Európában jó
A lap szerint elsősorban az európai országokban lehet boldogan élni, listájának első tíz helyén csak egy nem európai van. Ausztrália a hatodik helyen áll. Írország azért lett nyertes, mert ha nem is kiemelkedő egyes területeken, de ezek legsikeresebb kombinációját adja. A lista második helyén egyébként Svájc áll, majd Norvégia következik, megelőzve Luxemburgot és Svédországot. A hetedik Izland, az első tíz között szerepel még Olaszország, Dánia és Spanyolország. Az Egyesült Államok a 13. helyen áll.
A kritériumok között előkelő helyen szerepel az egészségügyi helyzet, a szabadságjogok, a foglalkoztatás, az éghajlat, de figyelembe vették a politikai stabilitást, a nemek egyenlőségét, a társadalmi élet feltételeit, de még a válások arányát is.
A régi EU tagok, azaz a 15-ök között a legkevésbé boldogító hely az élet szempontjából Nagy-Britannia, de alig jobb élni Németországban. NagyBritannia a huszonkilencedik helyen áll. Franciaország a huszonötödik, Németország pedig a huszonhatodik.
A hetilap szerint a legrosszabb Zimbabwe, ahol a dolgok rosszról a legrosszabbra fordultak Robert Mugabe vezetése alatt.
Városok versenye
Az év elején az Economist azt vizsgálta meg, melyik városban a legjobb élni. Az összesen 130 várost tartalmazó lista három átfogó kategóriát vizsgált: az egészségügyi és a közbiztonsági helyzetet, a kultúra és a környezet állapotát, valamint az infrastrukturális ellátottságot. Ennek alapján a listát holtversenyben Melbourne, a kanadai Vancouver és az osztrák főváros, Bécs vezeti.
A kelet-európai nagyvárosok közül Budapesten kell számolniuk a legkisebb nehézségekkel az állandóan itt dolgozó külföldieknek. A magyar főváros az 55. helyen áll, holtversenyben Milánóval és Szöullal.