Hiába a béremelkedés, már kevesebb hitelre elég a pénzünk
További Pénz beszél cikkek
-
A Századvég teljesen mást vár jövőre a magyar gazdaságban, mint a kormány
- Szintet léphetnek a vállalkozások a digitalizáció terén – itt a DIMOP Plusz hitelprogram
- Hasít a bitcoin, Donald Trump másfélszeres árfolyamra repítette a kriptovalutát
- Lesújtott a központi bank, 51 millió forintos bírságot kapott a Groupama Biztosító
- Módosította a kormány a SZÉP-kártya felhasználását
A blogról
A tavaly szeptemberi 284 656 forintos nettó átlagbérből abban a hónapban még 23,3 millió forintos hitelt tudott felvenni egy adós. Ez a bér a banki kamatok emelkedése miatt egy negyedévvel később, decemberben már csak 22,2 milliós hitel felvételére jogosította fel azt, aki 10 éves kamatperiódusú piaci hitelt vett fel a jegybank által kimutatott átlagkamaton 20 évre.

Ha pedig azóta sem emelkedett a bére, akkor idén márciusban a money.hu kalkulátorában szereplő legjobb kamatajánlat mellett is már csak 21,4 millió forintos kölcsönt tud felvenni a banktól. Mindez pedig azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelfékszabályait figyelembe véve (amely szerint a nettó bér maximum 50 százaléka mehet törlesztésre, és minimum 20 százalékos önerő kell a lakásvásárláshoz) a szeptemberi átlagbérből az akkori 29,125 millió forintos lakás helyett most a legjobb esetben is már csak 8,2 százalékkal kisebb, 26,75 millió forintos lakásra tud alkudni az érintett ügyfél.
A béremelés nem elég a kamatemelkedés ellensúlyozására
De a hitelkamatok drágulása a béremelést is felzabálja. Hiába nőtt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kimutatott nettó átlagkereset éves szinten tavaly decemberben 9,6 százalékkal, az év végi kifizetésekkel alaposan megtolt 327 732 forintos nettó bérből az emelkedő hitelkamatok miatt alig két százalékkal magasabb összegű hitelt tudtak felvenni az adósok a money.hu számításai szerint.
A januári minimálbér-emelés hatásait még nem látjuk – erről két hét múlva ad számot a KSH. Ezért csak jelezzük, hogy a 2022. márciusi legjobb banki ajánlattal a decemberi átlagbér ma már 1 millió forinttal kisebb, 24,6 milliós hitel felvételére lenne elegendő, mint decemberben.
Visszatérhet a minigarzonok kora
Ha csak a decemberi adatokkal számolunk, a hitelfelvevőknek már akkor is összébb kellett húzniuk az igényeiket, hiszen a már említett jegybanki hitelfékszabályokkal számolva a mindenkori átlagbérrel rendelkezők 2020. decemberi 31,4 millió forint helyett csak 32 milliós lakásra tudtak alkudni tavaly decemberben.
Mindez annak fényében, hogy a KSH – egyelőre csak 2020. III. negyedévéig rendelkezésre álló – adatai szerint tavaly egy lakás átlagos négyzetméterára 5,6 százalékkal emelkedett. Még kirívóbb a helyzet a fővárosban, ahol az árak tavalyi emelkedése 9,5 százalékos volt. A hitellel kimaxolt keretből ezen adatok szerint 2020 decemberében még 49 négyzetméteres ingatlan megvásárlására futotta Budapesten, ez egy év alatt 45,6 négyzetméterre csökkent.
A fizetőképes kereslet drasztikus visszaesését jelzi a KSH azon kimutatása is, amely szerint példátlan módon egy év alatt 8,1 százalékkal, 74-ről 68 négyzetméteresre esett az épített új lakások átlagos területe a fővárosban. Félő tehát, hogy a kamatok további emelkedésével visszatérhet a minigarzonok kora.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.
3 órája
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
március 4., 17:19
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
59 perce
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
2 órája
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
6 órája
Rovataink a Facebookon