Tekla
8 °C
20 °C

Kínai lesz a Hummer

2010.01.14. 11:45
Leállította a Hummer terepjárók gyártását az amerikai General Motors (GM), és el is adja a márkát. A vevő egy kínai befektetői csoport.

A detroiti GM helyi idő szerint szerdán közölte, hogy beszünteti a városi terepjárók gyártását. A készletek kitartanak addig, amíg véglegesítik a Hummer eladását - indokolta a lépést a társaság.

A GM tavaly októberben jelentette be, hogy megválik az egykor az amerikai terepjárók jelképének számító márkától. A vevő a kevéssé ismert kínai Sichuan Tengzhong Heavy Industrial Machinery nevű vállalat, amely 80 százalékos, és egy hongkongi befektető, amely 20 százalékos tulajdonrészt szerez.

500 millió helyett 150 millió dollárt érhetett a márka

Az ügyletről kiszivárgott információk szerint a 2009 nyarán csődvédelmet kért GM nagyjából 150 millió dollárért adta el a szabadidős terepjárókat gyártó részlegét. A társaság korábban még azt közölte, hogy 500 milliós vagy még nagyobb bevételre számít.

A Hummer modelleket egyetlen üzemben, a Louisiana állambeli Shreveportban gyártják. A GM szerdai közleménye szerint bizonytalan, hogy lesz-e szükség elbocsátásokra a 700 embert foglalkoztató gyárban a leállás miatt.

A Hummer eladása a vártnál tovább húzódik. A GM kínai képviseletének vezetője a detroiti autószalonon úgy nyilatkozott, hogy egyelőre a kínai hatóságok jóváhagyására várnak. "Tárgyalásokat folytatunk a kormányzattal. Döntés még nincs, és nem lehet tudni, hogy mi lesz a végeredmény" - mondta Kevin Wale. A probléma az, hogy a vevő nem számít autógyártónak Kínában, "ahol igen szigorúan szabályozzák a belépést ebbe a kulcsfontosságú iparágba" - mondta a GM China Group vezetője.

A délnyugat-kínai Csengtu városából irányított Sichuan Tengzhong Heavy Industrial Machinery cég profiljáról korábban azt írta a The Wall Street Journal című gazdasági lap, hogy szinte mindent előállít az építkezési gépektől kezdve a billenős járműveken át az autópálya- és hídelemekig. A magánkézben levő vállalat erőteljes növekedést ért el az utóbbi években hazai cégek felvásárlásával.