A piros lámpa sem állítja meg a bicikliseket

2008.07.22. 12:03

Újabb részletek szivárogtak ki a készülő új KRESZ-ből, bár ezúttal nem derül ki semmi a biciklisekre vonatkozóan. Terveznek viszont egy olyan módosítást, ami a motorosok életét könnyíti, és ami egyben kiterjedhetne a biciklisekre is: piros lámpánál a motorosok jogszerűen mehetnének előre a sorban a stopvonalig. Ennek több szempontból is lenne értelme, számos országban, így például Belgiumban alkalmazzák is, felfestéssel jelzik a biciklisek számára kialakított részt az első sorban.

A gyakorlatban Magyarországon is ez történik, a logika ezt diktálja, a KRESZ módosításával pedig dekriminalizálni lehetne azokat, akik csökkenteni akarják a tüdejükbe jutó kipufogógáz mennyiségét, akik nem akarják, hogy elkaszálja őket egy kanyarodó autó, miközben egyenesen folytatnák útjukat, illetve hivatalosan is el lenne ismerve, hogy egy biciklit gyorsabban mozgásba lehet hozni, mint adott esetben egy akár több tonnás járművet.

A biciklisek között aktuális téma az is, hogy akár ne is kelljen figyelembe venni a piros lámpát, bízzák a biciklisek belátására, hogy az aktuális forgalmi helyzethez igazodva mérjék fel lehetőségeiket, és haladjanak át biztonságosan egy kereszteződésen. A gyakorlatban ez is jól működik, ennek ellenére szabálytalan.

Iowa közben már sok lépéssel előttünk jár, ott már elfogadták azt a módosítást, ami Kaliforniában is csak most merült fel, hogy a stoptáblák a biciklisek számára jelentsék azt, hogy elsőbbséget kell adniuk, megállásra azonban nincs szükség, a piros lámpa pedig átvenné a stoptáblák szerepét, ezeknél bicikliseknek is meg kéne állniuk, de ha a forgalmi helyzet megengedi, a piros jelzés ellenére folytathatnák útjukat, írja a CBS. A szabály módosítása mellett szóló leghangsúlyosabb érv az, hogy így az autósok számára sokkal kiszámíthatóbb lenne a biciklisek mozgásának iránya.