Pénzügyi pánik, gazdasági válság

2009.01.15. 19:15
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Közel négy dollárral csökkent a kőolaj ára csütörtökön kora este New Yorkban elsősorban amiatt, hogy a jelentősen lassuló globális gazdaságnövekedés miatt mérséklődik az energiahordozó iránti kereslet.

    Árcsökkentő tényező volt továbbá az a szerdán ismertetett hivatalos adat, hogy a múlt héten ismét nőtt az amerikai olajtartalék.

    Röviddel 19 óra előtt a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 3,74 dollárral (10,03 százalékkal) 33,54 dollárra esett a New York-i árupiacon (NYMEX) februárra.

    (MTI)

  • A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388,34 pontos, 3,11 százalékos csökkenéssel, 12 096,19 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,47 százalékkal 9750 forintra csökkent, az OTP részvények ára 5,49 százalékkal 2599 forintra esett. (MTI)
  • Az amerikai határidős indexek csütörtökön tovább gyengültek, mert a pénzügyi ágazat hatalmas hitelezési veszteségeivel kapcsolatos egyre súlyosabb aggodalmak elhomályosították a JPMorgan Chase vártnál kedvezőbb eredményét is. Nem kedvez a befektetői hangulatnak az sem, hogy a múlt heti 470 ezerről - a Reuters szakértői által várt 500 ezerrel szemben - 524 ezerre növekedett a munkanélküli segélyt első alkalommal kérelmezők száma. (MTI)
  • A BUX 14.30-kor 12 066,01 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 418,52 pontos, 3,35 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 245,47 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma fél háromig 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 3,94 százalékkal, az OTP 3,27 százalékkal gyengült. (MTI)
  • Lengyelország január végén, február elején meg akarja kezdeni a tárgyalásokat arról, hogy a lengyel valutát, a zlotyit beviszik a kezelt európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II.), az euróövezet előszobájába. A megbeszéléseken a lengyel pénzügyminisztérium, a központi bank, az Európai Bizottság és az Európai Központi bank illetékesei vesznek majd részt, mondta Ludwik Kotecki lengyel pénzügyminiszter-helyettes csütörtökön Varsóban sajtóértekezleten. A lengyel kormány már az első félév végére az ERM-II.-ben akarja látni a zlotyt, és 2012-re tervezi az euró bevezetését. Az ERM-II.-ben lévő valuta 15-15 százalékkal mozdulhat el egy egyezményes sávközép körül. (MTI)
  • Hamarosan 2 százalék alá süllyed az éves összevetésű magyarországi infláció, a jegybank azonban a külső piaci körülmények miatt valószínűleg csak óvatos pénzügypolitikai enyhítésre vállalkozik, mondták a várakozásoknak megfelelő decemberi inflációs adatok csütörtöki ismertetése után londoni feltörekvő piaci elemzők. A Wood & Co. fenntartotta azt a prognózisát is, hogy az MNB alapkamata az év végére 6 százalékra csökken a jelenlegi 10 százalékról. A térség mérleghiányainak feszesebb finanszírozhatósága miatt azonban a következő hónapokban is valószínűleg erős lesz a kockázatkerülési hajlam, ami a forintot további árfolyam-gyengülési nyomásoknak teheti ki. (MTI)
  • Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) felülvizsgált növekedési előrejelzése szerint a közép-kelet-európai térség és a volt Szovjetunió utódországai az idén két százalék alatt növekednek. Az EBRD korábban 3 százalékot jósolt 2009-re a térség 30 országának. A bank szerint a lassuló exportkereslet, és a hitelhiány éles csökkenéshez vezet az idei növekedési ütemben, a tavalyi becsült 6,3 százalékról. (MTI)
  • A gazdasági visszaesés és az olaj árának csökkenése miatt 2006 októbere óta a legalacsonyabb szintre mérséklődött az infláció az euróövezet országaiban. Decemberben 1,6 százalék volt a drágulás üteme, ami jelentős esés a novemberi 2,1 százalék után. Az Európai Unió egészében 2,2 százalékkal emelkedtek az árak decemberben éves szinten, novemberben még 2,8 százalék volt a tizenkét havi drágulás.

    Az infláció Luxemburgban (0,7 százalék,Portugáliában (0,8 százalék) és Németországban(1,1 százalék) volt a legalacsonyabb. A legnagyobb drágulást a balti államokban jegyezték fel: Lettországban (10,4 százalék), Litvániában(8,5 százalék) és Észtországban(7,5 százalék. Magyarországon decemberben 3,4 százalékkal, novemberben 4,1 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)

  • Európában tavaly 7,8 százalékkal esett vissza az új autók eladása a hitelválság és a vásárlási kedve hanyatlása miatt. Ezzel az értékesítés tizenöt éves mélypontra került. A legnagyobb havi csökkenést tavaly novemberben regisztrálták, amikor 25,8 százalékkal esett vissza az értékesítés az egy évvel korábbihoz képest. Az európai gyártók közül a legnagyobb visszaesés a PSA Peugeot Citroen csoportnál következett be, 9,1 százalék, a Renault modellek értékesítése 6,9 százalékkal, a Fiatoké 5,5 százalékkal a Volkswageneké 4,4 százalékkal, a BMW-jé 3,5, a Daimleré 6 százalékkal. A General Motors európai eladásai 13,9, a Chrysleré 22,5, míg a Fordé 5,2 százalékkal zsugorodtak. (MTI)
  • Növekedett az infláció mértéke tavaly Ausztriában a korábbi évekhez viszonyítva: a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint 2008-ban éves átlagban 3,2 százalékkal mentek fel az árak. A kilencvenes évek eleje óta nem volt olyan gyors ütemű a drágulás az országban, mint tavaly. 2006-ban még csak 1,5, 2007-ben pedig 2,2 százalékos volt az egy évre számított infláció. Az árdrágulás alakulása érdekes ívet futott be az év során. Míg az első hónapokban három százalék körül mozgott az infláció, május és szeptember között alaposan meglódult, és elérte a 3,7-3,9 százalékos szintet. A pénzügyi-gazdaság válság begyűrözése nyomán az év végére zuhanni kezdett a drágulás üteme, és decemberben már csak 1,3 százalékot tett ki. (MTI)
  • Csütörtök reggel a nyugat-európai részvénypiacok az előző hat üzleti nap vesztesége után enyhe emelkedéssel kezdték, de rövidesen az indexek csökkenésbe, 0,3 százalék körüli veszteségbe mentek át. A befektetők figyelmüket az Európai Központi Bank kamatdöntésére irányítják. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékos nyereséggel, 808,54 ponton kezdett. Az FTSEEurofirts mutatóban javulást idézett elő a Nestlé erőteljes (1,9 százalékos) emelkedése, ami a cég Goldman Sachs általi felminősítésével, semlegesről vételi ajánlatra történt átsorolásával indokolható. A nyitás után javultak a bányaipari cégek jegyzései, annak ellenére is, hogy a nyersanyagok és a nyersolaj ára tovább csökkent. A Rio Tinto 1,6, a Total 0,9 százalékkal javult. A Brent a nyitás után fél órával a hordónkénti 44,95 dollár volt, 13 centtel alacsonyabb a szerdai zárónál. A WTI hordónkénti 36,86 dollárra esett, 42 centes csökkentéssel a nyitás után fél órával. Számos bank változatlanul nyomás alatt van: a Paribas 1,8, a HSBC 1,3 százalékkal esett. (MTI)
  • A térség összes devizája gyengül, így forinti is. Az euró árfolyama 280-281 forintos sávban van, de reggel 282 fölött is járt.
  • Az OTP Bank az OTP BUXETF alap fedezése céljából szerdán a Budapesti Értéktőzsdén 409 darab OTP törzsrészvényt értékesített 2901 forintos részvényenkénti átlagáron - tette közzé a pénzintézet a BÉT honlapján. A bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 17 418 847 darabra csökkent. A csoporttagoknál lévő részvények darabszáma a 2008. december 30-i állapot szerint 2 098 560 darab. (MTI)
  • A fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek decemberben Németországban az egy hónappal korábbi szinthez képest. Az éves infláció 1,1 százalékos volt decemberben - erősítette meg a szövetségi statisztikai hivatal a korábban már közölt adatokat. 2008 egészében az átlagos éves inflációs ráta 2,6 százalékos volt, ami 14 év óta a leggyorsabb ütemű éves áremelkedésnek számít. (MTI)
  • A fogyasztói árak 2008-ban átlagosan 6,1 százalékkal emelkedtek, decemberben 3,5 százalékkal voltak magasabbak, mint 2007 decemberében és 0,3 százalékkal csökkentek 2008 novemberéhez képest - közölte a KSH csütörtökön. (MTI)
  • A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,05 pontos csökkenéssel, 12 311,48 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 1,39 százalékkal gyengült. (MTI)
  • Az ipari termelés 2008 novemberében 12 százalékkal esett az előző év azonos időszakához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztítva 9,9 százalékkal csökkent - közölte a KSH csütörtökön. A KSH az előzetes adatok alapján tavaly novemberre 12,2 százalékos, munkanaphatástól megtisztítva pedig 10,1 százalékos csökkenést várt. A termelés volumene tavaly az év első tizenegy hónapjában 0,4 százalékkal magasabb volt, mint 2007 azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index novemberben 2 százalékkal mérséklődött. (MTI)
  • A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön 4,9 százalékkal csökkent a zárásra, ami egy havi mélypontot jelent. A globális világgazdaság kedvezőtlen kilátásai és a japán gépipari megrendelések novemberi vártnál erőteljesebb esése rontotta a befektetők hangulatát. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 415,14 pontos, azaz 4,9 százalékos eséssel 8023,31 pontra süllyedt, ami december eleje óta a legalacsonyabb szint. A nap folyamáén az index a 8000 szint alá is esett. (MTI)
  • "Ismét egy őrült nap", mivel a reggeli 274 körülről 282-ig gyengült délutánra az euróval szemben a forint - kommentálta a fejleményeket egy budapesti devizakereskedő. Az igen gyenge amerikai kiskereskedelmi forgalmi adat, illetve a görög leminősítés híre ismét borússá tette a nemzetközi befektetői hangulatot, amelyet jól jelez a Citi 15-os mai zuhanása az amerikai tőzsdén. Ezen fejlemények hatására az addig 277 körül mozgó forintárfolyam 282-ig ugrott az euróval szemben és 16:35-kor is 281 körül járt a bankközi piacon a kereskedés. (portfolio.hu)
  • Szerdán is veszteséggel nyitott a Wall Street: a DJIA ipari mutató 155,79 pontos, 1,87 százalékos veszteséggel indult, a Nasdaq piac indexe 23,75 pont, 1,54 százalék csökkenéssel. Mintegy fél óra múlva a DJIA vesztesége 179,62 pont, 2,13 százalék, az összetett Nasdaq indexé 33,09 pont, 2,14 százalék volt. A tőzsde Dow Jones ipari átlagindexe a keddi napot 8448,56 ponton fejezte be, 0,4 százalékos csökkenéssel, a Nasdaq piac composite indexe a keddi nap végére 1546,46 pontig jutott, emelkedése megfelel 0,5 százaléknak. A szerdai amerikai nyitáskor a nyugat-európai tőzsdék is csökkenőben voltak, a londoni FTSE-100 vesztesége ekkor 179,66 pont, a frankfurti DAX-30 mutatóé 158,37 pont volt. Az euró a tőzsdenyitáskor 1,3126 dolláron állt. Ekkor az amerikai könnyűolaj hordója februári szállításra 37,61 dollárt ért, 17 centtel kevesebbet a keddi záróárnál. A márciusi szállítású Brent hordója az amerikai tőzsdenyitás idején 59 centtel drágult, 45,42 dollárra. (MTI)
  • A vártnál sokkal jobban, 2,7 százalékkal esett vissza decemberben a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban. December volt a hatodik egymást követő hónap, amikor az amerikai kiskereskedelem értéke zsugorodott. A csökkenéseket a fogyasztói kiadások visszaesése okozza, a lakosság a recessziós félelmek miatt visszatartja magát a vásárlásoktól, sokan a hitelválság, illetve állásuk elvesztése miatt mérséklik fogyasztásukat. Az elemzők előzetesen 1,2 százalékos romlást vártak decemberre az amerikai kiskereskedelemben.
  • Lengyelországban 3,3 százalékra mérséklődött a tizenkét havi infláció decemberben a novemberi 3,7 százalékról - tette közzé szerdán a statisztikai hivatal. Elemzők 3,4 százalékot vártak. A fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek novemberhez képest, amikor még 0,2 százalékkal nőttek az előző hónaphoz viszonyítva. Elemzők megjegyzik, hogy a vártnál kisebb infláció növeli annak az esélyét, hogy a lengyel monetáris tanács legközelebbi, január 27-ére tervezett ülésén 50 bázispontos kamatcsökkentés mellett fog dönteni. (MTI)
  • cikkünk a témában:

    Tõzsdezárás: süllyedés New Yorkban

    A pénzügyi papírok kitartottak, de a General Electrictől rossz eredmények várhatók.
  • A délutáni forinterősödés stabilnak tűnik, öt órára, a forgalom enyhülésével sem gyengült a forint, noha az elmúlt egy hét illikvid időszakaiban inkább gyengült a magyar deviza. A forint elsősorban az IMF vezérigazgatójának Magyarországot dicsérő szavait követte le, koraeste már 276-277 között mozgott a reggel még a 285-ös szinteket is megjáró árfolyam.
  • Bár a nap nagy részét kisebb mínuszban töltötte, délután, a forint erősödését követve emelkedni kezdett a BUX, a budapesti tőzsde végül elsősorban az OTP menetelésének köszönhetően 0,2 százalékos pluszban, 12 540 ponton zárt. Az indexet valóban a forint mozgását általában szorosan követő OTP erősítette, a bankpapír 4,5 százalékot, 126 forintot emelkedett, így 2901 forinton zárt. A Mol ugyanakkor esett, 1,9 százalékot, 199 forintot, így 9960-nál fejezte be a napot.
  • Kedden veszteséggel nyitott a Wall Street. A DJIA ipari mutató nyitáskor 0,19 százalékkal, 16,17 ponttal esett, a Nasdaq piac összetett indexe 0,07 százalékkal, 1,14 ponttal csökkent. Nagyjából fél óra múltán a DJIA már emelkedésnek indult, nyeresége 0,26 százalék volt, a Nasdaq mutató 1,04 százalékkal nőtt. (MTI)
  • Kisebb pozitív meglepetést okozott, hogy novemberben több, mint 16 milliárd dollárral csökkent az USA külkereskedelmi hiánya. A külkereskedelmi mérleg legutóbb 2003 novemberében mutatott ilyen alacsony hiányt. Az import volumene 12, az exporté 5,8 százalékot zuhant. Az előző havi -57,1 milliárd dolláros értéket enyhén felfelé, -56,9 milliárdra módosította a Kereskedelmi Minisztérium. (Portfolio.hu)
  • Munkahelyük megtartásáért tüntetett kedden a Pitestiben lévő Dacia autógyár több ezer dolgozója. A nyár közepétől jelentősen megnőtt a használt járművek eladása, ezzel párhuzamosan visszaesett az új autók iránti kereslet: decemberben 55 százalékkal 3622 darabra csökkent a Daciák eladása az egy évvel korábbihoz képest. A Renault tulajdonában lévő Automobile Dacia gépkocsigyár kénytelen volt többször is leállítani tevékenységét a csökkenő kereslet miatt. Január 26-ától újabb leállás következik, várhatóan két hétre, miután éppencsak beindult hétfőn a gyártás. (MTI)
  • A hajdúdorogi székhelyű Okin Kft. (korábban Dikon Készülékgyártó Kft.) megszünteti a várpalotai üzemét és a teljes termelést Hajdúdorogra telepíti át. A gyárbezárás 250 dolgozót érint, bár aki vállalja az átköltözést vagy a 350 kilométeres ingázást, azt átveszik a hajdúdorogi gyárba - írta kedden a Veszprém megyei Napló. A cég már tavaly is kevesebb megrendelést kapott, mint amennyire számított, ezért már ősszel is volt kisebb létszámleépítés. A termelést fokozatosan állítja le az Okin Kft., véglegesen májusban zárják be a várpalotai üzemet.
  • A magyar cégek 78 százaléka már saját bőrén is érzékeli a gazdasági válság negatív hatásait, miközben 38 százalékuknak még terveik sincsenek a recesszió átvészelésére – derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) felméréséből. A megkérdezettek háromnegyede az értékesítés visszaesését várja a gazdasági válságtól, likviditási nehézségekkel pedig 38 százalékuk számol. A felmérés eredményei szerint az élelmiszer- és gyógyszeripari cégek mindennapi működésébe még nem gyűrűzött be a válság, de a szakemberek számítanak arra számítanak, hogy a közeljövőben ezeken a területeken is komoly problémák adódhatnak. (MTI)