Ennyivel drágultak a lakáshitelek az elmúlt hetekben
További Pénz beszél cikkek
- A Századvég teljesen mást vár jövőre a magyar gazdaságban, mint a kormány
- Szintet léphetnek a vállalkozások a digitalizáció terén – itt a DIMOP Plusz hitelprogram
- Hasít a bitcoin, Donald Trump másfélszeres árfolyamra repítette a kriptovalutát
- Lesújtott a központi bank, 51 millió forintos bírságot kapott a Groupama Biztosító
- Módosította a kormány a SZÉP-kártya felhasználását
A blogról
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb egyhetes betéti tenderét a múlt hetinél 20 bázisponttal magasabb, 3,3 százalékos kamatszint mellett hirdette meg, így november 17-e óta, amióta az alapkamat helyett immár az egyhetes betét számít irányadó kamatnak, 1,2 százalékpontos volt az emelkedés. Ahogy az várható volt, a bankok az immár folyamatosan emelkedő piaci kamatkörnyezetben feledték korábbi szelektív kamatemelési stratégiáikat, így a lakáshitel-kamatcunami egyre teljesebb a piacon. Ráadásul új elem, hogy immár a hitelhez kapcsolódó díjak és szolgáltatások is drágulnak, az azokra adott kedvezményeket is szépen kurtítják a bankok.
A Money.hu szakértői szerint ugyanakkor egyes bankok néhány soron azért még mindig inkább a versenyt helyezik előtérbe, s mivel a kamatemelés sem egy időben történik, a hitelt tervezőknek érdemes összehasonlítaniuk több bank ajánlatát is ahhoz, hogy kiválasszák az adott pillanatban nekik leginkább megfelelő lakáshitelt. Ahogy azt korábban már jelezték, a pénzpiaci kamatok változása nyomán a következő hetekben a hosszan, akár húsz évre fix kamatozású, így azonos törlesztőrészlettel bíró lakáshitelek választása lehet a legkifizetődőbb, mivel az elmúlt évekhez képest rendkívüli mértékben összeszűkült a kamatszintek közötti különbség a hosszan fix és a csak öt–tíz évre fixált törlesztőrészlettel bíró hitelek között.
De nézzük sorban, milyen mértékben drágultak a kölcsönök az elmúlt hetekben!
Egy-egy tétel kimarad
A nagy bankok közül többen már több lépésben emelték a kamataikat ezekben a napokban. Érdekes ugyanakkor megfigyelni, hogy egy-egy termékkör vagy kamatciklus ki-kimarad az általános drágításból.
Az OTP Banknál 30 bázispontos volt november közepén az emelés az öt, tíz és húsz évre fixált minősített fogyasztóbarát lakáshitelek (mfl) és a hasonló kamatperiódusú szabad felhasználású jelzáloghiteleknél. Ezt december elsején egy strukturáltabb emelés követte. Az ötéves mfl és a szabad felhasználású hitelek további 30 bázisponttal, a tízéves kölcsönök 0,5 százalékponttal drágultak tovább. A húsz évre fix kamatot ígérő konstrukciók további 40 bázisponttal lettek drágábbak. Ugyanakkor mindkét kamatemelési körből kimaradtak a nem fogyasztóbarát lakáshitelek.
A K&H Bank november 15-én általános, 50 bázispontos emelést hajtott végre az üzleti és a minősített fogyasztóbarát lakáshiteleknél, majd december 1-jén újabb emelés történt, de ez csak a K6-kategóriát érintette. Ugyanakkor a változó kamatozású hitelek felső kategóriáját képviselő, tizenkét hónapos kamatperiódusú üzleti lakáshitelek kamatához nem nyúlt a bank.
December 6-tól a korábbiaknál 80 bázisponttal drágított az Erste Bank az ötéves kamatperiódusú hiteleknél, a tíz évre fixált kölcsönök esetében 50, a 15 évig nem változó kamatozású kölcsönöknél 30 bázisponttal drágább most a hitel, mint volt december első napjaiban. A kamatemelés után az ötéves kamatperiódusú lakáshitelek kamata 4,39–5,91, a tízéveseké 4,69–6,66, a 15 évre fix törlesztőrészlettel bíró lakáshiteleké 5,19–6,72 százalék között mozog a hitelösszegtől és kedvezménykategóriától függően. A futamidő végéig fix kamatozást kínáló Stabil Ötös és Stabil Tízes hitelek kamatai ugyanakkor változatlanok. Szabad felhasználású jelzáloghitelt a lakáshiteleknél egy százalékkal magasabb kamaton kaphatnak az igénylők az Ersténél.
A Mikulás 58 bázispontos kamatemelést hozott az ötéves kamatperiódusú mfl-hiteleknél a CIB Banknál, a tízéves kamatperiódusú kölcsönök kamata csak 0,35 százalékponttal emelkedett, így a kamatkedvezmény nélkül az öt évre fixált törlesztőrészlettel bíró hitel 5,67, a tízéves 5,72 százalékos kamaton érthető el a banknál. A Végig FIX Lakáskölcsönök kamata csak Kamat PLUSZ és Magnifica kedvezménycsomagban emelkedett 0,36 százalékponttal. A szabad felhasználású jelzáloghitelek kamata öt- és tízéves kamatperiódusban is 0,5 százalékkal emelkedett, ráadásul a CIB a kamatkedvezmény mértékét is csökkentette, amely így öt évre 50, tíz évre 30 bázisponttal lett kevesebb. Így összességében az ügyfelek ötéves kamatperiódusra egy százalékkal, tízévesnél pedig 0,8 százalékponttal magasabb kamatot fizetnek.
December 10-től drágít az UniCredit Bank. Az öt- és tízéves kamatperiódussal bíró kölcsönök 0,7 százalékponttal drágulnak. A végig fix konstrukciók kamatai a futamidő függvényében eltérő mértékben drágulnak. Az ötéves fix hitelekért 99 bázisponttal magasabb kamatot számít fel a bank. A hat–nyolc éves futamidővel bíró kölcsönök 0,75, a kilenc–tíz évesek 0,65 százalékponttal lettek drágábbak. Az ennél hosszabb futamidőre lényegesen szerényebb a drágulás. A 11–13 éves fix hitelek 5, a 14–15 évesek 10 bázisponttal drágultak. Aki 16–18 évre fixálta kölcsönét, az 20 bázisponttal drágábban tud péntektől hitelt felvenni az UniCreditnél, a 19–20 éves kontraktust megkötők ugyanakkor 3 (!) bázispontos drágulással megúszták (egyelőre) a kamatcunamit.
A kicsik sem maradnak ki…
Az Oberbanknál november 15-től az ötéves kamatperiódusú hitelek 1,18 százalékponttal, a tízéveseké 0,89 százalékponttal emelkedett. A bank továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a kamatszinteket két hónapig fixálja – közlésük szerint ezek a kamatok 2022. január 14-ig érvényesek. A Magnet Banknál ugyanekkor 50 bázispontos kamatemelés történt, ám a teljes hiteldíjmutató (thm) 60 bázisponttal ment feljebb. A MagNet Stabil Ötös jelzáloghitel kamata 6,4-ről 6,9 százalékra (thm 6,9-ről 7,5 százalékra), a Stabil Tízes Jelzáloghitel kamata 7,4 százalékról 7,9 százalékra, thm-je pedig 8,0-ról 8,6 százalékra emelkedett a reprezentatív példa szerint. December 1-jétől a tízéves kamatperiódusú Új otthon lakáshitel és a piaci lakáshitel kamata 0,5 százalékponttal, az ötéves kamatperiódusú piaci lakáshitel kamata 0,9 százalékponttal emelkedett a Sopron Banknál.
A Gránit Bank is nagyot drágított decemberben: az ötéves kamatperiódusú lakás- és szabad felhasználású hitelek kamata 1,51 százalékponttal ugrott, a reprezentatív példa szerint az ötéves lakáshitelek thm-je 4,73 százalékról 6,34 százalékra ugrott. A tízéves kamatperiódusra sokkal visszafogottabban drágított a bank: a kamat 16 bázispontos emelésével a thm 5,31 százalékról 5,48 százalékra nőtt.
Új termékekhez még akciók is vannak
A Takarékbank december 1-jétől bevezette a 15 és 20 évre fix minősített fogyasztóbarát lakáshitelét. A Fix15 mfl kamata 7,61 százalék, amiből az indulási akcióban 1,01 százalékos kamatkedvezményt adnak, így az akciós kamat 6,60 százalék. A húszéves fix mfl kamata 7,71 százalék, amiből az indulási akcióban 90 bázispont jön le, így az akciós kamat 6,81 százalék. Az induló kamatkedvezményen túl a bank egyéb – feltételekhez kötött – kamatkedvezményt is kínál. A reprezentatív példák adatai szerint a Takarék Ötös, Tízes, Fix15-ös és Fix20-as jelzáloghitelek kamatai és thm-értékei nem változtak, azonban a havi törlesztőrészlet és a teljes visszafizetendő összeg kis mértékben emelkedett.
A referenciakamathoz kötött termékeknél állandó a drágulás
A pénzpiaci kamatok emelkedése miatt a bankok folyamatosan drágítják a referenciakamathoz kötött termékeik kamatát is. Az UniCreditnél például az egyéves kamatperiódusú otthonteremtő hitelek thm-je 5,64-ról 5,83 százalékra, az ötéves otthonteremtőké 5,61 százalékról 5,92-re emelkedett december elején. A Raiffeisen Banknál a hathavi Buborhoz kötött lakáshitelek új thm-je 6,31–7,26 százalék közötti szintre emelkedett. Az ötéves kamatperiódussal, illetve fix öt évre kínált hiteleknél az új thm-szint 4,43–5,37, a tízéves kamatperiódusnál és tízéves fix hiteleknél 4,84–5,79, míg a 15 éves, végig fix hiteleknél 5,12–6,06 százalék a thm-szint. A Sopron Banknál az otthonteremtő kamattámogatott hitel ötéves kamatperiódussal 6,68 százalékos thm-mel igényelhető, míg egyéves kamatperiódus esetében 5,58 százalék a teljes hiteldíjmutató. A hat hónapos Buborhoz kötött Magnet Lakáshitel THM-je durván, 7,4 százalékról 9,0 százalékra emelkedett.
Már a költségekben is megjelent a drágulás
Teljesen új elem, hogy míg a bankok korábban a hitelekhez kínált kamatkedvezmények mértékét vágták meg, most már a nem banki díjakhoz is hozzányúlnak. Van, ahol a külső partnerek által végzett munka díja drágult meg, máshol a hitelfelvételhez szükséges igazolások költségeire adott kedvezményeket vágták vissza a bankok.
A Takarékbank decembertől a korábbi ötvenezer forint helyett már csak harmincezer forintot térít vissza a közjegyzői díjból (kivéve a Zöld Otthon hiteleknél, ahol maradt az ötvenezer forint), s az utalási díj költsége is emelkedett – 0,4 százalék maximum 51 ezer forintról 0,413 százalék maximum 51 700 forintra.
A Budapest Banknál december 1-jétől a visszatérítendő közjegyzői díj maximális mértéke szinten harmincezer forint lett – a bank korábban maximum negyvenezer forintot írt jóvá. (A Zöld hitelnél itt is marad az ötvenezer forintos visszatérítési maximum.)
A Gránit Banknál a tulajdonilap- és térképmásolat Takarnetről történő lekérdezésének díja 6250 forintról 7200 forintra nőtt.
A Raiffeisen Bank a NPH Zöld Otthon Hitelhez az alapból 19 050 forintos helyszíni szemle díjának kétszeresét kéri el, a 38 100 forintos díjat a bank azzal magyarázza, hogy a Zöld hitelhez részletesebb, az értékbecslésre előírt szabályok szerinti helyszíni szemle készítése elvárt.
Rovataink a Facebookon