Több mint ötven dollárral csökkentette 2007-es üzleti költségvetésében az Európába exportált földgáz ezer köbméterenkénti árát a Gazprom. Az orosz állami gázóriás idei eredményprognózisában 241,5 dolláros exportárral számol a korábbi 293,8 helyett – írja a Daily Times a Vedomosztyi orosz napilapra hivatkozva.
A lap szerint a csökkentésnek több oka is van. Egyrészt az előző évi enyhe tél miatt mérséklődött az európai kereslet, másrészt a Gazprom a hosszú távú szerződések többségében a gázár kalkulálásához az olajtermékárak csökkenését is alapul vette. Bár a Vedomosztyi az orosz társaság felső vezetésére hivatkozva számolt be az árak mérsékléséről, a Gazprom egyelőre nem erősítette meg hivatalosan a hírt.
Tavaly télen a korábbi évek átlagánál jóval kevesebb földgáz fogyott Magyarországon is. Míg március végén általában üresek a hazai kereskedelmi tárolók, az idei tél végén még kétharmadig voltak. Ennek ellenére nem indult meg az árak csökkenése, hiszen a gázimportszerződések fix képletek alapján köttettek. Sőt a tárolás, az importszerződésben rögzített mennyiség kötelező hányadának átvétele és annak bértárolása többletkiadásokat is okozhatott a behozatalért felelős hazai E.On-cégeknek, s ezek fogyasztókra való áthárítása még drágulást is eredményezhetett volna.
Bár a társaságok kommunikációs vezetője, Kutas István korábban lapunknak jelezte: úgy vélik, az idén semmilyen költséget nem kell a fogyasztókra továbbhárítani, kérdéses, hogy a Gazprom árcsökkentése érezhető lesz-e hazánkban. A hosszú távú importmegállapodások és a fix importár formula miatt ugyanis az energiahordozó olcsóbbá válása feltehetőleg csak később gyűrűzik be a fogyasztói árakba.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)