Előd
10 °C
16 °C

Egy időre fellélegezhetnek a lettek

2009.07.28. 12:13 Módosítva: 2009.07.28. 12:20
Lezárult a Nemzetközi Valutaalap Lettországnak nyújtott hitellel kapcsolatos első felülvizsgálata, és az igencsak nehezen elfogadott, de tegnap este kiadott szándéklevél (amelyben megállapodásra jutottak a lettek és az IMF illetékesei) megnyitja az utat a március óta visszatartott, 200 millió euró (53 milliárd forint) értékű hitelrészlet kiutalása előtt. A bejelentés kapcsán elemzők megjegyzik, hogy a megállapodásnak köszönhetően a lat leértékelése lekerült a napirendről, egyelőre.

Óriási bizonytalanság és várakozás előzte meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelését és hétfő délután még úgy tűnt, hogy a legnagyobb kormánypárt ellenállásán elbukik a megállapodás és így a megmeneküléshez szükséges hitelrészlet folyósítása. Tegnap délután ugyanis hírügynökségek azt jelentették, hogy a lett néppárt vezetője délután leszögezte: nem támogatják a vasárnap, a kormányfő által bejelentett megállapodást, és több kérdést is feltett Valdis Dombrovskis miniszterelnöknek. A régió más országaira is kihatott volna, ha megbicsaklik a Lettország és az IMF közötti együttműködés.

A tegnap este megjelent közlemény szerint a kormány végül belement a jövő évi megszorító csomagba és ezt a szándéknyilatkozat elfogadása jelzi - írja a Portfolio.hu. A dokumentum így a Lettországnak nyújtott nemzetközi hitelcsomag első felülvizsgálatát végző misszió július 13-27. közötti tevékenységét zárja le, és megállapítja, hogy a gazdasági visszaesés jelentősen meggyengítette az ország közpénzügyi helyzetét, melynek következtében a korábban feltételezettnél nagyobb lesz a költségvetés hiánya.

Mark Griffiths, a Valutaalap lettországi missziójának egyik vezetője elmondta, hogy az IMF 18 százalékos gazdasági visszaeséssel számol az idei évre, míg jövőre 4 százalékos lehet a recesszió (mindez azt jelenti, hogy a washingtoni székhelyű intézet rontotta Lettország növekedési kilátását: áprilisban még rendre 12, illetve 2 százalékos zsugorodást vetített előre).

Vége lehet az egykulcsos szja-rendszernek

A Nemzetközi Valutaalap szerint a lettországi programcsomag konzisztens az ország euróbevezetési stratégiájával. A megállapodást tükröző szándéklevelet az IMF igazgatótanácsa a következő hetekben vizsgálja meg. Így az első felülvizsgálat lezárultával Lettország lehívhatja a második, körülbelül. 195 millió euró értékű hitelrészletet – áll a hétfő este megjelent közleményben.

Az IMF szakértői szerint további strukturális reformokra van szükség mind a bevételi, mind a kiadási oldalon annak érdekében, hogy a költségvetési hiány jövőre csökkenő pályára álljon. A Bloomberg tudósítása szerint az IMF szükségesnek látja a jelenleg érvénybe lévő egységes személyi jövedelemadó (flat tax, vagyis egykulcsos adó) felváltását egy progresszív adórendszerrel. Anne-Marie Gulde, az IMF Európa-osztályának vezető tanácsadója úgy véli, hogy az adórendszerbeli változtatás a progresszív rendszer irányába az egyik olyan intézkedés, amelyet nagy figyelemmel követnek. A Valutaalap illetékese szerint a progresszív adórendszer segítségével növekednének a bevételek, miközben nagyobb terhet helyezne a tehetősebb rétegekre. A hírügynökség emlékeztet arra, hogy a kis balti államban 23 százalékos egységes jövedelemadó-kulcs van érvényben és Riga tervezi a tőkenyereség, a kamat, valamint az ingatlanok megadóztatását.

Leértékelés elhalasztva

A bejelentés kapcsán a Royal Bank of Canada Capital Markets londoni elemzői kiemelik, hogy a tegnap az EU-tól megérkezett 1,2 milliárd eurós hitelrészlet, valamint a hamarosan kiutalandó 200 millió eurós összeg segítségével rövid távon mérséklődött a lett deviza leértékelődésének esélye. A szakértők azonban hozzáteszik, hogy év végére elkerülhetetlenné válik a lat leértékelése, a rögzített árfolyamrendszer esetleges feladása.

A SEB bank elemzői mai kommentárjukban megjegyzik, hogy a program értelmében jövőre 500 millió lat (190 milliárd forint) értékű megszorítás következhet és Lettország idén 10 százalék alatt kell tartsa GDP-arányos költségvetési hiányát (jövőre 8,5 százalékra tűzték ki a hiánycélt).

A Wood elemzője, Raffaella Tenconi reggeli jelentésében alapvetően pozitívumként értékeli a hírt, és kiemeli: a megállapodás rövid távon csökkenti a rögzített árfolyamrendszer sérülékenységét. Tenconi azonban figyelmeztet, hogy a közeljövőben (a megszorító intézkedések középpontba helyeződésével) erősödhet a társadalmi ellenállás, ami veszélyezteti a kormánykoalíció stabilitását is. Véleménye szerint a leértékelés kockázata közel sem tűnt el teljesen.