Túljutott a válságon a Lego

2007.11.18. 09:48
Sikeres a dán Lego csoport új üzleti stratégiája, a korábbi veszteséges évek után idén végre ismét nő a vállalat árbevétele.

A Lego idén augusztusban lett 75 éves, és bár az építőkockát többször is elnyerték az évszázad játéka címet, a vállalat a tavalyi évig veszteséges volt. A világ negyedik legnagyobb játékgyára elsősorban a számítógépes játékok elterjedése miatt került nehéz helyzetbe, csökkent az árbevétele, veszteségei voltak.

A súlyos gondok miatt szabadidő parkokat adott el, tízezerről négyezer ötszázra csökkentette a csoportnál dolgozók létszámát, termelését pedig olcsóbb országokba helyezte át, többek között Csehországba, Magyarországra, Mexikóba. Hazánkban a Duplókat és a Creator termékcsaládot gyártják. Az átszervezések jegyében elsősorban a hagyományos építőelem üzletágra helyezték a hangsúlyt, mert úgy ítélték meg, hogy az elektronikus játékok térnyerésével egy időben kezd növekedni az érdeklődés a kreativitást igénylő játékok iránt.

Lego, a kezdetektől

Az idén igen jó üzleti évet vár a társaság, a régiónkért felelős igazgató szerint megérte visszatérni a hagyományos építőelemek forgalmazásához. A Lego árbevétele az idén öt százalékkal növekedhet az előző évhez képest. Európán belül elsősorban Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban ment jól az üzlet, Németországban a Lego 12 százalékkal továbbra is piacvezető a játékgyártók között. Világméretekben az első fél évben 20 millió euróval 398 millióra nőtt a társaság árbevétele, és ezzel a saját várakozásait is felülmúlta a cégcsoport.