A korrupt bolgárok elbuktak 220 millió eurót

2008.11.26. 09:05
A korábbi brüsszeli nyilatkozatok fényében nem meglepő módon az Európai Unió elvont 220 millió eurónyi bolgár támogatást. Szófiát az év eleje óta támadták, hogy nem lép fel kellően hatékonyan a korrupció ellen, és nem működik megfelelően a pénzek ellenőrzése. Emiatt még további 800 millió eurónyi támogatás sorsa bizonytalan.

Elesett Bulgária 220 millió eurónyi európai uniós támogatástól a pénzek ellenőrzése és a korrupció elleni harc elégtelensége miatt. Az Európai Bizottság keddi bejelentése szerint érvényben marad az a nyári döntés, amely szerint egyelőre nem utalják át Bulgáriának az uniós pénzeket.

Az unió végrehajtó testületének legfrissebb vizsgálódásai szerint ugyanis továbbra sem kielégítő a támogatások kezelésével és ellenőrzésével foglalkozó rendszer működése - bár történt haladás a nyári intés óta. Mintegy 800 millió eurót tehát Brüsszel továbbra is "jegel" - ráadásul ebből az említett 220 milliót Szófia végérvényesen elveszítette, mert ezeket legkésőbb idén el kellett volna költeni.

Ez az első alkalom, hogy EU-tagország ilyen módon esik el uniós támogatástól - emlékeztetett Nagy Krisztina, Olli Rehn bővítési EU-biztos szóvivője.

Bulgáriát már az év elejétől éles támadások érték Brüsszelből, szokatlanul kemény szavakkal ostorozta a bizottság a bolgár korrupciót. Barroso bizottsági elnök Szófiába is elutazott, hogy figyelmeztessen: az unió nem hagyja szétlopni az EU-s támogatásokat.

Az EU már idén visszatartott néhány százmillió euró mezőgazdasági és útépítési támogatást. A jelentés egy 610 millió eurós tétel visszavonására és további 250 millió euró esetleges befagyasztására tesz javaslatot. A jelentés arra is utal, hogy Bulgária beláthatató időn belül nem csatlakozhat a schengeni övezethez, és a határvédelem erősítésére szánt milliárdos támogatásoktól is eleshet.