Gyurcsány tényleg hatalmas?

Egy vagy két új részvényest kell behívni a társaságba – ezt a feladatot kapta a Gaz de France-t ajánló, a finanszírozásra felkért EBRD-től (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) a Nabucco konzorcium, és eleve ez az első pontja a Nabucco idei évi célkitűzéseinek is. Bár a projektcég februári prezentációjában szereplő ábrán (pdf, angol) a lista nem feltétlenül fontossági sorrendet tükröz – miután a társaság jelentős energiát fektetett abba, hogy megpróbálja sorai közé hívni a francia Totalt, eredménytelenül –, aligha kétséges: egy új óriáscég beszállása a projektbe jelen állás szerint megkerülhetetlen. A konzorciumot most az osztrák OMV, a magyar Mol, a román Transgaz, a bolgár Bulgargaz és a török Botas alkotja.

A Nabucco projekt jelenlegi résztvevői tőkeerejüket, piaci részesedésüket tekintve is kevesen vannak egy ilyen vállalkozáshoz - mondta az Indexnek Magyari Dániel, a Mol volt vezérigazgató-helyettese, a miniszterelnök által felkért energiabizottság egyik szakértője. A közel-keleti és közép-ázsiai importot segítő gázvezeték ötlete először éppen egy alkalmas multié, a Shell vezette konzorciumé volt a 90-es évek elején. A türkmén gázt Európába hozó, meg nem valósult tervben már akkor részt vett a Mol. Maga a Nabucco projekt öt éve született, de távol van a megvalósulástól. Az energiabizottság jelentésében az alig másfél éve bejelentett orosz alternatíva, a Blue Stream (Kék Áramlat) vezeték gyorsabb megépítésének nagyobb esélyt adtak.

Nemcsak a tőkével vannak ugyanis gondok a Nabucco projektben. Ha sikerülne is az európai felhasználás egészéhez mérten nem is kiugróan jelentős, 15-31 milliárd köbméternyi gázt kivenni a rendszerből, az nem látszik, hogyan lehetne ezt értékesíteni – mondta Magyari Dániel. Nem mintha Európa földgázéhsége ne nőne folyamatosan, de a gázüzletben hosszú távúak a szerződések, így a jelentősebb elosztónak minősülő nagy cégek könnyebben megbirkóznak a feladattal. Hozzá lehet tenni: nem segíti a projektet az sem, hogy három nagy energiafelhasználó uniós ország, Olaszország, Németország és Franciaország külön megállapodásokat kötött saját ellátásáról Oroszországgal.

Azaz: miközben a gázéhség minden becslés szerint nő – bár a korábban jósoltnál talán kisebb mértékben –, mégis lehetnek értékesítési nehézségek. Ahogy voltak is már – emlékeztette az Indexet Orbán Anita külpolitikai szakértő a tervezett norvég–lengyel gázvezeték meghiúsulására. A 9 milliárd köbméteres éves kapacitású vezeték az intenzív tárgyalások ellenére azon csúszott meg a 90-es évek második felében, hogy Lengyelország – amely forrásainak diverzifikálására törekedett volna – csak hárommilliárd köbméter felvételére lett volna képes. A felesleget azonban hiába kínálta körbe a régióban: az orosz szállítási szerződések többek között Magyarország igényeit is fedezték, és nem volt lehetőség az átvételre. (A több szempontból is stratégiai jelentőségű északi-tengeri – észak-déli irányú – vezeték terve az Oroszországot és Németországot összekötő kelet-nyugati vezeték építésének megkezdésével bukott el teljesen; tenger alatti vezetékek ugyanis nem keresztezhetik egymást – magyarázta a szakértő.)

Gondok a betáplálásnál

Visszatérve a Nabuccóhoz: a projekt ilyen méretű vállalkozásoknál egyébként nem ritka csúszása annak is köszönhető, hogy nem egyértelmű, honnan lenne gáz. Hiába van a közép-ázsiai régióban óriási – a potenciális forrásokat összeadva az világ legnagyobbjával, az orosszal vetekedő – tartalék, a források bizonytalanok. A Shell vezette régi konzorcium idején kidolgozott "Nabucco-tervben" a beszállítást a türkmén gázra alapozták volna, ám időközben a Gazprom lecsapott Türkmenisztánra, és a teljes kiviteli kapacitást felvásárolta.

A másik két jelentős – és könnyen elérhető – forrást Azerbajdzsán és Irán jelenti. Előbbi tartalékai nem voltak ismertek korábban; a FÁK-tagállam ellátása Oroszországon múlik, a kitermelés felgyorsítása kérdéses. Iránban van gáz, el is adnák, de – veti fel Magyari Dániel, és vetette fel a Total – az országot övező politikai bizonytalanság megkérdőjelezi megbízhatóságát. Ez utóbbi kitétellel Orbán Anita nem ért egyet. Irán ugyan aligha kívánatos partner, de a gázeladásból származó bevételekre szüksége van. Ha pedig kereskedelmi szankciók fenyegetnék az országot, az EU, illetve a tagországok – például azzal a kötelezettséggel, hogy a bevételeket meghatározott célra kell fordítani – alighanem felmentést adnának az iráni gázexportra.

Könnyen elképzelhető az is, hogy legalább részben orosz gáz kerülne a Nabucco vezetékbe. Jelenleg többek szerint erre van a legnagyobb esély. Ám egyelőre nemcsak a projekt banki finanszírozásához elengedhetetlen szállítói és eladási szerződések hiányoznak, hanem a résztvevők közötti megállapodás is, arról, miképpen osztanák meg a vezeték használatát egymás között. Korábban arról volt szó – mondta el Magyari Dániel –, hogy a résztvevők egyenlően osztják el egymás között a 31 milliárd köbméteres éves betáplálási mennyiséget (ennek egy részét nyilván ki is veszik a tranzitállomásokon, egy korábbi kalkuláció szerint 15 milliárd köbméter lenne évente a minimális, értékesítésre váró többlet). A törökök azonban keresztbe feküdtek: azt akarták elérni, hogy – "nagykereskedőként" az eladók és a projektcégek közé ékelődve – a Botas legyen az eladó minden, a Nabuccón keresztül szállított köbméter esetében.

Az egyeztetéseket nem könnyíti meg, hogy a Nabucco operatív irányítását felvállaló OMV-n és a Molon kívül a másik három vállalat állami kézben van. Azaz a döntések meghozatala sok esetben lassabban zajlik, és politikai jóváhagyást igényel.

A Gazpromnak egyedül is menne

Ezek alapján tehát az tűnik ki: bár a közel kétéves egyeztetések után 2004 júniusában megalapított projektvállalkozás döntően európai, sőt uniós államok cégeiből áll, valójában közel sem uniós vállalkozásként indult és működik. Tény az is, hogy az eredeti elképzelésekhez képest a megvalósítás számos ponton késlekedik. Sőt, a banki finanszírozáshoz szükséges piaci megállapodások hiánya továbbra is a projekt kritikus pontja. Magyari Dániel szerint a siker nem politikai, hanem üzleti döntéseken múlik. Igaz ez a magyar részvételre is, főként a Mol privatizációja után. Magyarországnak ellátásbiztonsági szempontból a szakértő szerint mindegy, ki építi meg a vezetéket: vagy felvállalják az uniós szereplők a terheit, vagy a Gazprom fogja felépíteni.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!