A tőzsdekrach csak tünet volt

A 2008-as hitelválság óta nem látott méretű pánik rázta meg az elmúlt hetekben a világ értékpapírpiacait: volt olyan nap, amikor a külföldi tőzsdeindexek 5 százalék körül estek, a BUX pedig majdnem hetet. A devizapiacokon is voltak olyan devizapárok, amik árfolyama napi 6-8 százalékot változott (főleg a frank drágulása miatt). Bár olykor kicsit korrigáltak felfelé a piacok, a tőzsdei árfolyamok az utóbbi hét megnyugvást hozó kereskedése után is jóval alacsonyabb szintre álltak be a július végieknél.

A zuhanás közvetlen kiváltó oka az volt, hogy augusztus 5-én a Standard & Poor's a tökéletesnél rosszabbra rontotta a világgazdaság legnagyobb szereplőjének, az Egyesült Államok adósságának megítélését, így megingott a legstabilabbnak hitt szereplőbe vetett bizalom is. Ez azonban csak az utolsó csepp volt a pohárban, az esés régóta várható volt elemzők szerint.

Most durranhatott a lufi

„Az amerikai leminősítés híre úgy érte a piacokat, mint egy tűszúrás a régóta fújt lufit” – mondja Sarkadi Szabó Kornél pénzpiaci elemző. A befektetők az eurózóna válsága miatt amúgy is feszült hangulatban biztonságosnak vélt eszközökbe kezdtek menekülni. Eladási hullám kezdődött tehát a tőzsdéken, ami jelentős zuhanásba torkollott a pánikhangulat és az automatikus eladási megbízások miatt. (Ha elér az esés egy bizonyos szintet, korábbi megbízások aktiválódnak, s így a brókereknek automatikusan el kell adniuk egyes csomagokat, ami tovább gerjeszti az árfolyamesést.)

"A pénzpiacok a 2008-as válság után újra elszakadtak a valóságtól, gyakorlatilag újrafújták a korábbi lufit. Amikor egy ilyen kidurran vagy elkezd inogni, az jól jelzi előre a negatív reálgazdasági folyamatokat is, hiszen a pénzpiacok mindig gyorsabban reagálnak a környezet változására, illetve részben meg is határozzák azt" - teszi hozzá Sarkadi Szabó.

Megtorpan a kilábalás

És nem is tévedtek: miközben a tőzsdék estek, folyamatosan érkeztek a lehangoló hírek a világgazdaság állapotáról. Az Eurostat szerint 0,7 százalékkal csökkent a növekedés a második negyedévben az eurózóna államaiban, a JP Morgan elemzőház 1 százalékra csökkentette az USA növekedési kilátásait a negyedik negyedévre, a világon mindenhol növekszik az inflációs nyomás és romlik az üzleti hangulat.

Elemzők szerint egyre világosabban kezd kirajzolódni, hogy nem sikerült tartósra a 2008-as válság utáni fellendülés, ezt mostantól egy bizonytalan szakasz követheti. Ezt már régóta sejteni lehetett, részben ezzel is magyarázható, hogy a tőzsdei árfolyamok a korábbinál alacsonyabb szintre álltak be. „Arról van szó, hogy a piacok most árazták be azt, hogy a következő időszakban a korábban vártnál lassabban fog nőni a világgazdaság” – véli Barcza György, a K&H vezető elemzője.

Hogy pontosan mi várható, arról megoszlanak a vélemények: „több táborra szakadtak az elemzők, vannak akik szerint további nagy esések és recesszió jöhet, és vannak, akik szerint a mostani árakon alacsonyabb növekedési kilátások mellett folytatódhat a kereskedés” – mondja Sarkadi Szabó.

Elfogytak az eszközök

Az egyik fő problémát az jelenti, hogy a nyugati országokban lényegében elfogytak az eszközök a gazdasági növekedés gyorsítására. Amerika és az európai kormányok a 2008-as válság elején ugyan példás gyorsasággal nyúltak a korábban már bevált recepthez, és elkezdték a költségvetés, így végső soron az államadósság terhére önteni a pénzt a gazdaságba.

Ez a recept az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága óta működik, míg azonban akkor csak késve, évekkel a válság kezdete után kezdett el az Egyesült Államok kormánya a New Deal keretében pénzt pumpálni a gazdaságba, és ezért a recesszió is évekig húzódott (ráadásul a korábbi növekedési pálya csak a második világháborúval tért vissza), addig most a gyors lépéseknek köszönhetően a legtöbb államban csak egy-két évig tartott a visszaesés.

Viszont van egy komoly különbség az akkori helyzethez viszonyítva: a nyugati államoknak már a válság kitörése előtt is rendkívül magas volt az adósságuk, és ezt az elmúlt évek gazdaságélénkítési programjai olyan szintre pumpálták fel, hogy lényegében lehetetlen az eddigi ütemben tovább költekezni. Most az vált világossá, hogy e nélkül viszont nem folytatódik a kilábalás a válságból, pedig a növekedés üteme eddig is elmaradt a várakozásoktól.

A másik eszköz, amivel a jegybankok tudták eddig támogatni  a gazdaságot, a kamatszintek alacsonyan tartása és a pénznyomda (eszközvásárlás), vagyis a gazdaságban forgó pénzmennyiség növelése volt. Azonban ezt az eszközt is túl sokat használták az elmúlt időszakban, és egyre több kárt okozott, mint hasznot, a hatékonysága rohamosan csökkent – ez tükröződik a világszerte romló inflációs kilátásokban.

„Ha újra beindul a pénznyomda Amerikában, az növeli az inflációs nyomást, a megélhetési költségek tovább emelkedhetnek, és így nagyon könnyen stagflációhoz, azaz alacsony vagy zéró növekedés mellett magas inflációhoz vezethet, a végén pedig amúgy is elkerülhetetlen lesz az összeomlás. Vagyis egyre rövidebb időt tudnak csak nyerni és azt is egyre drágábban”– mondja Sarkadi Szabó Kornél.

Kínán a világ szeme

Miután a nyugati államok tartalékai elfogytak, elemzők szerint különösen fontos lesz a következő időszakban, hogy Kína és a fejlődő világ hogyan teljesít. Az elmúlt időszakban is ezek a térségek tudtak stabilan és gyorsan növekedni, és ez segített a fejlett államoknak is kimászni a gödörből – különösen fontos a kínai piac teljesítménye az exportvezérelt német gazdaságnak, ami pedig a magyar termékek fő piaca.

Azonban itt is vannak borús jelek: Kína ingatlanpiacán egy hatalmas buborék növekszik, aminek a kidurranása a 2008-as amerikai jelzálogpiaci válsághoz hasonló krízist eredményezhet, ráadásul a bankrendszer és a tartományok költségvetése sem áll túl stabil lábakon. Pedig éppen most lenne különösen fontos, hogy sikerüljön a kínai gazdaságot a belső kereslet növelésén keresztül felpörgetni, hiszen a nyugaton tapasztalható lassulás csökkenti a külföldi keresletet a kínai termékek iránt. Ha ez nem sikerül, a nyugati válság könnyen magával ránthatja azt az országot is, ami kisegíthetné a bajból. Most úgy tűnik, mindenki a szakadék szélén áll egymásba karolva, és reménykedik, hogy van még visszaút.