a fegyvertartás kivételével) ugyanazt az álláspontot szajkózza, akár tetszik a választóknak, akár nem. Az általa felvázolt megalomán költekezéshez képest viszont Biden egy mérsékelt jelöltnek tűnik. 

Biden azonban itt nem (vagy legalábbis nem annyira) hazudozik, és előre közölte, hogy a magasabb adók híve a társasági adó terén. Eközben kibővítené a szociális kiadások körét is. A magasabb adók és magasabb kiadások a jelen helyzetben azonban halálos koktélt jelentenének: a hiány nem csökkenne, de az újrainduló gazdasági növekedést igencsak lelassítaná. Az egyetlen megoldás az lenne, ha a két oldal kiegyezne és a járvány elmúlásával határozott kiadáscsökkentésbe, valamint óvatos adóemelésekbe fogna. A republikánusoknak el kellene fogadni a katonai kiadások csökkentését, a demokratáknak pedig a szociális programjaik egy részéről kellene lemondaniuk. Maguktól ezt aligha fogja megtenni bármelyik párt is, így az egyetlen lehetőség, ha egymásra vannak utalva. Ehhez Bidennek jól jönne egy olyan mérsékelt alelnökjelölt, akit a katonai múltja miatt legalább a republikánusok egy része tisztel, a cikk elején már említett egykori helikopter pilóta Tammy Duckworth.

Demokraták a Házban

Bár szokás szerint mindenki az elnökválasztásról beszél, Amerikában nemcsak a végrehajtó hatalom vezetőjét, hanem a törvényhozás tagjait is megválasztják (egyéb helyi választások mellett), aminek közel akkora jelentősége van, mint annak, hogy ki lesz az ország arca a következő négy évre. A fentiek fényében nézzük meg, hogy mik az esélyek novemberre.

  • A képviselőház esetén tűnnek a közvélemény-kutatási adatok a legstabilabbnak. A demokraták átlagosan 8-10%-kal vezetnek országosan, ami hónapok óta nem csökken, de nem is igazán nő. Amíg Trump eredményeit érdemben befolyásolta a járványhelyzetre adott – szó legszorosabb értelében vett – katasztrofális válasz, vagy a Black Lives Matter tüntetésekkel kapcsolatos kommunikáció, a republikánusok általánosságban nemigen veszítettek a szavazatarányukból. Ha csak nem történik valamilyen országos szintű, elsöprő erejű botrány, akkor a Demokrata Párt megőrzi a többségét a képviselőházban. Jelen állás szerint a 435 fős alsóházban még kismértékben növelni is tudják majd a székeik számát, 233-ről 245 környékére. Ez kényelmes mozgásteret biztosít nekik, hogy korlátok között tartsák majd az elnököt (akárki is lesz az), ahogy az elmúlt két évben is tették.
  • A szenátus esetén már korántsem ennyire egyértelmű a helyzet. Az ötven amerikai állam mindegyike két-két szenátort küld a felsőházba, hat-hat évre. Mivel kongresszusi választások kétévente vannak, így a szenátusnak minden alkalommal a harmada újulhat meg. Az egyes államok azonban közel sem ugyanakkora lakossággal rendelkeznek, ezért a kisebb államok súlya fajlagosan sokkal nagyobb. Az alacsonyabb népességű államok, ahol kevesebb nagyváros van, például Montana, Alabama, Nyugat-Virginia, Alaszka sokkal inkább húznak a republikánusokhoz. Így az országos demokrata előny itt nem érvényesül. Négy éve például a baloldal hiába szerzett mintegy 11 millióval és így 11%-kal több szavazatot, mint a jobboldal, a 34 szenátori székből mindössze 12-őt tudott megszerezni. New Yorkban 5,2 millió ember szavazta meg a demokrata jelöltet, ezzel szemben Alaszkában mindössze 138 ezer ember elegendő volt ahhoz, hogy a republikánus jelölt megszerezzen egy ugyanolyan értékű széket a szenátusban. A választási rendszer sajátosságai miatt így még egy komoly demokrata előny sem jelent garanciát a többségre (évtizedekkel ezelőtt egyébként éppen fordítva lejtett a pálya, de ez már egy másik történet). Jelenleg így is 50% körüli esély van a fordításra, azaz, hogy a baloldal megszerzi a többséget a felsőházban. Ráadásul szavazategyenlőség esetén az alelnök szava dönt, amire most nagyobb esélye van a demokratáknak. Jelenleg minden kétséget kizáróan ez a legizgalmasabb része az idei választásoknak.

Ki lesz az elnök?

Az egy évek óta élő mítosz, hogy a közvélemény-kutatók hatalmas kudarca volt a 2016-os elnökválasztás. Tény, hogy a végkimenetelt tekintve szinte mindegyikük tévedett, de legtöbbjük hibahatáron belül, és a szavazatok összességét tekintve jól jelzett előre. A RealClearPolitics által számolt átlag a választásokat megelőző utolsó közvélemény-kutatások átlaga alapján 3,1%-os Clinton előnyt jelzett az összes szavazat arányát tekintve. A végső eredmény 2,1%-os „győzelem” lett az egykori szenátor, egyben Bill Clinton felesége számára. Azonban az amerikai választásokon nem feltétlenül az nyer, aki bezsebeli a szavazatok relatív, de akár abszolút többségét, hanem az ún. elektori szavazatok számítanak. Ezeket is az egyes államok adják mindent visz alapon: aki megnyer egy adott államot, az viszi az összes elektori szavazatot, amely az adott államhoz tartozik. Így fordulhatott elő, hogy Trump nyert 2016-ban, pedig országosan kevesebb szavazatot kapott, volt azonban három kulcsfontosságú állam (Wisconsin, Michigan, Pennsylvania), ahol szűk többséggel győzött, így nem számított, hogy például New Yorkban vagy Kaliforniában sokkal többen szavaztak Clintonra, mint rá.

Biden előnye szinte minden felmérés szerint tetemesnek tűnik, ráadásul nála van a momentum, az utóbbi hetekben a koronavírus félrekezelése miatti gazdasági és társadalmi katasztrófa, valamint a rasszizmus elleni tüntetéssorozat miatt az olló még tovább nyílt. Ez azonban az országos eredményben mutatkozik meg. A kérdés, hogy hány fontos államot tud megnyerni, még pontosabban: melyeket tudja visszahódítani Trumptól.

Még ha az ingadozó államok miatti relatív Trump-előnyt nem is vesszük figyelembe, a 9% körüli Biden-vezetés akkor is sokkal törékenyebb, mint elsőre tűnik. Hogy miért, ahhoz érdemes a választói szándékok mögé ásni. Ehhez az egyik legösszetettebb és napi szintű adatfelmérést végző, YouGov közvéleménykutató adatait vettem figyelembe. Persze minden hasonló cég tévedhet, főleg ha gyakoriak a kutatások, ezért érdemes az összesített adatokat nézni, és több forrásból tájékozódni. Ehhez a legjobb a mára legendássá vált statisztikai guru, Nate Silver vezette FiveThirtyEight adatait nézni, amely egyébként 9,6%-os Biden-előnyt mutat jelen pillanatban. Vannak azonban olyan jellegű kérdések és válaszok, amelyből csak egy, vagy pár forrás áll rendelkezésre. Ezek igencsak árnyalják a képet.

  • Bár Trumpot a választókorú népesség 38%-a találja csak szimpatikusnak, a helyzet Biden esetén sem sokkal jobb, őt 44% ítéli meg pozitívan. Ez már eleve minimális előny csak, de ami még érdekesebb: azon szavazók, akik egyiküket sem kedvelik jelenleg 55 – 21%-os arányban Bidenre terveznek szavazni. Ha ezek az emberek időközben Bidenről is megtudnak olyan dolgokat, amik nem szimpatikusak, az előny jó része könnyen elillanhat.
  • A Trump iránti lelkesedés sokkal nagyobb az őt választók között, míg Biden esetén ez sokkal alacsonyabb. Az összes regisztrált választó 28%-a kifejezetten feltüzelt állapotban van, hogy végre (ismét) leadhassa a szavazatát a jelenlegi elnökre. Ezzel szemben Biden esetén ugyanez az érték mindössze 20%, ráadásul úgy, hogy neki több szavazója van, mint Trumpnak. Még inkább egyértelmű a kép, ha megkérdezik az embereket, hogy inkább a saját jelöltjükre, vagy a másik jelölt ellen adják le a voksukat. Trumpra a saját lehetséges szavazóinak a 72%-a voksol kifejezetten az ő személye miatt. Biden-re viszont csak 35% szavaz ugyanilyen szempontok alapján, és 62% Trump ellen ikszelné be a volt alelnök melletti rubrikát. Ez nemcsak azt jelenti, hogy Trump már közel van a mélypontjához, hanem azt is, hogy Biden szavazótábora jóval kevésbé motivált pozitívan, ami támadhatóvá teszi őt.
  • A fiskális politika katasztrofális eredményei ellenére még mindig él az a közvélekedés, hogy Trump ért a gazdasághoz, pláne Bidennel szemben. A választók 36%-a szerint a mostani elnök rendbe tudná tenni a helyzetet, Biden esetén viszont kevesebb, mint az emberek harmada vélekedik így. Mindkét érték aggasztóan alacsony, de a demokrata jelölt itt is sérülékenyebbnek mutatkozik.
  • Érdekes adat, hogy amíg 24%-kal nagyobb azok aránya, akik szerint az ország ma rosszabb helyzetben van, mint négy éve, ha az embereket a saját sorsukról kérdezik, a két tábor nagysága megegyezik. Amíg a felszínen nagy a felháborodás és elkeseredés, addig a gyakorlatban még sokkal kevesebben érzik a problémákat. Tény, hogy a legrosszabb még hátravan, és nagyon sokáig fog tartani, de a legtöbben az aktuális helyzet alapján döntenek.
  • A spanyolajkúak körében nemhogy csökkent volna Trump támogatottsága, hanem az országos trenddel szemben egy kicsit még nőni is látszik. Korábban 28%-uk szavazott a jelenlegi elnökre, ez most 29%, ami ugyan hibahatáron belüli, minimális különbség, de már az is beszédes, hogy nem gyengült náluk Trump támogatottsága. Márpedig mára ők a második legnagyobb demográfiai csoport a választók között. Biden iránti szavazatukat pedig tovább gyengítheti, hogy nagyon nagy valószínűséggel nem lesz spanyolajkú a demokrata alelnökjelölt sem.
  • Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a közhangulat, főleg ennyire ellentmondásos személyiségek esetén, mint a két elnökjelölt, nagyon gyorsan tud változni. Mindössze három hónapja a Trump munkáját elfogadó és azt elutasító emberek közötti különbség csak 4% volt (az utóbbiak javára), ez mára 15%-ra nőtt. Könnyen elképzelhető olyan forgatókönyv, ami visszafelé billenti a mérleget.
  • A közvélemény-kutatásokon túl azt is fontos megnézni, hogy az egyes jelölteknek milyen pénzügyi forrásai vannak a kampány finanszírozására. A mítoszokkal ellentétben pénzzel nem lehet a szavazatok többségét megvenni, de a kritikus mennyiséget, ami a mérleget az egyik oldalról a másikra billentheti, sokszor igen. Mike Bloomberg, a világ egyik leggazdagabb embere több száz millió dollárral nem volt képes ugyan megnyerni a demokrata előválasztást, de a semmiből 10-15%-os eredményt 3 hónap leforgása alatt el tudott érni. A pénznek van jelentősége, és százmillió dolláros különbség sokkal több tévés, internetes hirdetést jelent, de ami még fontosabb: jobban szervezett és nagyobb helyi szervezeteket, amelyek a választás napjának közeledtével közvetlenül tudnak a választókra hatni. Itt Trumpnál az előny. A jelenlegi elnök kampánya 295 millió dolláros tartalékkal rendelkezik, és bár Biden nem tette közzé az ő hasonló adatát, becslések szerint jó, ha ennek a fele rendelkezésére áll. Igaz, a momentum itt is az ő pártján van: csak a múlt hónapban 141 millió dollárnyi adomány érkezett be a számlájukra, bár ettől Trump sincs nagyon lemaradva: náluk 131 millió dollár landolt június folyamán. A viszonylag kis különbség még akkor sem elég a hátrány ledolgozására – feltéve, hogy nem pörög fel még jobban a demokrata pénzgyűjtő gépezet –, ha figyelembe vesszük, hogy a republikánusok kénytelenek egyre több pénzt költeni az ingadozó államokban, hogy olvadó szavazataikat megtartsák.

Ezekből az információkból világosan látható, hogy mi lesz a Trump-kampány stratégiája. A túl nagy ellenállás miatt nem a saját szavazóbázisuk növelése a reális cél, hanem az, hogy a Biden-szavazókat bizonytalanítsák el. Ez a stratégia 2016-ban Clintonnal szemben már bevált. Mivel Bidennel kapcsolatban a lelkesedés nem túl nagy, ezért nem is feltétlenül lesz nehéz dolguk.

Mindezek miatt várható, hogy a következő hetekben – a legvalószínűbb augusztus második fele – egy jól felépített narratíva mentén, egy nagyon konkrét vélt vagy valós botrányra alapozott reklám- és PR-hadjárat indul majd a volt alelnök ellen. A legvalószínűbb, hogy ez Biden fiáról, Hunterről fog szólni, akire Trump már egy éve fente a kését, és ami miatt a jelenlegi elnök alkotmánysértő módon befolyásolni próbálta az ukrán vezetést. Persze más, jól előkészített ügy is porosodhat még a szekrényben, hogy mi lesz az, azt nemsokára megtudjuk. A részletes adatokból, főleg Biden számaiból, és azon belül is a magukat függetlennek vallók, illetve a spanyolajkú szavazók szándékaiból lehet majd először látni, hogy a stratégia bevált-e. A részvételi adatokból és becslésekből is lehet következtetni: minél kevesebben mennek el szavazni, illetve küldik be levélben szavazataikat, annál jobbak Trump esélyei.

Még ha az elnökséget a republikánusoknak így nem is sikerül megmenti, ez arra könnyen elég lehet, hogy a potenciális demokrata szavazókat annyira elbizonytalanítsa, hogy nemcsak Bidenre, de a szenátorjelöltekre se adják le a szavazataikat, ha már úgysem látogatják meg a szavazókörüket, vagy nem fáradoznak a levélszavazat feladásával. Így megmaradhat a többség a felsőházban, amivel korlátok között fogják tudni tartani az elnök mozgásterét.

Forgatókönyvek

Mivel a képviselőházi eredmény eldőlni látszik, ezért alapvetően a szenátusi– és az elnökválasztás eredményeinek kimenetele alapján készítettem forgatókönyveket. Mindenhol szerepeltetem ennek a saját becslés alapján kalkulált valószínűségét, illetve fordított prioritási sorrendben listáztam őket: a legvégén említett tenne a legjobbat az ország nagy részének és a világnak, és az elején említett okozná a legtöbb kárt.

4. Trump-győzelem – republikánus többség (14%-os valószínűség)

  • A legrosszabb forgatókönyv, ami további eladósodást, a társadalom gazdasági, kulturális és politikai értelemben vett polarizálódását, illetve a környezetszennyezés további növekedését jelentené.
  • Az alacsony társasági adók miatt pár hétig emelkedhetnek a piacok, de a realitást a befektetők sokkal hamarabb beárazzák, mint a szavazók, ezért hosszú évekig tartó, magas volatilitású, oldalazó vagy eső részvénypiacokkal járna.
  • Mivel ez a szcenárió erős dollárgyengüléssel járna, az exportpiacokon erősen jelenlévő vállalatok profitálnának, legalábbis rövid- és középtávon.
  • A legnagyobb vesztesek a megújuló energiával foglalkozó vállalatok lehetnek. Az általuk diktált technológiai újításhullámot persze nem lehet megállítani, de pénzügyi oldalon a kedvezmények visszavonásával, illetve az externáliák beárazásának a hiányával érdemi hátrányba kerülnének egy ideig a hagyományos energiaszektorbeli cégekkel szemben.

3. Biden-győzelem – demokrata többség (39%-os valószínűség)

  • Ez a legvalószínűbb, de korántsem a legjobb forgatókönyv. Itt talán még az eddigieknél is gyorsabb ütemben nőne tovább az adósság.
  • A megújuló energiaágazat viszont mindenképpen hatalmas lökést kaphat a támogatások és az adókedvezmények révén.
  • Az egészségügy további reformja minden bizonnyal azt jelentené, hogy a tekintélyes profithányadokkal dolgozó egészségügyi szolgáltatóknak és gyógyszergyáraknak magasabb adókkal, növekvő szabályozással és piacvesztéssel kell számolniuk, ami nyilvánvalóan az árfolyamaikban is meglátszódna.

2. Trump-győzelem – demokrata többség (17%-os valószínűség)

  • Ez lényegében a mostani helyzet folytatását jelentené, azzal a különbséggel, hogy a szenátusban is a baloldal lenne többségben, ami valamivel nagyobb kontrollt jelentene számukra.
  • Az eladósodás felgyorsulására nézve azonban nem jó előjel a mostanihoz ennyire hasonló konstelláció. Ez szintén súlyos probléma a részvénypiacoknak.
  • Az adók emelése itt aligha jöhet szóba, ami a technológiai szektor jó pár nagyágyújának, amelyeknek a jelenléte globális és érdemi szabályozói veszély sem leselkedik rájuk, azt jelenti, hogy továbbra is aranybánya lesz a helyzet.

1. Biden-győzelem  – republikánus többség (29%-os valószínűség)

  • Mind az adók emelése, mind a kiadások csökkentése reális lehetőség. Egyrészt mert olyan ember ül majd a Fehér Házban, aki tudja hogyan lehet és mikor kell kompromisszumokat kötni, és erre rá is lesz kényszerítve.
  • A piacok jó eséllyel némi csapkodás után óvatos bizakodásra válthatnak, ami bázist adhat egy lassú, de tartós emelkedésnek, persze csak egy jókora korrekció vagy akár bessz után.
  • A szituáció sohasem fekete és fehér, az sem mindegy, hogy a demokratáknál és a republikánusoknál is mekkora lesz a mérsékeltebb jelöltek győzelme a képviselőházban és a szenátusban. Minél kevésbe nyernek az alt-right és a progresszív irányzat hívei, annál jobbak az esélyek a kompromisszumra és az ésszerű fiskális politikára.

(1%-ot hagytam az extrém forgatókönyvekre, például ha a járványhelyzet vagy a zavargások miatt nem lehet megtartani a választásokat.)

A második, harmadik és negyedik helyezett forgatókönyv mind a gázpedál még jobban történő lenyomását jelentené a szakadék felé, kisebb-nagyobb mértékben. Ebben az esetben az amerikai gazdaság, társadalom és a dollár hirtelen és gyors összeomlása 2030-ig még valószínűbbé válik. Még ha a választók 2022-ben és 2024-ben korrigálják is újabb rossz döntésüket, a fennmaradó idő már aligha elegendő arra, hogy a még jobban lecsökkent mozgástérben minden problémát egyszerre oldjanak meg. A részvénypiacon néhány ágazat kivételével ez mindenképpen alulteljesítést fog okozni, akár évtizedeken át. Hasonló elvesztegetett évtizedeket felidézve, mint a hetvenes vagy a harmincas évek.

Az első helyen lévő forgatókönyv fokozatos lassítást, majd akár egy fordulatot is jelenthet. Ebben az esetben a költségvetési hiány csökken, majd egy idő után magát az adósságot is elkezdi kinőni a gazdaság. Bár a növekedés üteme így is érezhetően nyomás alatt maradna, azért maradna tér a részvénypiac számára hosszútávon további növekedésre.

Fontos kiemelni, hogy a környezetszennyezés és a klímaváltozás elleni küzdelem szempontjából az első, de még inkább a harmadik forgatókönyv minősül a leginkább kedvezőnek. Ennek oka egyszerű: a demokraták részéről van valódi elköteleződés az üvegházhatású gázok csökkentésére, a republikánusok részéről kevés kivétellel nincs. A League of Conservation Voters (LCV) nevű környezetvédelmi szervezet historikus adatai szerint – amit a törvényhozás tagjainak szavazatai alapján számolnak ki – a demokraták több mint 90%-a, a republikánusok kevesebb mint 10%-a támogatja a környezetvédelmi törekvéseket. Hivatkozhatnának ideológiai ellentétekre és elvekre, de nem volt ez mindig így: öt évtizede alig volt különbség a két párt számai és szándékai között. A szándék persze önmagában még kevés, és a féktelen költekezés ezen a területen is aláásna minden tervet, ezért elsőre ugyan a teljes demokrata győzelem tűnik ezen a téren kedvezőbbnek, valójában az ország másik felére is szükség van a gyökeres és megalapozott változáshoz.

image3.png

Akármi is történik majd, hosszú távon a dollár vezető szerepe, az amerikai részvénypiacok dominanciája, a katonai és diplomáciai kiadások drasztikus visszavágása és általában az Egyesült Államok nemzetközi befolyásának további csökkenése elkerülhetetlennek látszik. Ennek nagyon komoly következményei lesznek az egész világon, beleértve természetesen hazánkat is. A mostani választáson múlik majd, hogy Amerika képes lesz még kezelhető sérülésekkel földre tenni a lángoló helikoptert és kimenteni belőle, akit csak lehet, vagy egyszerűen csak a földbe csapódik majd.

Források

https://www.politifact.com/truth-o-meter/promises/trumpometer/ https://projects.tampabay.com/projects/2017/politifact/obameter/home/ https://morningconsult.com/2020/01/08/can-you-locate-iran-few-voters-can/ https://en.wikipedia.org/wiki/Joe_Biden https://www.portfolio.hu/deviza/20200702/felnek-a-befektetok-bidentol-megerezheti-a-dollar-es-az-amerikai-piacok-is-a-demokrata-gyozelmet-439716 https://en.wikipedia.org/wiki/United_States_House_of_Representatives https://www.realclearpolitics.com/epolls/2020/senate/2020_elections_senate_map.html https://www.270towin.com/2020-senate-election/consensus-2020-senate-forecast https://en.wikipedia.org/wiki/2016_United_States_Senate_elections https://projects.fivethirtyeight.com/trump-approval-ratings/?cid=rrpromo https://projects.fivethirtyeight.com/polls/president-general/national/ https://twitter.com/MonmouthPoll/status/1278794192089755653 https://www.nytimes.com/2020/07/01/us/politics/trump-fundraising-2020.html https://en.wikipedia.org/wiki/Senate_Democratic_Caucus https://www.ontheissues.org/Kamala_Harris.htm https://en.wikipedia.org/wiki/Susan_Rice https://www.predictit.org/markets/detail/5883/Who-will-win-the-2020-Democratic-vice-presidential-nomination https://www.bbc.com/news/world-us-canada-20722189 https://www.uschamber.com/how-they-voted/2018#/ https://www.uschamber.com/how-they-voted/2019#/ https://www.uschamber.com/congressional-scorecard https://justfacts.votesmart.org/candidate/political-courage-test/57442/tammy-duckworth https://projects.fivethirtyeight.com/congress-trump-score/ https://www.bbc.com/news/world-us-canada-51648166 https://www.forbes.com/sites/eriksherman/2019/07/23/national-debt-interest/ https://eos.org/articles/environmental-ratings-lowest-ever-for-congressional-republicans