További Világ cikkek
Nem kapott pénzt, kitálalt
A volt beszerzési igazgató - aki hallgatásáért eredetileg 44 millió dollárt kért a cégtől, és csak akkor döntött a perindításról, amikor ezt nem kapta meg - arról is beszélt, hogy volt munkahelye több száz gyereknek fizetett olyan gyorséttermi menüt, amelyben szerepelt egy, még bevezetés előtt álló kólaízű jégkása. Az így felpörgetett kereslet nyomán a gyorsétterem-hálózat felvette étlapjára Coca-Cola termékét, amely később azonban megbukott. A gyorsétterem-lánc a kijelentés hatására megkezdte a vizsgálatot, ennek még nincs eredménye.
Whitley színrelépése után a vállalat illetékesei bejelentették: vizsgálatot indítanak a vádaskodás nyomán. A BBC szerint a Coca-Cola esküdt harcot hirdetett Whitley ellen. Azt állították, hogy erősen kétségbe vonható az összes állítása, mivel csak azután lépett a nyilvánosság elé, hogy elvesztette állását. A vállalatnál tagadták, hogy pénzügyi beszámolóik manipuláltak lennének.
Fémszennyezés egészségkárosítás nélkül?
A volt beszerzési igazgató azt is kijelentette, hogy a Coca-Cola menedzserei tudták: az ital-automatákban a termékek fémmaradványokkal szennyeződtek hűtés közben. A cég illetékesei szerint a saját tesztjeik során az automaták és a talált fémszennyezés között összefüggés nem találtak, és nem bizonyított a fogyasztók egészségkárosodása. A toxikológiai tanulmányok sem találtak egészségkárosodást a fogyasztóknál.
A Coca-Cola azt is közölte: kevés fémmel szennyeződött dobozt találtak az elmúlt pár évben az automatákban. Kis mennyiségben találtak fémet az automatákban hűtött italokban, ami hasonló mennyiségű, mint amennyi a vas vagy rozsdamentes edényben főzött ételekben található. Szerintük ez a mennyiség összhangban van a laboratóriumi kísérletekkel, és nem egészségkárosító.
A Coca-Cola elismerte a csalást
A kezdeti tagadások után azonban a múlt hónap közepén a Coca-Cola beismerte a csalást. A multi a teszteredmények manipulálását elismerte, a cég belső vizsgálóbizottsága a könyvelésben csak egy kisebb, kilencmillió dolláros hibát talált. Állításuk szerint emiatt a negyedéves eredmény részvényenként negyed centtel lesz alacsonyabb. A vállalat egyben megerősítette, hogy Whitley vádaskodása ellen a bíróságon védik meg magukat.
A részvények még tartják magukat
Úgy tűnik azonban, az amerikai egyészségügyi minisztert nem győzte meg a cég védekezése. Ezért kezdeményezett jogi vizsgálatot, amely hivatalosan Georgia állam főügyészétől indult - írja a BBC honlapja. A vállalat kijelentette, hogy együttműködést tanúsít az állami vizsgálat során.
A befektetők egyelőre kevés érdeklődést mutatnak a nyomozás iránt. Caroline Levy, az UBS Warburg elemzője szerint a legtöbb ember az gondolja, hogy elszigetelt esetről van szó. A Coca-Cola részvényei tíz centet estek a New York-i tőzsdén. A vállalat fő riválisának, a PepsiCó-nak a részvényei viszony 47 centet, vagyis egy százalékot emelkedtek zárásig.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
március 25., 12:45
- Gazdaság
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében
Az Állami Számvevőszék feljelentése után ez a legfrissebb fejlemény.
március 25., 13:32
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
március 25., 15:44
- Gazdaság
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
március 25., 14:00
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
március 25., 17:36
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.
március 26., 09:23
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.
tegnap, 20:52
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
tegnap, 17:50