Valér
2 °C
8 °C

Ukrajnában nincs több trükközés a devizával

2009.04.15. 12:05
Az ukrán jegybank 2010 január 1-ig szigorította a devizakereskedelmet. Ezzel a lépéssel a hrivnya gyengülését próbálják megakadályozni. A bankoknál azonban ez nem okoz fennakadást.

Az ukrán jegybank tegnap megszüntette a határidős, illetve az azonnali devizaügyletek egyes fajtáit 2010 január 1-ig. A döntés szerint minden tranzakciót le kell zárni annak megkötési napján vagy az azt követő napon. A Reuters szerint az intézkedés célja, hogy megállítsák a hrivnya gyengülését.

Kuti Ákos, a Cashline elemzője szerint ez nem okoz fennakadást a devizahitelek kezelése miatt is folyamatos pénzváltási ügyletekre kényszerülő bankoknál, így az OTP ukrán leányánál sem. A most betiltott ügyletek az itthon is jellemző T+2-es elszámolású ügyletek (vagyis a megbízás utáni második napon teljesülnek). Tárgynapi ügyletek azonban továbbra is megengedettek, vagyis aznapi (vagy másnapi) határidővel továbbra is lehet devizával kereskedni. A későbbi elszámolású, így adott esetben a hrivnya későbbi gyengülésére játszó úgynevezett short ügyleteknek viszont vége van.

A hrivnya gyengülését nem tudják így megállítani – véli Kuti Ákos, hiszen az azonnali elszámolásos ügyletek továbbra is mennek.

Kereskedők szerint az intézkedés másik célja, hogy arra vegye rá a bankokat és ügyfeleket, hogy ne számlán tartsák devizáikat, hanem vigyék be a bankközi piacba, növelve ezzel a valutakínálatot. Egyesek szerint megszünteti a kiskapukat, melyek nyereséget termeltek a a bankoknak. Nem tudnak például a határidős ügyletekkel a hrivnya gyengülésére játszani.

A tiltás egy újabb jegybanki próbálkozás annak érdekében, hogy megállítsák a hrinyva nagyarányú leértékelődését. Tavaly szeptember óta az ukrán valuta több mint hatvan százalékot veszített értékéből. Egy hónappal ezelőtt például az ukrán jegybank felszólította az ország 17 bankját, hogy ne kereskedjenek a jegybank által megállapított értéknél gyengébb árfolyamon a hrivnyával.