Állami támogatás helyett olcsó repülőjegy

2001.09.24. 12:56
A Lufhansa után a Ryanair és az Easyjet is bejelentette, hogy nem örülne, ha a légitársaságok állami segélyt kapnának. Az Easyjet korábban még más brit cégekkel közösen levélben kérte a kormány segítségét, de azóta a Ryanairhez csatlakozva közölte, hogy állami pénz helyett olcsó jegyárakkal lehetne a légitársaságokat kihúzni a válságból. Az EU eközben úgy döntött, viszontbiztosítást vállal háborús és terroreseményekkel kapcsolatos kockázatokra.
Két, olcsó jegyeiről ismert légitársaság, a Ryanair és az Easyjet is azt ajánlja a nagy európai társaságoknak, hogy alacsonyabb árakkal csalogassanak magukhoz több utast, ahelyett, hogy állami segítségére várnak. A két cég szerint a nagyok szándékosan eltúlozzák az amerikai merényletsorozat következményeit, hogy minél több támogatáshoz jussanak.

Michael O'Leary, a Ryanair elnök-vezérigazgatója a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy az elbocsátások szükségessége már a terrortámadások előtt nyilvánvaló volt. O'Leary hozzátette, hogy légitársasága a merényletek óta ugyanannyi jegyet ad el, mint korábban. Egyébként a Ryanairnak is jól jön, hogy a sorra leépítést bejelentő légitársaságok rendeléseinek csökkenésével az új és használt repülőgépek ára várhatóan csökkent, így a cég körülbelül ötven géppel növelheti flottáját.

Igaz, a Ryanair semmit sem bíz a véletlenre: a merényletsorozat utáni héten új akciót indított, amelyben egymillió jegyet készül eladni, tíz font alatti áron. A cég honlapja szerint Londonból Velencébe vagy Stockholmba egy, Brüsszelbe két fontba kerül a jegy.

A Lufthansa sem örül a segélynek

A német légitársaságot súlyosan érintik az amerikai terrortámadások következményei, mégis hevesen ellenzi, hogy a légiközlekedési vállalatok állami segítséget kapjanak - közölték a cég képviselői pénteken. "Ellenezzük, hogy mesterségesen életben tartsanak légitársaságokat állami szubvenciókkal. Nem zárjuk ki a kárpótlást a ténylegesen megtörtént károkért. De a mostani amerikai támogatásoknak, amelyek ellentétesek a versenyszabályokkal, semmiképpen sem szabad az Egyesült Államokon kívüli következményekkel járniuk" - idézte a Lufthansa pénzügyi igazgatóját, Karl-Ludwig Kleyt a Frakfurter Allgemeine Zeitung.

Viszontbiztosítást vállal az EU

Az Európai Unió országainak pénzügyminiszterei nem hivatalos liege-i értekezletükön egyfajta állami támogatást helyzetek kilátásba országaik légitársaságai számára - közölte az MTI. Hans Eichel német pénzügyminiszter szerint bizonyos időre szóló, nem általános jellegű támogatásról lenne szó, ami a háborús és terroreseményekkel kapcsolatos kockázatokra vonatkozik, nem a veszteséges társaságok megsegítésére. A megállapodás szerint a kormányzatok viszontbiztosítást adnak a légitársaságoknak azon esetre, amikor a biztosítók nem fedezik, vagy csak nagyon drágán a háborús kockázatokat.

A döntésre azért volt szükség, mert felvetődött: hétfőtől már szüneteltetik háborús kockázati biztosításukat a biztosítók, illetve olyan óriási díjak ellenében nyújtják, hogy a légitársaságokat gyakorlatilag megbénítják. A biztosítások ügyében kötendő megállapodás híján felmerült volna, hogy például az egyik jelentős európai társaság, a holland KLM, a belga Sabena és több brit társaság el sem tudja indítani gépeit.