Pénzügyi pánik, gazdasági válság

2009.01.19. 12:21
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ahogy a forintnak, a tőzsdének sem kedvezett az Európai Bizottság bejelentése a recessziós várakozásokról: bár reggel elemzők még nyugodt napot vártak, részben az amerikai munkaszüneti nap miatt is, és a kereskedés valóban pluszban indult, a BUX délre 0,9 százalékos mínuszba került. Az OTP 3,5 százalékos eséssel vezeti a lejtmenetet, a bankpapírok ára így alig valamivel 2500 forint felett jár.
  • Az uniós recessziós várakozások közzététele után a régiós devizákkal együtt ütemes gyengülésnek indult a forint: az euró ára koradélelőtt 278-ig forintig is csökkent, de a bejelentés nyomán drágulni kezdett, délben 281 forint fölé került az árfolyam.
  • Idén meredeken, 1,8 százalékkal csökken az Európai Unió gazdasága, az eurót használó országoké pedig 1,9 százalékkal átlagosan - derül ki az Európai Bizottság hétfőn Brüsszelben kiadott gazdasági előrejelzéséből. Az adatok szerint minden bizonnyal emelkedik a munkanélküliség és a költségvetési hiány, de csökken az infláció. A bizottság emellett súlyos bizonytalanságokra is int a közeljövőre nézve. Magyarországon idén 1,6 százalékos esést jósol Brüsszel, míg jövőre kerek egy százalékos növekedést. Az államháztartás GDP-hez mért hiánya idén 2,8 százalékos lesz az előrejelzés szerint. A legutóbbi előrejelzését Brüsszel novemberben tette közzé, ezt módosították most alaposan. (MTI)
  • Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Mintegy 15 perccel a kereskedés kezdete után a válogatott európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 1,2 százalékos emelkedéssel 813,47 ponton állt. Londonban a FTSE100 indexe 83 ponttal 4230 pontra, Frankfurtban a DAX30 mutatója 55 ponttal 4421 pontra nőtt. (MTI)
  • A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,52 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 12 218,11 ponton nyitott hétfőn. A kereskedés első félórjában az index kis mértékben tovább nőtt, jelenleg 12 226 ponton, 0,7 százalékos pluszban van. A vezető részvények mindegyike erősödik, az OTP és a Mol 0,8-0,8, a Richter 0,9, az MTelekom 0,2 százalékon áll. A forgalom, vélhetően az amerikai szünnap miatt csekély, 600 millió forint alatt van, és csak az OTP-é ment a százmilliós tartományba.
  • Kissé gyengült a forint, az euró hétfőn délelőtt negyed tízkor 279,90/280,10 forint volt a budapesti bankközi piacon a pénteki 279,50/70 forint után. A korábbi időszaknál sokkal nyugodtabb a piac, az árfolyam hajnal óta szűk sávban, 279,50 és 280,50 forint között alakult, a kereskedők a délutáni kamatdöntésre várnak. A forint a dollárral szemben kissé erősödött: az amerikai deviza árfolyama 210,50/65 forint, pénteken 211,00/30 volt. A nemzetközi kereskedésben egy svájci frank 187,85 (pénteken 188,60) forintot, 100 japán jen 232,65 (pénteken 232,70) forintot ért. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Tízezer svájci bankár kerülhet utcára

    Ötezer fős elbocsátást tervez a UBS egy svájci lap értesülései szerint az idei évben, amelyet a társaság február elején, negyedik negyedéves gyorsjelentésével egyidőben jelenthet be. A híresztelések szerint a Credit Suisse szintén ugyanilyen mértékű leépítésre készül 2009-ben.
  • Pozitív hangulat és várhatóan emelkedés jellemzi majd a Budapesti Értéktőzsde kereskedését hétfőn - értettek egyet az MTI által megkérdezett elemzők hétfőn. A fejlett piacokon optimista befektetői hangulat uralkodott, ami minden bizonnyal ösztönözheti a fejlődő piacok börzéinek befektetőit is - mondta el Balásy Zsolt a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. A hétfői kereskedési napon az Egyesült Államok részvénypiacai zárva tartanak ezért várhatóan enyhe pluszban tud nyitni a magyar tőzsde és ezt az optimizmusát meg tudja tartani a nap végére is. Pozitív nyitást és közepesen erős optimizmust vár a piactól Illés László, a Quaestor Zrt. elemzője is. A szakértő hozzátette: hétfőn nem várható semmilyen fontosabb makroadat a fejlett piacokról, azonban délután egy órakor Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke tart beszédet, amely meghatározhatja a kereskedés délutáni irányát.
  • Hétfőn kora reggel 279 forinttól indult, majd, még mindig az igazi forgalmas időszak, kilenc óra előtt 280 fölé emelkedett a forint/euró árfolyam.
  • Szerény emelkedéssel, jóval a napi csúcs alatt zárt a tokiói értéktőzsde irányadó Nikkei indexe hétfőn. A börze irányadó Nikkei225 mutatója 0,3 százalék (26,70 pont) emelkedéssel 8256,85 ponton fejezte be a napot. Az index legnagyobb napi nyeresége 1,5 százalék volt. A börzemutató emelkedéséhez hozzájárult a jen gyengülése, ami különösen az exportra termelő cégek papírjait erősítette. Javított a befektetői hangulaton az a várakozás, hogy a kedden beiktatásra kerülő új amerikai elnök gazdaságélénkítő intézkedéseket léptet életbe, ami kedvez a japán exportálóknak. Visszafogta a tőzsdemutató emelkedését, hogy megkezdődött a negyedéves vállalati gyorsjelentések időszaka, és várhatóan számos cég csalódást okozó eredményeket ismertet, illetve borúlátó kilátásokról számol be.
  • Az angol érdekeltségű Berwin Ruhagyár Zrt. nyíregyházi üzeme az első Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyár, amely a pénzügyi-gazdasági világválság következtében szűnik meg, írja a Kelet-Magyarország szombati száma. A mintegy négyszáz dolgozó az utolsó öltönyöket csütörtökön varrta meg, és pénteken közös ebéddel búcsúztak egymástól.

    "Az üzem megmentésére tett kísérletek nem jártak eredménnyel, eddig a volt dolgozók közül mindössze tízen találtak új munkahelyet a térségben" - mondta el Turgyánné Tóth Magdolna, a megszűnt gyár igazgatója. A híres nyíregyházi gyár a privatizáció során került angol tulajdonba, és nyugat-európai megrendelőknek gyártott női és férfi ruházati termékeket.

  • Japán legnagyobb autógyártója a szigetországban lévő 12 gyárából 11-et leállított szombaton. Áprilisig további egy-egy napos leállásokról is döntöttek. Az év első felében fele annyi autót készülnek gyártani Japánban, mint tavaly. 2009-ben megalakulása óta először lehet vár veszteséget a cég.
  • Erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók pénteken. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 1,2 százalék (17,49 pont) növekedéssel 1529,33 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8281,22 ponton zárt 0,8 százalék (68,73 pont) emelkedéssel. Hétfőn nem nyitnak ki a tőzsdék nemzeti ünnep miatt. (MTI)
  • Miután több napon át csak veszteségben voltak a vezető európai részvénypiacok, pénteken korrekcióra került sor, ami inkább csak az energia- és bányaipari részvényeket érintette, a bankokét nem, mert a szektor iránti bizalom továbbra is gyenge. Ezzel együtt a legmegbízhatóbb nyugat-európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 1,2 százalékkal emelkedve 805,64 ponton zárt.

    Londonban a FTSE-100 tőzsdeindex annak ellenére erősödött 0,63 százalékkal 4147,06 pontra, hogy a Barclays Bank részvénye 24,85 százalékot, a Royal Bank of Scotland részvénye pedig 13 százalékot zuhant. A bányaipari papírok viszont 4,5-7,5 százalékkal drágultak és az olajipariak ára is felment legalább másfél százalékkal. A frankfurti tőzsde DAX-30 indexe is 0,68 százalékkal emelkedett zárásra, elérve ezzel a 4366,28 pontot. (MTI)

  • Vegyesen mozogtak a vezető New York-i tőzsdemutatók a pénteki kereskedés leállítása előtt négy órával. Közép-európai idő szerint 18 óra körül a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,08 pont csökkenéssel 1511,76 ponton volt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8230,81 ponton állt 18,32 pont növekedéssel. Elsősorban a pénzügyi szektor papírjai gyengültek a bankok helyzetével kapcsolatos aggodalmakra. (MTI)
  • Magyarországon az autóiparban elsősorban a beszállítói ipar a jelentős, azt kell megpróbálni a többi európai uniós ország terveivel összehangolt módon támogatni, mondta Mester Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára pénteken Brüsszelben, az EU-tagállamok ipari ügyekben illetékes minisztereinek az autóágazat válságáról tartott rendkívüli tanácskozása után.

    Jövő héten ezért ülést tart az úgynevezett autóipari versenyképességi munkacsoport, és a találkozó lehetőséget ad arra, hogy a kormányzat egyeztessen az iparág képviselőivel a problémákról, az igényekről és arról, milyen eszközei vannak az ágazat megsegítésére. A munkacsoport tanácsadói testületként működve, egyrészről tájékoztatja az autóipar fejlesztésével kapcsolatban az állam elképzeléseiről a szakma képviselőit, másrészről pedig tájékozódik az autóipar területén a gazdaság oldaláról felmerülő javaslatokról, problémákról.

    A legfrissebb adatok szerint 2007-ről 2008-ra tíz százalékkal csökkent az értékesítés az ágazatban, illetve az utolsó negyedévben ennél is jóval nagyobb mértékben. (MTI)

  • Csökkent a kőolaj ára pénteken késő délután amiatt, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ismét - ez alkalommal 0,6 százalékkal, azaz napi fél millió hordóval - visszafogta az idei globális olajkeresletre vonatkozó várakozását. Napközben még emelkedett az olajár annak a hatására, hogy zorddá vált az időjárás az Egyesült Államokban, továbbá a dollár gyengülésére. (MTI)
  • A már a Bank of America (BoA) kezébe került Merrill Lynch vezető amerikai befektetési bank a múlt év negyedik negyedére 15,3 milliárd dolláros veszteséget mutatott ki. A leírandó és a BoA által javarészt fedezendő veszteség a legnagyobb a Merrill történetében, de a BoA éppen a befektetési bank nagy veszteségének bejelentése előtt pár órával kapott 20 milliárd dolláros szövetségi tőkeinjekciót az amerikai bankmentő program keretében. Eddig 45 milliárddal támogatta a kormányzat.

    A legnagyobb amerikai bank is negyedévi veszteséget jelentett, életében az elsőt, a negyedik negyedről 1,8 milliárd dollár értékben (2007. negyedik negyedében 268 millió dolláros nyeresége volt). (MTI)

  • A korábbi pénzügyi válság már a gazdaság széles területét érinti Magyarországon, a kihívásokra az ország eddig mindig megadta a megfelelő válaszokat, és a jövőben is erre törekszik, ugyanakkor nem készül pótköltségvetés, mondta Veres János pénzügyminiszter Miskolcon pénteken. Az ország a következő hónapok kihívásaira is megadja a válaszokat, az ország finanszírozhatósága, stabil működése "rendben lesz a jövőben is".

    Veres János megemlítette azt is: bár a múltban sok kritika érte a kormányt bizonyos beruházásokért, ám bebizonyosodott, hogy helyes volt gáztározók megépítésére költeni, az ország a mostani helyzetben is stabilan megőrizte működőképességét. (MTI)

  • Az előzetes adatok szerint januárban 60,1 pontról 61,9 pontra emelkedett a michigani körzet fogyasztói bizalmi indexe. A fogyasztói bizalom javulása kisebb meglepetést okozott, mivel az elbocsátsái hullám intenzívebbé válása miatt 59 pont körüli értékre számítottak az elemzők. A jelenlegi helyzet megítélése kicsit romlott ugyan, de a várakozások jelentősen javultak. A reálgazdasági folyamatok gyengülése ellenére a Michigani Egytem fogyasztói bizalmi indexe három hónapja emelkedik az USA-ban. Az inedex emelkedése meglepő, hiszen a munkanélküliség emelkedése - decemberben a munkanélküliségi ráta 16 éves csúcsra (7,2%-ra) emelkedett az USA-ban, a lakásárak töretlen zuhanása, valamint a hitelezési kondíciók szigorodása miatt a háztartások pénzügyi helyzete sokkal rosszabb, mint hónapokkal ezelőtt, amikor 28 éves mélypontra került a mutató. (Portfolio.hu)
  • Minimális, 0,4 százalékos emelkedést produkált a BUX. Az OTP-részvények 0,8 százalékkal, 2620 forintra drágultak, a Mol-papírok 0,6 százalékot veszítettek értékükből, és 9690 forinton fejezték be a napot.
  • Éves szinten mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek decemberben a fogyasztói árak az USA-ban, ilyen kicsi inflációs adatra 1954 óta nem volt példa. Novemberhez képest pedig 0,7 százalékkal még csökkentek is a decemberi fogyasztói árak. (Portfolio.hu)
  • Az elemzői konszenzusnál rosszabb eredményről számolhatott be a Citigroup gyorsjelentésében. A cég nettó eredménye 8,2 milliárd dolláros veszteség lett. A Citigrouppal egyidőben a Bank of America is közzétette negyedéves gyorsjelentését, a társaság szintén az elemzői konszenzust alulmúló eredményről számolhatott be. (Portfolio.hu)
  • A higiéniai papírtermékeket gyártó Forest-Papír elhalasztja 3 milliárd forintos beruházását a nyergesújfalui ipari parkban, ahol 12 hektáron létesítettek volna feldolgozóegységet, raktárbázist és irodaházat - mondta el a cég marketingvezetője. "A beruházást nem kizárólag a válság miatt halasztottuk el, fejlődésünk érdekében bérleményekben pillanatnyilag jobb lehetőségeket találtunk, és a cég 15 éves fennállása óta az idei lehet a Forest-Papír legjobb éve" - tette hozzá Deák Csaba, aki a vállalat egyik tulajdonosa is. (MTI)
  • Februárban véget ér az egyetlen magyar hajlítottbútor-gyár 102 éves története, néhány hónapja még 149 embernek adott megélhetést a Sellaton Zrt. (volt debreceni hajlítottbútor-gyár), február végén azonban az utolsó dolgozó is elhagyja az üzem kapuját, végleg - írta pénteken a Hajdú-bihari Napló. "Február 28-ig lekötött munkáink vannak, az emberek is addig dolgoznak" - közölte Görömbei Csaba vezérigazgató, aki a Hajdú-bihari Naplónak elmondta azt is, hogy az első körben 50, a felszámolás elrendelése miatt pedig a többi 99 dolgozótól is kénytelenek megválni. (MTI)
  • Noha délelőtt 12 300 pont közelében is járt, jelenleg csak 12 140 pontnál van a BUX-index. A vezető részvények többsége még pluszban van, de a tendencia lefelé mutat. Az OTP 0,8, a Mol 0,1, az MTelekom 0,5 százalékos erősödésben áll.
  • A folyamatos termelés biztosítása és a munkahelyek megtartása érdekében a GM Powertrain-Magyarország Kft. vezetése a szakszervezettel egyetértésben január 16-tól, átmeneti időre heti négy napra csökkentette a munkaidőt a szentgotthárdi Opel-gyárban. A globális gazdasági válság a General Motors Powertain Kft.-t is sújtja, a recesszió miatt a szentgotthárdi gyár már a múlt év októberében kénytelen volt visszafogni a termelést, és megválni a kölcsönzött munkaerő jelentős részétől. A dolgozók most a munkaidő-csökkentés miatt kiesett időre, a szakszervezettel történt megállapodás szerint személyi alapbérük 50 százalékát kapják meg.
  • A francia gazdaság teljesítménye az utolsó negyedévben várhatóan 1,1 százalékkal visszaesett az előző, harmadik negyedévhez képest, közölte becslését a francia központi bank pénteken. Rontott az előrejelzésen: korábban csak 0,7 százalékos GDP-csökkenést jósolt. A hivatalos adat később várható. A francia gazdaság, habár bukdácsolva, de eddig megúszta a recessziót, amelyet legalább két egymást követő negyedévi visszaesésben definiál a nemzetközi gyakorlat. A francia hazai össztermék a tavalyi első negyedévben 0,4 százalékkal több, a második negyedben 0,3 százalékkal kevesebb, a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal több volt az előző negyedévinél. Éves összehasonlításban a gazdasági növekedés a harmadik negyedre 0,6 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévi 2,2 százalékhoz képest. (MTI)
  • Az OTP Bank Nyrt. 802 darab sajátrészvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén, 2664 forintos átlagáron. A közlemény szerint így a bank saját tulajdonában lévő törzsrészvények állománya 17 419 649 darabra nőtt. (MTI)
  • Kétszázötven dolgozóját bocsátja el a Bosch legnagyobb magyarországi, Hatvanban működő autóipari termékeket gyártó üzeme a megrendelések folyamatos csökkenésének miatt.

    A leépítés az üzemi tanáccsal és az illetékes munkaügyi központtal történt egyeztetést és megállapodást követően 2009. február 15-én lép hatályba.

    A Robert Bosch Elektronika Kft. mindent megtesz azért, hogy segítse a távozó dolgozók álláskeresését. A felmondási idő alatt olyan képzéseket szervez, amelyek segítségével bemutatja a különböző álláskeresési technikákat, segítséget nyújt az önéletrajz megírásában és részletes tájékoztatást ad a munkaügyi központ által biztosított munkanélküli státuszra és ellátásra vonatkozó tudnivalókról.

    (MTI)