New York perel a spamek miatt

2002.05.30. 11:07
New York állam főügyésze, Eliott Spitzer keresetet nyújtott be a MonsterHut reklámügynökség ellen, mert állítása szerint a cég egy év alatt félmilliárd kéretlen levelet küldött szét. A vonatkozó törvények alapján a vállalatra akár kétszázötvenmilliárd dolláros büntetést is kiróhatnak.
Eliott Spitzer szerint eddig körülbelül háromnegyedmillió felhasználó kérte a cégtől, hogy ne küldjön több levelet, míg sokan közvetlenül a MonsterHut internetszolgáltatójához fordultak. A reklámügynökség korábban azt állította, hogy az e-mailek csak a felhasználók előzetes beleegyezése után mentek ki.

A szolgáltató is perel

A MonsterHut szolgáltatója, a PaeTec Corp. május elején bejelentette, hogy a panaszok nyomán felfüggesztette a cég hozzáférését. "A felhasználók a MonsterHut indulása, 2001. márciusa óta panaszkodnak az e-mailek miatt, és már több spamellenes szervezet is bojkottal fenyegetett minket" - mondta John Messenger, a PaeTec alelnöke az AP-nek. A szolgáltató emiatt már hónapok óta perben áll a reklámügynökséggel.

Levelenként ötszáz dollár

Spitzer a megtévesztő reklámokra vonatkozó törvények alapján perli a céget. Az ügynökség így levelenként ötszáz dolláros bírságot kaphat, ami félmilliárd levél esetén akár kétszázötvenmilliárd dollárt is jelenthet. A MonsterHut nem kommentálta a történteket.