További Világ cikkek
A brit reklámszövetség szerint az easyJet fapados légitársaság néhány hirdetése megszegte a hitelesség szabályait. A vizsgálatot a legnagyobb rivális, a Ryanair panaszai után indították – írja a BBC Online. A reklámszövetség megtiltotta a társaságnak, hogy megint használják ezeket a reklámokat.
Megtévesztő volt
A hirdetések szövege szerint ha pénteken foglalja le a jegyét az utazni vágyó, de utána bárhol máshol talál olcsóbbat, a különbözet kétszeresét fizeti vissza neki a légitársaság. A gond az volt, hogy csak néhány meghatározott járatra használhatták volna az utasok az akciót. Az ajánlat csak azoknál a járatoknál volt érvényes, ahol a repülőgép egy óra eltéréssel indul, ugyanazokról a repülőterekről és természetesen ugyanarra az uticélra, mint az Easyjet járatai.
A légitársaság szerint a feltételek mindegyik hirdetésen szerepeltek, így ők nem tévesztettek meg senkit, ráadásul nagyon sok utas ki is használta a lehetőséget. A reklámszövetség szerint azonban a hirdetések kialakítása olyan volt, hogy az ügyfelek azt hihették, hogy könnyű megkapni a különbözet dupláját. A valóságban azonban olyan szigorúak voltak a szabályok, hogy ez nem így volt. Azt is hozzátették, hogy az eljárásban az Easyjet nem bizonyította adatokkal, hogy sokan igénybe tudták venni az ajánlatot. Éppen ezért gondolják azt, hogy megtévesztő volt a hirdetés.
A Ryanair azt is kifogásolta, hogy a rivális más hirdetései is azt sugalják, hogy az Easyjetnél mindig alacsonyabbak a jegyárak. A reklámszövetség szerint azonban ezek a hirdetések nem azt mondják, hogy az Easyjetnél mindig olcsóbbak a jegyek, az utasoknak kellett megtalálni az alacsonyabb árat.
Reklámháborúk fapadosok között
Nem egyedi eset, hogy rivális cégek hirdetésekben, majd utána szakhatóságoknál esnek egymásnak. Magyarországon is volt erre példa: amikor a fapados légitársaságok megjelentek itthon, gyakran támadták egymást reklámokban.
Az első ügyben is az Easyjet volt az egyik érintett, még 2004-ben egész oldalas hirdetésekben támadta a Wizzairt, hogy a konkurens sok járatot törölt, majd hozzátették, hogy ők egyet sem töröltek addig. A Wizzair azzal védekezett, hogy menetrendmódosítás miatt vettek ki néhány járatot. Az ügy a reklámszövetség etikai bizottsága elé került, de ők úgy döntöttek, hogy nem sértett törvényt a hirdetést.
Később a Skyeurope ment neki a Wizzairnek, hogy hiába alacsonyabbak a jegyárak a konkurensnél, a teljes ár (illetékekkel és adókkal) náluk olcsóbb. Azóta is előfordultak már hasonló esetek, bár nem olyan gyakorisággal, mint amikor piacot próbáltak kiépíteni maguknak a fapadosok. Többször előfordult például az is, hogy az egyik cég felajánlotta járattörléseknél, hogy elviszi a hoppon maradt utasokat kedvezményesen.