Miután fegyveresek a legnagyobb afrikai olajkitermelőnek számító Nigériában megtámadtak egy olajvezetéket, a Royal Dutch Shell csökkenteni volt kénytelen kitermelését május 3-án. Így napi 170 ezer hordós export szünetel emiatt. A támadó csoport felhívta a figyelmet, hogy folytatják az olaj és gázvezetékek elleni támadásokat.
A kínálati oldali kiesések mellett az árfolyamnak támaszt jelent a keresleti oldalon várt növekedés. Nyáron a benzinfogyasztási csúcsszezon alatt Amerika benzinigénye megnő, a finomítói kapacitáskihasználtság emelkedik, csakúgy mint az olaj iránti kereslet. Emellett pedig a nyári olimpiai játékokra készülve Kínában is jelentős kapacitásbővítéseket hajtanak végre a finomítók, melyek ellátásához egyre nagyobb mennyiségű olajat kell majd importálniuk.
![](http://index.hu/cikkepek/0805/gazdasag/abrawti.jpg)
A Goldman Sachs befektetési ház elemzője optimista az olaj árfolyamának alakulásával kapcsolatban, szerinte az elkövetkező két évben a 150-200 dolláros szintek között mozoghat majd a kurzus. Ezt az elégséges kínálat hiányával magyarázza. A WTI azonnali 2008-as árfolyamára a Goldman 108 dollárt vár a korábbi 96 dollárról, a 2009-es előrejelzés pedig 105 dollárról 111 dollárra emelkedett.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)