Pénzügyi pánik, gazdasági válság

2009.01.26. 12:09
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szlovákia várhatóan mintegy 2,7 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál az idei évre a jelenleg hivatalosan várt 4,6 százalékkal szemben - közölte a szlovák pénzügyminiszter. A Jan Pociatek által jelzett 2,7 százalék megegyezik az Európai Bizottság által egy hete kiadott, Szlovákiával kapcsolatos legújabb gazdasági előrejelzéssel. A minisztérium várhatóan február elején ismerteti legújabb hivatalos előrejelzését. A Sme című lap online kiadása idézte a pénzügyminisztert, aki azt mondta, hogy a kormány várhatóan nagyobb hiányt enged az államháztartásban, ami részbeni megoldást jelent a globális pénzügyi válság hatásaival szemben. Pociatek szerint "szükség van a külföldi keresletnek a hazaival történő felváltására. Az állam számára most az egyetlen hatékony megoldás az élénkítés állami kiadások révén egyebek között olyan területen, mint az infrastruktúra." (MTI)
  • A 12 vezető japán autógyár az idén együttesen 25 ezer fővel tervezi csökkenteni alkalmazottainak számát az iparág termelésének visszaesése miatt. A vállalatok összesen mintegy hárommillióval kevesebb autót gyártanak majd az idén eredeti terveikhez képest - írja a japán Jiji Press az autógyárak között végzett felmérésére hivatkozva. A termeléscsökkentésnek mintegy felét a Toyota hajtja végre, közel másfélmillió autóval csökkenti gyártását. A gyárak a válság alakulásának függvényében további termelés- és létszámcsökkentést is bejelenthetnek, még a (márciusban záró) pénzügyi év vége előtt. A japán autógyártókat súlyosan érintette a globális gazdasági krízis miatt visszaesett kereslet, annak ellenére is, hogy a válság az amerikai "Három Nagynál" sokkal jobb pénzügyi helyzetben érte őket. (MTI)
  • A pénteki mélyrepülés után hétfőn erősödéssel indított a forint, tíz óra után az árfolyam rövid időre még 286 alá is benézett, majd az euró ára visszatért a reggel óta jellemző 287-es szinthez.
  • A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2008 novemberében 2 százalékkal, az első tizenegy hónapban 1,9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi eladások volumene 0,4 százalékkal mérséklődött az előző havihoz képest. A kiskereskedelmi forgalom a naptárhatástól megtisztított adatok alapján októberben 1,4 százalékkal, az első tíz hónapban 1,9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól, míg szezonálisan és naptárhatástól megtisztítva 0,1 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest.
  • 1,1 százalékot esett délelőtt 11-ig az OTP, a pénteki záróárhoz képest 25 forinttal van lejjebb, 2215 forinton áll a bankrészvény. Ez az érték még magasabb, mint a pénteken felállított 2156 forintos negatív árfolyamcsúcs. A BUX is esik, 1,4 százalékkal, 163,4 pontos mínusszal 11 507 ponton áll. A Mol 8900 forintos ára 200 forinttal, 2,2 százalékkal alacsonyabb a pénteki zárásnál.
  • Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. A kereskedés kezdetén különösen az élelmiszer- és a gyógyszeripari papírok hanyatlottak, így például a Sanofi-Aventis 1,2 százalékkal süllyedt, a Nestlé 1 százalékkal esett. Gyengüléssel kezdett, percekkel később azonban már a pénteki záró értékre erősödött vissza a BNP Paribas, miután jelezte, hogy a negyedik negyedévi vesztesége 1,4 milliárd euró körül alakult. A Paribas a francia kormány mentőcsomagja keretében újabb 5,1 milliárd eurós támogatásra számít, és azt várja, hogy az egész évet 3 milliárd euró adózás utáni eredménnyel zárja. Az ING erőteljesen drágult a cégnek arra a bejelentésére, hogy kormánygaranciát kap jelzáloggal támogatott kötvényeihez, és távozik a vállalat vezérigazgatója. Emelkedett a holland Philips Electronics árfolyama. A cég 2003 óta először zárt negyedévet veszteséggel, de jelezte, hogy felgyorsítja a szerkezetátalakítást, aminek a keretében 6 ezer munkahelyet felszámol. Jelentősen, mintegy 25 százalékkal drágult a Barclays részvényára. A bank azt közölte, hogy a tavalyi adózás előtti eredménye - felülmúlva a szakértői várakozásokat - meghaladja az 5,3 milliárd fontot, ami már tartalmazza a 8 milliárd fontos veszteségleírást. Bejelentette azt is, hogy nincs szüksége állami, vagy más külső pénzügyi támogatásra. Mintegy 10 perccel a kereskedés kezdete után a válogatott európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,6 százalékos csökkenéssel 755,94 ponton állt. A londoni FTSE100 index 3 pont emelkedéssel 4056 ponton, a frankfurti DAX30 mutató 23 pont csökkenéssel 4156 ponton volt. A vezető ázsiai tőzsdék többsége zárva volt hétfőn, a tokiói börze Nikkei225 indexe 0,8 százalékos veszteséggel fejezte be a napot.
  • Idén nullához közeli lehet a cseh gazdasági növekedés - mondta a cseh jegybank vezetője. Zdenek Tuma szerint technikailag lehetetlen 2013 előtt bevezetni az eurót Csehországban. A cseh központi bank vezetője a Rzeczpospolita című lengyel lapnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a korábbi előrejelzések még 3 százalékos idei GDP-bővüléssel számoltak. "Mára világossá vált, hogy ez túl derűlátó jóslat" - mondta, hozzáfűzve, hogy a növekedési kilátásokat rontja az ország fő kereskedelmi partnereinek recessziója. A jegybank februárban hozza nyilvánosságra a gazdaság várható idei bővülésével kapcsolatos új előrejelzését. Tuma úgy vélte, hogy technikailag lehetetlen 2013 előtt bevezetni az eurót Csehországban. A legvalószínűbb az, hogy erre 2013 és 2015 között kerülhet sor.
  • A 289.50-290 közötti első jegyzéseket követően hirtelen határozott forinterősödés mutatkozott a bankközi piacon, az euróval szembeni jegyzések negyed 10 tában már csak 287-287.50 körül jártak. A forint erősödése a dollár és a japán jen euróval szembeni gyengülésével párhuzamosan következett be. (Portfolio)
  • Minimális növekedéssel kezdhetnek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn a szakértők várakozása szerint. Pénteken gyengültek az indexek elsősorban a banki és a biztosítási cégek árfolyamának az esése miatt. A megfigyelők becslése szerint hétfőn a londoni FTSE100 index 7 pontos, a frankfurti DAX30 mutató 5 pontos növekedéssel kezdhet. A várt indítással kapcsolatos szakértői előrejelzés is azt mutatja, hogy meglehetősen bizonytalanok a kilátások. A befektetők valószínűleg kivárásra rendezkednek be, miután a héten Európában és a tengerentúlon egyaránt igen sok negyedéves vállalati adat kerül ismertetésre. Az amerikai jegybank (Fed) szerdán ismerteti kamatdöntését. Ezzel kapcsolatban az elemzők arra emlékeztetnek, hogy már nincs hová csökkenteni a kamatot, amit decemberben 0-0,25 százalékos sávba gyengített. Sokan arra számítanak ugyanakkor, hogy bejelent néhány új, másféle intézkedést a hitelszűke enyhítésére. (MTI)
  • Csökkenéssel, közel három hónapja legalacsonyabb szinten zárt a tokiói értéktőzsde irányadó indexe. A börze Nikkei225 mutatója 0,8 százalék (63,11 pont) gyengüléssel 7682,14 ponton fejezte be a napot. Gyengítette a tőzsdemutatót a nehézgépeket gyártó Komatsu nyereségfigyelmeztetése, továbbá az, hogy minimálisra csökkent az addig jelentős dollárerősödés a jenhez képest. Napközben a jen gyengülése különösen az exportra termelő cégek papírjait erősítette. Árnövelő tényező volt, hogy az elektronikai alkatrészgyártó Kyocera Corp kilátásai kapcsán derűlátóan vélekedett a Barron's pénzügyi lap. Összességében mérsékelt volt a forgalom. A gyengüléshez hozzájárult, hogy több cég, így például a Sony és a vegyipari Shin-Etsu Chemical a héten nyilvánosságra hozza negyedéves eredményeit, amelyek igen rosszak lesznek a szakértői várakozások szerint. (MTI)
  • A forint megközelítette negatív rekordját az euróhoz képest hétfőn reggel, amikor 291,49 forint ért egy euró a bankközi devizapiacon. A forint pénteken napközben érte el történelmi mélypontját, akkor 291,51 forinton is jegyezték az eurót. Pénteken késő estére már erősödött a forint, amikor 1 euró 288,69 forinton volt. Hétfőn reggel a dollár 222,51 forinton állt a péntek késő esti 222,00 forint után.

    A szakértők a pénteki mélypont után azt mondták, hogy "ilyen még nem volt, senki sem tudja, hogy mi következik". Többek szerint az euró 300 forintig erősödhet, mások szerint a forint inkább drágul, az euró 280 forintig gyengülhet. Pénteken a Magyar Nemzeti Bank nem avatkozott be a forint védelmében, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, hogy a kormánynak és a központi banknak együtt kell működnie a forint értékállóságának a biztosítása céljából.

    Hétfőn reggel a régió valamennyi devizája gyengült, mindegyikük megszenvedi a befektetői kockázatkerülés egyre fokozódó erősödését. Hétfőn reggel például az euró 0,68 százalékkal 28,293 cseh koronára drágult. Az euró 2007. augusztus óta pénteken ért többet először 28 koronánál. Hétfőn reggel az euró 0,01 százalékkal 4,3995 zlotyra emelkedett. (MTI)

  • Dél óta a 289-290-es sávban mozog a forint az euróval szemben, a dollárért pedig 225-226 forintot adnak a bankközi piacon.
  • Az OTP végül 2240 forinton zárt pénteken, ami 4,7 százalékos csökkenést jelent a csütörtöki zárószintjéhez képest. A nagyobb részvények közül egyedül a bankpapír húzta lefele a BUX-ot, a többi három főbb részvény erősödött vagy stagnált, így a BUX végül 0,2 százalékos emelkedést produkált.
  • Már csaknem 14 százalékos volt Spanyolországban a tavalyi év utolsó negyedében a munkanélküliségi ráta, 3,2 millió embernek nem volt munkája, míg egy évvel korábban még 2 millió alatt volt a számuk. A spanyol gazdaság és az építőipar összeomlása miatt sok tízezer ember maradt munka nélkül az év utolsó negyedére, de az elkövetkezendő hónapokban még tovább nőhet a számuk. A spanyol kormány szerint könnyen elérheti a ráta a 15,9 százalékos csúcsot, mert a recesszió visszaveti az egyik nagy foglalkoztató spanyol szektort, az idegenforgalmat és az autóiparban is még további leépítések várhatók. (MTI)
  • Mintegy 30 ezer ember veszíti el januárban munkahelyét Csehországban. Az illúzió, hogy Csehországot a gazdasági-pénzügyi válság nem fogja érinteni, szertefoszlott. Ellenkezőleg, Csehország azon három európai állam között van, amelyek ipara leginkább szenved a válságtól. (MTI)
  • Az euróövezeti szolgáltatások beszerzőimenedzser-mutatója januárra 42,5 pont, a decemberi 42,1 pont után, amely rekord alacsony volt a felmérés történetében, közölték előzetes becslésként. Az elemzők 41,5 pontot vártak januárról. Az euróövezeti feldolgozóipar beszerzőimenedzser-mutatója pedig januárra 34,5 pontra emelkedett a decemberi 33,9 pontról. Az elemzők 33 pontot vártak januárról. Mindkét mutató tehát a termelésnövekedést valószínűsítő 50 pont feletti tartománytól továbbra is jócskán elmarad, vagyis továbbra is borúlátóak a cégek vezetői a jövőt illetően. Igaz, a várt feletti értékek arról tanúskodnak, a pesszimizmus némiképp enyhébb a gondoltnál.
  • Péntek reggel a nyugat-európai részvénypiacok ismét lefelé haladtak, az utóbbi 13 kereskedési napon belül tizenkettedszer. (MTI)
  • Az OTP Bank Nyrt. 2009. január 22-én 50000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2350 forintos átlagáron.
  • Péntek reggel több mint négyéves mélypontra zuhant a zloty a varsói bankközi devizapiacon: 4,4000 zloty/euró volt a vételi ajánlat. Utoljára 2004. szeptemberben volt ilyen szinten. A térségi folyamatokat jelenleg a zloty vezérli, amelyet gyengít, hogy a lengyel kormány csütörtökön igen nagy hozamfelárral tudott csak egymilliárd eurós eurokötvényt meghirdetni, és Lengyelországban erősödik a költségvetési hiány növekedésének kockázata is. Egyidejűleg gyengült a cseh korona is, amely tavaly még, afféle térségi tartalékvaluta gyanánt, a kis cseh külföldi adósságra tekintettel egész jól kiállta a nemzetközi bizalomvesztést. Péntek délelőtt a korona 1,5 százalékot vesztett az euróval szemben, 2007. augusztus óta először átlépve a 28 korona/eurót. (MTI)
  • Közel 2 százalékos esést szenvedett el a BUX nem egészen egy óra alatt. A nagyobb részvények közül csak az MTelekom van pluszban (0,7%), a Richter és a Mol 3 százalék körüli mínuszban, az OTP 1-1,5 százalék közötti csökkenést mutat, a kritikusnak tartott 2300 forintos szinttől alig pár forintra.
  • Alulról megcsípte a 224-es szintet a forint dollárban mért ára, több napja gyengül a hazai valuta a dollárral szemben.
  • Tegnap a 282-es szintet is megközelítette a forint euróval szembeni árfolyama, ám az erősödés kérészéletűnek bizonyult, most 286 körül jár az árfolyam.
  • Elveszítette kezdeti erősödését a forint a bankközi devizapiacon, azonos hatásokra együtt mozogtak a térség devizái csütörtökön. Az eurót 283,60/80 forinton jegyezték délután négy órakor a budapesti bankközi kereskedelemben, szinte megegyező árfolyamon az előző délutáni 283,20/40 forinttal. A közel azonos árfolyamszint azonban széles, mintegy öt forintnyi ingadozást takar. Az euró árfolyama 280 és 284,80 forint között mozgott. A dollárt 219,00/20 forinton jegyezték, az MNB hivatalos devizaárfolyam-jegyzése alapján egy svájci frank 187,34 (szerdán 192,37) forint, 100 japán jen pedig 243,16 (243,85) forint. (MTI)
  • A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 199,02 pontos, 1,68 százalékos csökkenéssel, 11 643,58 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,05 százalékkal 8915 forintra csökkent, az OTP részvények ára 3,33 százalékkal 2350 forintra esett, pedig délelőtt még öt százalékos pluszban is járt. (MTI)
  • Eséssel nyitott csütörtökön a Wall Street, részben a kedvezőtlen amerikai foglalkoztatási adatok, részben a technológiai vállalatok kedvezőtlen jelentései miatt. Utóbbi vállalatok közül a Microsoft részvény 8 százalékos esése emelhető ki. A New York-i tőzsde DJIA indexe a kereskedés első tíz percében mintegy 1,4 százalékot esett, a Nasdaq piac composite mutatója csaknem 2 és fél százalékot. Utóbbi 4,6 százalék (66,21 pont) emelkedéssel 1507,07 ponton fejezte be a szerdai napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8228,10 ponton zárt 3,5 százalék (279,01 pont) növekedéssel. (MTI)
  • A szerb jegybank csütörtökön 1,25 százalékponttal 16,5 százalékra csökkentette alapkamatát, a kéthetes repót, elsősorban az infláció lassulására hivatkozva. A mérséklés meghaladta a piaci várakozást. Ezzel együtt is a szerb alapkamat a legnagyobb Európában. A bank a hitelek olcsóbbításával is több életet akar lehelni a szerb gazdaságba. A drágulás a novemberi éves szintű 10 százalék feletti ütemről 7,9 százalékosra lassult decemberben.
  • Tovább erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon, az euró csütörtökön délelőtt fél tízkor 282,10/40 forint volt a szerdai 283,20/40 forint után. A kereskedők viszonylag nyugodt piacról számoltak be, az árfolyam nem ingadozott jelentős mértékben, 281,50 és 282,50 forint között alakult, a forgalom nem jelentős. (MTI)
  • Emelkedéssel, napi csúcson zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók szerdán. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 4,6 százalék (66,21 pont) emelkedéssel 1507,07 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8228,10 ponton zárt 3,5 százalék (279,01 pont) növekedéssel.

    A kereskedés elindítása után erősödni kezdtek a tőzsdemutatók, de délután öt óra körül a DJIA mutatója negatív területre került rövid időre. Ezt többen azzal a bizonytalansággal indokolták, hogy a kijelölt amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner megkapja-e a kinevezéséhez szükséges szenátusi támogatást.

    A szakértők a növekedést részben az IBM kedden nyilvánosságra hozott kedvező előrejelzésének köszönhető befektetői hangulatjavulásra vezették vissza. A befektetők egy része azonban kivár: azokat az intézkedéseket várják, amelyekkel az új elnök felveheti a küzdelmet az immár egy esztendeje húzódó recesszió - és különösen annak súlyosbodása - ellen.

  • Két hete legnagyobb egynapi emelkedéssel zárt a kőolaj ára New Yorkban, de Londonban is jelentősen drágult szerdán. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára 1,40 dollárral 45,02 dollárra emelkedett Londonban márciusra. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 2,71 dollárral 43,55 dollárra drágult a New York-i árupiacon (NYMEX) a szerdától legközelebbivé vált márciusi lejáratra.

    Az OPEC több illetékese jelezte, hogy gőzerővel folyik a szervezet termelésének a visszafogása a decemberi döntésnek megfelelően. Ennek ezúttal nagyobb hatása volt, mint annak, hogy egyre több adat támasztja alá az olajkereslet csökkenését a globális gazdaságnövekedés lassulása miatt. (MTI)

  • A kötegelt és érzékelő kábeleket készítő japán Euro Wire and Cable Services (EWCS) az anyavállalat tervei szerint bezárja tatabányai gyárát, és elbocsátja a teljes létszámot, több mint 160 dolgozót. A tatabányai gyár megrendelései a gazdasági válság miatt visszaestek.

    Bencsik János polgármester szerdán elmondta, a vállalat korábban jelezte, hogy a cég jövőjéről Japánban döntenek a hónap végén. Az EWCS tatabányai működése alatt 97 millió forint helyi adót fizetett a város költségvetésébe, tette hozzá. A gyár egy névtelenséget kérő alkalmazottja szerint a leépítéseket valószínűleg február elején kezdik meg. A vállalat Tatabányán lévő japán vezetői nem akartak nyilatkozni, a munkaügyi központba szerda estig nem érkezett meg a létszámleépítésről szóló szándéknyilatkozat. (MTI)