Egységes és környezetbarát
A gépjárművek adózásával kapcsolatos irányelv lényege, hogy ezentúl egységes lesz a megközelítés, belső piac akadálytalan működésének biztosítása. Jelenleg a tagállamok maguk döntenek arról, hogy milyen jellegű és mértékű adókat alkalmaznak, az európai szintű szabályozás nem jelentős.
Elkerülhető a kettős adóztatás is, vagyis ha egy autóra már az egyik tagországban kifizették a regisztrációs adót, vagy az éves fenntartási adót, akkor az autó más tagállamba való exportálása esetén ezt figyelembe kellene venni. Környezetvédelmi szempontok is érvényesülnek a szabályozással, de mivel Magyarországon a regisztrációs adó megállapítása során már jelenleg is érvényesülnek környezetvédelmi szempontok, nagy változások nem várhatók.
A tervek szerint idővel majd meg fogják szüntetni a regisztrációs adót, és kiváltják az autó használatához kötött adófajtával. Ez Magyarországon a súlyadónak felel meg.
Diszkriminatív volt
A regisztrációs adóval már régóta foglalkozik az unió illetékes bizottsága. A gond az volt vele, hogy a tagállami regisztrációs adók kivetésének módja (nem azok mértéke) egyes tagállamokban sértette a belső piac rendes működését, és a fogyasztók jogait, hiszen előfordul, hogy az importált autókra kivetik a regisztrációs adót, a korábban már kifizetett adó beszámítása nélkül. Ez kettős adóztatáshoz, illetve a gépjármű valós étékének figyelmen kívül hagyásához vezethetett.
Tíz régi tagállamban létezik ez az adónem. Főképp Dánia, Finnország, Görögország, Írország, Hollandia esetében számottevő, de alkalmazza Ausztria, Olaszország, Anglia és Németország. Az utóbbi kettő minimális mértéket alkalmaz, míg Dánia nagyon magas mértéket, átlagosan mintegy 16 000 eurós összeget. Az új tagok közül Magyarországon kívül alkalmaznak regisztrációs adót például Lengyelországban is. Magyarországon az adó mértéke a gépkocsi motorjának és károsanyag-kibocsátásának függvényében 130 000 és 2 800 000 forint között váltakozik. Magyarország tervezett regisztrációs adóbevétele 2005-re 62 milliárd forint.
Magyarország ellen egyébként bejelentés érkezett az Európai Bizottsághoz, amely szerint az adó ellentétes a közösségi szabályokkal, mert diszkriminálja a külföldről behozott használt autókat.